A szerző környezetkémikus

Nézzük meg, hogyan próbálta Gémesi Zsolt cáfolni a bioüzemanyag-ipar káros tevékenységét bemutató érveimet. Gémesi szerint túlzás a bioüzemanyag-ipart okolni az éhezők számának növekedése miatt. Pedig például ahhoz, hogy egy terepjáró tankját bioetanollal egyszer teletölthessük, 204 kiló kukoricára van szükség, amiben annyi kalória van, ami egy ember egész évi táplálására elegendő (l. Népszabadság, 2007. április 8. http://nol.hu/cikk/442057/). A zöldelfogultsággal nehezen vádolható Világbank friss jelentése szerint a bioüzemanyagok iránt megnövekedett kereslet a fő oka az élelmiszerválságnak, mely 2002 óta 75 százalékkal emelte a globális árszintet (http://www.zoldtech.hu/cikkek/20080707-biouzemanyag-vs-elelmiszer). Naponta 25 ezer ember - ebből 15 ezer gyerek - hal éhen a világon. A jelenlegi 800 millió éhezőből a mezőgazdasági technológiáknak köszönhetően 2025-re csak 600 millió maradna, ám Ford Runge és Benjamin Senauer - a Minnesota Egyetem közgazdaságtan-professzorai - szerint ha tartjuk a bioüzemanyag-felhasználási célkitűzéseinket, az élelmiszerár-emelkedések miatt ehelyett 1,2 milliárd éhezővel számolhatunk (http://nol.hu/cikk/442057/).

A 10 százalékos bioüzemanyag-bekeverési arány európai előírása mára már igencsak bizonytalanná vált. Stavros Dimas környezetvédelmi biztos visszakozása (http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=203951) után az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottságának képviselői sem elégedtek meg a betarthatatlan fenntarthatósági kritériumokkal. A júliusi bizottsági szavazás során elvetették a 2020-ra vonatkozó, 10 százalékos bioüzemanyag-felhasználási célkitűzést. Csupán egy 2015-re kötelező, 4 százalékos bekeverési szint mellett döntöttek szakbizottsági szinten (http://www.irishtimes.com/newspaper/breaking/2008/ 0708/breaking59.htm). Ez nyilván csalódást okozott a bioüzemanyag-ipar fejlődésében reménykedőknek, hiszen a bekeverési arány jelenleg is körülbelül ezen a szinten van Európa-szerte. Az EP ipari bizottsága szeptember 11-én szavazott ugyanerről a témáról, és egy olyan, 2020-tól esedékes, 10 százalékos megújulóenergia-arányt támogattak a közlekedésben, melynek legalább 40 százalékát nem a mai bioüzemanyagok adják. Eszerint 2020-tól 6 százalék lehet a bioüzemanyag-bekeverési arány, további 4 százalék pedig olyan megújuló energiaforrásokból származna, melyek "az élelmiszer-termelést nem veszélyeztetik" (http://euractiv.com/en/energy/parlia ment-set-compromise-renewables/article 175267). Ezalatt a második generációs, cellulózalapú bioüzemanyagokat, valamint az elektromos és hidrogénmotorokat értik.

Gémesi úr cikkében érthetetlen módon összekeveri a szén-dioxid-kibocsátást az üvegházhatású gázok kibocsátásával, holott köztudomású, hogy a szén-dioxid annak csak egy részét adja! Írásomban felhívtam a figyelmet arra, hogy a szén-dioxidot elnyelő esőerdők kiirtása miatt Indonézia és Malajzia a legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátók közé kerültek. Gémesi úr ezt a tényt a szén-dioxid-kibocsátás (!) adataival próbálta cáfolni. Így jöhetett ki neki, hogy 18 ország megelőzi Indonéziát, holott a klímaváltozás szempontjából az összes üvegházhatású gáz kibocsátása és elnyelése számít. A Világbank tanulmánya szerint (http://asia.news.yahoo.com/070323/kyodo/d8o23ef80.html) Indonézia az esőerdőirtások miatt a harmadik legnagyobb kibocsátó lett a világon az USA és Kína után, Malajzia pedig a legnagyobb mértékben növelte az üvegházhatású gázok kibocsátását a világon. Még Kínánál is jobban, 1990 óta több mint a kétszeresére (http://curbglobalwarm ingblog.blogspot.com/2007/11/malaysia-leads-world-in-greenhouse-gas.html).

Gémesi felsorol más adatokat, tényeket is, melyek vagy nem kapcsolódnak az általam leírtakhoz, vagy éppen erősítik azokat. Vegyük például amit a klímaváltozás és az esőerdők közti összefüggésről ír. A klímaváltozást természetesen számos tényező befolyásolja, való igaz, hogy az esőerdők üvegházhatású metánt bocsátanak ki, csakhogy közben nagyságrendekkel nagyobb mennyiségű szén-dioxidot kötnek meg. (Azért, mert a poros levegő visszaveri a napfényt, még senki sem akarja elszennyezni a városokat.) Az esőerdők, Földünk tüdeje, sokkal több üvegházhatású gázt kötnek meg, mint bocsátanak ki.

Gémesi szerint a legsúlyosabb tárgyi tévedésem, hogy 1,3-szer több hagyományos energia kell egy liter bioetanol előállításához, mint amennyi kinyerhető belőle. Állítását egy linkkel bizonyítja, (web.mit.edu/newsoffice/2007/ethanol.html), mely azonban az ő számait egyáltalán nem támasztja alá, sőt az adott helyen éppen az olvasható, hogy a bioetanolban 30 százalékkal kevesebb energia van, mint ugyanannyi benzinben! Bizonyára nem várta a cikk írója, hogy valaki meg is nézi, milyen tanulmányra mutat a link. Számos kalkuláció áll rendelkezésre a bioüzemanyagok energiamérlegével kapcsolatosan. Én a Berkeley Egyetem kutatását idéztem (http://www.news.cornell.edu/stories/july05/ethanol.toocostly.ssl.html), mely szerint a kukoricaetanol gyártásához 29 százalékkal több, míg a szója biodízelhez 27 százalékkal több fosszilis energiahordozóra van szükség, mint amennyit kiválthatunk velük. A Science folyóiratban közölt friss tanulmány szerint - figyelembe véve az erdőirtások hatását - a kukoricaetanol és a szója biodízel kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a normál üzemanyag (http://www.muszakiforum.hu/cikk/50540/tobb-a-biouzemanyag-hatranya-mint-elonye?area=157). A repcealapú biodízel hatékonysága lényegesen jobb, ezért ennek termelése jóval kisebb környezeti károkat okoz. Ahhoz, hogy objektíven dönthessünk a bioüzemanyagok hazai jövőjéről, nem a lobbistákra, hanem az elfogulatlan szakértők véleményére kell alapoznunk, s el kell döntenünk, hogy mi a célunk a bioüzemanyagokkal: környezetünk védelme vagy energiaellátásunk függetlenítése különösen Oroszországtól és a Közel Kelettől; esetleg a mezőgazdaság élénkítése? Ha azt szeretnénk, hogy energiabiztonságunk ne függjön a külvilágtól, akkor akár indokolt is lehet az európai bioüzemanyag, így a hatékony repcetermelés támogatása, de az import ösztönzésével a környezet szennyezésén túl újabb függőségeket alakítunk ki.