Az ő hiánya lesz a legfájdalmasabb, egyben pedig a legkevésbé érthető. Merthogy a helyzet ezzel kétségkívül faramucivá vált: az az ember, aki hivatalánál fogva a nemzet egységének szimbóluma, most kivonja magát egy nemzeti "csúcskísérletből". Ez több mint sajnálatos lépés a köztársasági elnök részéről. Hiszen döntésével Sólyom László azt jelzi: esélyt sem kíván adni arra, hogy e válságos helyzetben legalább a közvetlen tennivalókat illetően valamiféle nemzeti konszenzus jöjjön létre. Olyan, amit a politika, a gazdaság és a társadalom egyaránt iránytűnek tekinthetne a várható újabb viharok átvészeléséhez. Távolmaradásával Sólyom László eleve a kudarcot prognosztizálja.

Az elnöki üzenet az adott helyzetben más szempontokból is lehangoló. Először is, mert megkérdőjelezi a válságtanács kompetenciáját. Szerinte ugyanis a résztvevőknek "sem megfelelő információjuk, sem szakértelmük nincs" ahhoz, hogy állást foglalhassanak a tennivalókat illetően. Ez a vélekedés nyilván nem vet jó fényt a magyar politikai-gazdasági elit egészére (amivel talán még sokan egyet is értenek). Csak hát, miközben Sólyom szemmel láthatóan nincs valami nagy véleménnyel a magyar politikai osztály kompetenciájáról, nem tudjuk meg, helyette vajon milyen más tekintélyeket lehetne alternatívaként megnevezni. Mert tetszik vagy sem, azok az emberek, akik a hét végén kifejtik majd véleményüket az ország állapotáról, mérvadó gyülekezetet alkotnak a közvélemény szemében.

De e lefegyverző elnöki szkepticizmus csak a kisebbik baj. A körülményeket figyelembe véve tudniillik egyszerűen az a kérdés vetődhet fel, érti-e vajon minden lényeges vonatkozásában a köztársasági elnök, mi is megy végbe ezekben a napokban az országban és a világban. Előfordulhat-e netán, hogy nem is igazán érzékeli azt a lázas kiútkeresést, amely egy nyilvánvaló gazdasági korszakváltással együtt jár mindenfelé - beleértve hazánkat is? Ez a rendkívüli helyzet máris rendkívüli intézkedések sorát kényszerítette ki a politika és az üzlet világában; teljesen érthető módon, minthogy a tét mégiscsak a világgazdasági összeomlás elhárítása. E veszély még nem múlt el, annak ellenére sem, hogy - éppen a rendkívüli intézkedéseknek köszönhetően - az általános pénzügyi krízis réme talán kicsit távolabb került.

A mi fejünk felett is ott lóg a gazdasági válság Damoklesz kardja. Ilyenkor jobb nemzetek összezárnak; a túlélésre, a kibontakozás lehetőségeire összpontosítanak. A mi értékelésünk szerint az erőink koncentrációjának egyik lehetőségét teremtheti meg a nemzeti csúcs összehívása e hét végére. Ahol az egyes szereplők felelőssége természetesen eltérő mértékű lesz. Navracsics Tibor például úgy véli, hogy a kormányzatra hárul e felelősség súlyának 80 százaléka. Van ebben igazság - ám a maradék 20 százalék sem csekély. Megéri a fáradságot. Egy sikertörténethez persze mindenekelőtt az kellene, hogy minden szombati résztvevő átérezze az őrá jutó feladatok jelentőségét a minimális nemzeti konszenzus kialakításában. Hogy e csúcs végül is ne a magyar társadalom frusztrációit, szorongásait növelje majd. Hogy a tanácskozás ne süllyedjen a pártpolitika mocsarába. Ennek a nagyon is reális veszélynek a csökkentésében lehetett volna kitüntetett szerepe Sólyom Lászlónak - olyan, amely méltó az általa viselt hivatalhoz. Ezért is fog szombaton hiányozni az ő jelenléte.