Világliga

Néhány hete egy fekete Volkswagen mögött araszoltam az Erzsébet hídon. Időm volt, pontosabban került, nézegettem hát az előttem lévőt. A rendszáma KGB 300, vagy valamelyik másik kerek százas. Jól belenyúlt a csákó a rendszámba, gondoltam, bár kétségtelen, a KGB-nél is vannak rosszabbak. Mármint rendszámok. Időm még mindig volt, annyi, hogy még hangulatot is tudtam változtatni. Észrevettem ugyanis, hogy az autóra nem az volt írva, hogy Volkswagen, hanem az, hogy Wolf. Gyorsan rájöttem, hogy az f-et valószínűleg le kellett gyártani, az a márkanévből nem állt rendelkezésre. Muszáj voltam sávot váltani.

Hogy őszinte legyek, nem nagyon szimpatizálok a hírbiznisznek ezzel a titkosszolgálati terrénumával. A szolgaságot sem kedvelem általában, de a titkosszolgaságot különösen nem. Nem is tudom, hogy belátom-e a szükségességét, de - mondjuk - tudomásul veszem a létezését. Az élet egyik nagy adományának tartom viszont, hogy nem kell őket szeretnem. Nagyjából ezzel az érzéssel fogadtam a legújabb lehallgatási ügyet. Nagy derűvel észleltem hát, amikor az egyik civil műveleti ember azonnal bejelentette, hogy a Fideszre megy ki a játszma. Hát persze, a Fideszre is. Egy jó elemzőnek ez egy nagy kínai hetipiac, ahol mindenki megtalálja a magának valót.

Aztán különös dolog történt. A többhetes összügynöki pacsmagolásba Demeter Ervin szakpolitikus, a szakpolitika ifjú mestere belenyilatkozta, hogy végső soron ez az egész Csányi Sándorra megy ki, mégpedig azért, mert ő lenne az egyik favoritja a miniszterelnöki posztnak - ha éppen szakértői kormány kezdene kerekedni. Ez érdekes. Az ember ingatja a fejét: ez az Ervin, ez megint előrébb jutott eggyel. Szakértői kormányt vizionál, hogy ne mondjam, stratégiát fest föl. Ráadásul pont ebben az operációban tudtuk meg, hogy ő mindig jelent Orbán Viktornak. Most azonban valószínűleg csak az eligazítás elején lehetett ott. A jelszót tudta, a magyarázatot már nem találta el.

Orbán Viktor végül pontosan elmagyarázta a frakciónak: nem a Fidesz a célpont, hanem Csányi, ez igaz, de nem holmi szakértői kormányocskák lehetősége miatt, hanem mert érdekeltsége van a Molban. Az egész mögött ugyanis az oroszok állnak. Nehogy azt higgyük, hogy itt egy egyszerű Gyurcsány-
Szilvásy-vircsafttal állunk szemben, akik rutinszerűen őt macerálják. Nem, a Világligában vagyunk: a Putyin-Gazprom-
FSZB-Laborc-ÖMV-csapat akarja itt a nemzetet vagy éppen egész Európát elsöpörni, melyet csak az egyszerűség és a jól érthetőség kedvéért személyesítünk most meg Molként és Csányi Sándorként.

Hát, nem jöttek rá gyorsan.

Azon túl, hogy ebben a kontextusban nem is lehet olyan jó Csányi Sándornak lenni, azt hiszem, szellemi lapos kúszásnak hatna, ha tényeket kezdenénk sorolni, melyek nem passzolnak az Orbán-Demeter-ideába. Ez akkora ostobaság ugyanis, hogy azt még Orbán szabad szemmel is látható oroszfóbiája sem támasztaná alá. Mintha inkább a tét emeléséről lenne szó. Ha nagyobb a tét, talán törpülnek ugyanazok a részletek. A nemtelenségek, az ostobaságok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.