J és B és az erőszak
2007. október 23-án, Sólyom László köztársasági elnök felkérésére, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal együtt vettem részt először a budapesti tüntetések rendőri biztosításának ellenőrzésében. Az államelnök felkérésének háttere az volt, hogy a 2006 őszén lezajlott tüntetések-zavargások rendőri kezelése sok kételyt ébresztett a jogállami gyakorlattal kapcsolatban.
A kételyeket nem oszlatták el sem a kormány, sem az ellenzék politikai oldalához kötődő bizottsági jelentések, sem a rendőrség, majd az ügyészség vizsgálatai, sem pedig a még folyó polgári és büntetőperek. Az országgyűlési biztos és munkatársai mint az állampolgárok mellett elkötelezett, pártatlan szakértők igyekezték megelőzni a jogsértéseket és egy jobb gyakorlat kialakításának érdekében feldolgozni helyszíni vizsgálataik tapasztalatait. A gyülekezés jogát egy éven át kiemelt témaként kezeltük. Nem csupán személyes jelenléttel, hanem vizsgálatok, kutatások, rendezvények, publikációk egész sorával igyekeztünk meghonosítani a gyülekezési jog polgárbarát elméletét és gyakorlatát.
A politikailag jelentős tüntetéseknek legalább három "életük" van. Az első az utcán, tüntetőkkel, rendőrökkel, bámészkodókkal. A második a tüntetési kultúra, amit a nyilvánosság a történésekből a média közvetítésével megismer, álláspontjának megfelelően értelmez, azaz: ismeretek, érzelmek, értékelések diffúz halmaza különféle társadalmi-politikai csoportokban. A harmadik már az első előtt megkezdődik, és az utcai események után is folytatódik. Ez a tüntetéssel foglalkozó jogi eljárások és politikai diskurzusok összessége, amelynek résztvevői politikusok, újságírók, más médiamunkások, szemtanúk - ők minősítik az eseménysort a nyilvánosság előtt.
2006 "forró őszét" a hirtelen, nagyon intenzív és erőteljes tüntetési mobilizáció jellemezte. A történésekkel a két másik szinten (a tüntetési kultúra és a jogi-politikai diskurzus szintjén) alig-alig lehetett lépést tartani. 2006 "forró őszének" utóélete ezeken a szinteken máig sem zárult le.
Mi változott meg a tüntetések kultúrájában egy év alatt Budapesten? A tüntetések a magyarországi politikában korábban nem rendelkeztek a maihoz hasonló, kiemelkedő jelentőséggel, csak átmeneti, eseti jelentőséggel bírtak (a taxisblokád, az 1997-es agrártiltakozások, a 2002-es választás utáni sorozat). 2006 óta azonban politikusaink felfedezték maguknak a tüntetést mint politikai játékteret és mint a nyilvánosságot kiegészítő, állandó színpadot. A tüntetés a politikai konfliktusok permanens színterévé vált.
Felálltak a szakosodott "nézőtéri csapatok, a Jobb (J) és a Bal (B), amelyek a különféle tüntetői szereplői körök játszmáit értékelik. A megosztott nyilvánosság érveket vár pártjaik önigazolására, és ennek forrását az utcai gladiátorok rendre megnyitják újabb "hőstetteikkel". A "hőstetteket" a média és a politikai diskurzus formálja érvekké.
A pártoktól független jogállamiság és jogalkalmazás szervei, az ügyész, a független bíróság, a professzionális rendőrség, a jogvédő civil, a köztársasági elnök vagy az ombudsman tenné a dolgát. Tenné, ha hagynák, és nem provokálnák folyton a J-k és a B-k, ha nem gyanúsítanák meg részrehajlással, ha meghallgatnák őket, s ha hinnének is nekik. De hiába a szakmai üzenet, J és B csak a Mi és az Ők keretében képes bármit megérteni. Strasbourg döntése: nekünk vagy nekik. Az Alkotmánybíróságé: nekünk vagy nekik. A rendőrség működése: nekünk vagy nekik... Fel sem merül már annak a lehetősége, hogy a független nemzetközi vagy nemzeti fórumok véleménye az eredeti szándék és értelem szerint érvényesülhessen Magyarországon!
Ma nincsenek óriási és illegális-erőszakos mobilizációk. Nincs hatalmas rendőrterror. Vannak tüntetések, és ezeket a 2006-os események árnyékában kialakult éles J-B szembenállás koordinátarendszerében helyezik el - akár a szervezők szándéka ellenére is, ahogyan például a melegfelvonulással is történt.
Tíz-egynéhány éve furcsállva olvastam róla a nyugati szakirodalomban, mára pedig nálunk is kialakult a sajtó- és médiamunka sajátos kétarcúsága: a média és a sajtó jelentős része - tisztelet a kivételnek - csupán a "Megrendelő", a J vagy a B igényeinek megfelelően dolgozik, az a tüntetés, ami az egyiknek fehér, a másiknak fekete. A független intézmények sora pedig hiába próbálkozik, teljesítményét az "olyanfajta" média a megrendelői világképhez igazodva tálalja fel tömegfogyasztásra.
2006 óta csökkent a tüntetők és a rendőrök erőszakának hevessége, de megjelentek új minőségek az erőszak alkalmazásában és elfogadásában. A történelmi tapasztalat szerint a nagyobb sikertelen politikai mobilizációk lefutása után kialakulhatnak terrorista szubkultúrák (Magyarok Nyilai), megjelenhetnek az utcai erőszak profijai (a "kemény mag"), illetve a szervezett radikálisok (Magyar Gárda, kurucinfo). Az erőszak és az erőszakkal való fenyegetés a politikai, a jogi és - már korábban - a kulturális diskurzus részévé is válik. Ezek után pedig mindenki meglepődik, ha az iskolában is megerősödik az erőszak, mintha az nem ennek a társadalomnak a része volna. Az erőszak tehát beszivárgott a politikai és a kulturális diskurzusokba, és ezért J és B kölcsönösen a másikat okolja.
A J- és B-csoportok parlamenti frakciói eddig nem voltak képesek előrelépni a gyülekezéssel kapcsolatos legfontosabb és az erőszak visszaszorítására alkalmas területeken sem - de hiszen ennek oka van, és az ok a Másik! Strasbourg és az Alkotmánybíróság döntései, az ombudsman javaslatai, a rendőrség felhívásai - ez mind falra hányt borsó, hiszen tudjuk, hogy minden probléma kizárólag a Másikból ered, és akik ezt nem látják, azok maguk is az ő zsoldjában állnak. Itt tartunk most, 2008 októberében.
A szerző az állampolgári jogok országgyűlési biztosa
