Őszintén szólva azt sem tapasztaltam, miként azt szintén a vezető közgazdász írja, hogy a "magyar média- és gazdasági értelmiség" egy része olyannyira fanyalgott volna, amikor az OMV maga ismerte el: Brüsszel álláspontja nem teszi lehetővé, hogy az OMV számára kedvezőnek tartott feltételekkel megvalósulhasson a Mol tervezett felvásárlása. Feltehetően kevésbé figyelmesen olvastam a magyar gazdasági sajtót. De mivel a Mol ellen indított furcsa felvásárlási kísérlet során magam is megszólaltam a magyar sajtóban, igyekszem kiköszörülni mások csorbáját.

Egyrészt a témával szőrmentén foglalkozó jogászként örömmel konstatálom, hogy ez a felvásárlási háború - egyelőre - a Waterlooval szinte szomszédos Brüszszelben dőlt el. Azért mégiscsak jó nekünk ez az új birodalmi rend. Másrészt, és ez volna a hangsúlyosabb üzenetem, mint magyar fogyasztó minden fanyalgásomat félretéve csatlakoznék azokhoz, akiket megelégedéssel töltött el, hogy az EU versenyhatósága megakadályozta az OMV felvásárlási mesterkedését. Mint magyar autós, mint heti egyszeri bevásárló és általában fogyasztó a magam kontár módján is arra a következtetésre jutottam, hogy a Mol és az OMV erőinek egyesítése ebben a régióban megszüntetné a meglévő korlátozott versenyből származó előnyöket. Drágább lenne a benzin, a banán és az élet a Mol és az OMV közti verseny megszűntével. Nem szaporítom a szót, őszintén gratulálok a brüsszeli eredményhez a Mol-csapatnak és tanácsadóiknak. Tudom, hogy kemény, kitartó munka eredménye született meg, több átdolgozott éjszaka csendes óráin alakult ki a részleteket alaposan körüljáró versenyjogi érvelés. Mindezektől függetlenül nagyobb lenne megelégedettségem, ha a vezető közgazdász kicsit lejjebb ereszkedett volna a magas lováról, és valamiképpen jelezte volna, hogy a fanyalgók egy része korábban olyan dolgokra mutatott rá, amelyeket a siker sem halványíthat el. Két másik kérdésről volt szó, és emlékezetem szerint ezekre összpontosult a bírálat nagy része. Még az olyan megátalkodott bírálók, mint Bokros Lajos sem zárták ki annak lehetőségét, hogy a felvásárlás a verseny terén hátrányokkal járhat.

Az egyik kérdés a Varró László által fantomajánlatnak nevezett OMV-támadást megelőző Mol-akcióra vonatkozott. A várható langyos támadást kivédendő a Mol még 2007 nyarán jelentős mennyiségű saját részvényt vásárolt, majd ebből tekintélyes méretű részvénycsomagot parkoltatott baráti cégeknél. Nem bonyolódnék vitába arról, hogy ez mennyire volt jogszerű. Az, hogy a PSZÁF az ügyben nem lépett, aligha lehet perdöntő, hiszen a magyar értékpapír-felügyelet már többször ütött a labda mellé. Van amikor fel sem emeli az ütőjét. Inkább hivatkoznék a Financial Times megállapítására, miszerint "különösen ronda" (particularly ugly) volt a Mol-védekezés azon módszere, hogy a sajátrészvény-vásárlás és bérparkolás révén a társaság vezetése a Mol-részvények közel 40 százalékát tartotta ellenőrzése alatt. Természetesen a védekezésnek van egy másik olvasata is. Ronda, a jogszerűség határait súrolja, de megakadályozza, hogy az OMV a saját barátaival nem transzparens, tiltott módon egyre magasabbra csússzon-másszon a Mol-részvények felvásárlásával. Nem lebecsülendő játékelméleti dilemma jött létre 2007 nyarán, minek megoldása során a Mol sem számíthatott arra, hogy a PSZÁF képes lesz időben nyakon csípni az OMV-t és a vele együttműködő barátait, üzletfeleit. Az ilyen típusú ügyekben a PSZÁF eddig szinte semmit sem mutatott fel. Márpedig ha valahol erősíteni lehetne a tőkepiac felügyeletét, akkor ez az együttműködő részvényesek igen gyors és hatékony leleplezése és az azt követő, szinte napokon belüli határozott döntéshozatal lenne. Nem hónapokról van szó, hanem napokról.

A másik kérdés a lex Mol támogatása volt. Továbbra is nyitott a kérdés, hogy a védekezési hadjárat során miért kellett a rendelkezésre álló biztos védelem feszes öve mellé még egy hózentrógert is használni a lex Mol támogatásával. A lex Mol többek között a stratégiainak tekintett tőzsdei, nyilvános társaságok számára írt elő olyan követelményeket, amelyek nem egyeztethetők össze a tőke szabad áramlásának uniós elvével. Előírta, hogy felvásárlás esetén az első lépés a felvásárló oldalán tartandó közgyűlés megtartása - ami elefánt a tőkepiaci porcelánboltban. A lex Mol lehetővé tette, hogy a Magyar Energia Hivatal egy-egy tagot delegálhasson a stratégiai társaságok igazgatóságába és felügyelőbizottságába. Természetesen a törvényt más érdekcsoport is támogatta, sőt a magyar kormányzat - ellenzékével együtt - élen kívánt járni a nemzetgazdaság zászlóshajójának védelmezője szerepében. De aki ismeri az elmúlt 7-8 év törvényalkotását, jól tudja, hogy mely passzusok származnak a Mol főhadiszállásáról. Nos, a lex Molról jelenleg annyit tudunk, hogy a magyar kormányzat legalább két tekintetben elfogadta az Európai Bizottság kifogásait, megállapodás született a törvény módosításáról, amely hamarosan parlamenti szavazás elé nézhet. Lesz egy törvény, amely már nem lex egészen Mol. Miként a versenyjogi kérdésben a brüsszeli versenyhatóság döntése rakta helyre a dolgokat, a lex Mol tekintetében is Brüsszel szava döntött. Van, aki Mikszáth Kálmán szavaival úgy értékeli a végeredményt, hogy "ha megettétek a fácányt, aki nagyon ízes pecsenye volt, akkor bizony nyeljétek le a békát is, aki nagyon keserű falat".

Az OMV felvásárlási hadjárata igen lanyha, erőtlen és több szempontból amatőr volt. Más multinacionális cég (most nem a katyusásokra gondolok) ennél határozottabban, erőteljesebben lépne fel. A vezető közgazdász is úgy tekint az OMV terveire, hogy "utólag már az sem világos, hogyan is képzelték ők ezt annak idején". De ha a Mol vezetése enynyire kétéves nyeretlennek tartotta az OMV-t, mint ahogy a felvásárlás során mutatott teljesítménye alapján ítélve az is volt, akkor miért nem a lanyha támadást verték vissza biztos állásból, jogszerűen, az adu ásszal? Miért nem bíztak a brüsszeli bizottság megfontolt versenyfelügyeleti döntésében? És miért kellett 2007 nyarán saját részvényeket parkoltatni baráti cégeknél, miért volt jó támogatni azt a törvényt, amely egyik tekintélyes jogászprofesszorunk kérésére a "nem-lex-Mol" nevet viseli?

A történet természetesen nem ért véget. A Molnak kezdenie kell valamit a közel 20 százalékos OMV-részvényessel. A köz járulékos haszna abban áll, hogy lesz egy módosított törvényünk, amely már nem lex Mol. És még egy dolog bizonyosnak látszik: továbbra is lesz Mol, amelynek valóban örülhet a magyar fogyasztó. Ebből a szempontból elmondható, hogy ha nem lenne Mol, akkor ki kellene találni.

A szerző az ELTE ÁJTK tiszteletbeli tanára