közíró

Hitték, hogy ha az állami pozíció sokat el is vesz a gondolat erejéből, az ifjúságügy mégis jó irányt vesz, s ez majd az érintett korosztályoknak, a valódi, szolgáltató civil szervezeteknek és európai ifjúsági ügyeinknek egyaránt hasznára válik. De nem.

A magyar ifjúságügy intézményrendszerét a rendszerváltás óta folyvást átalakítják, a feladatok elosztása, a hatáskörök állandóan változnak, csak egy dolog állandó: a pártpolitikai befolyásoltság. Ahogy az ifjúság ügyét az állam, a kormányok kezelték, abból szinte törvényszerűen következett a Zuschlag ügy is, de a Szabadság téri dúlás is.

1999-ben a kormány legifjabb tagja és legfrissebb diplomása diplomaajándékként kapta az ifjúsági tárcát, mely nagyszerűen működött - az Orbán-kormány értelmezte közhatalmi viszonyrendszerben. Tökélyre fejlesztették az egész pályás letámadást: nemcsak az ellenzékinek számító szervezeteket fosztották meg bármiféle támogatástól, de a ténylegesen szolgáltatást nyújtó, valódi civil szervezeteket is elsorvasztották, vagy legjobb esetben "létminimumon" tartották. Tökéletesen alkalmazták azt a jogtechnikailag ugyan létező, de a közösségi együttélés szellemiségének tökéletesen ellentmondó tételt is, hogy a jogsértés és annak megállapítása két különböző dolog. Ez utóbbit a bíróság átlagosan három év múltán mondja ki. A kormány felszámolta a civil választáson alapuló együttműködést, és a döntéshozatal nyilvánosságát is csökkentette. Létrehozta az ún. stratégiai partneri programot, maga választotta ki bármilyen normatív eljárást mellőzve civil partnereit. A stratégiai és kiemelt partnerek (s csak ők) véleményezhették az ifjúságot érintő jogszabályok tervezetét és ők nyújthattak be önálló javaslatokat a tárcának. Az ebben a ciklusban megkezdett jogalkotási tevékenység beemelhette volna a politika látókörébe az ifjúsági ügyeket. A 2000-ben társadalmi vitára bocsátott ifjúsági törvény államigazgatási, szakmai és társadalmi vitája nagy lendülettel indult, a törvényalkotó kezdeményezés azonban erejét vesztette: az ifjúsági törvény nem jött létre. A minisztériumban felmerült néhány jó ötlet, de semmit sem fejeztek be, s természetesen az ifjúságügy helyzete sem változott érdemlegesen. A minisztérium problématérkép helyett utcabált csinált, folyamatkezelés helyett díjakat alapított és osztogatott, jogalkotás helyett jogot sértett, problémamegoldás helyett pedig sajtótájékoztatókat tartott, miközben igazából nem is sejtette, mi mozgatja az ifjúság világát. Így a szakmában a tárca az Ijesztő Silányság Minisztériuma becenevet kapta.

A 2002-ben hivatalba lépett kormány - hasonlóan elődjéhez - felszámolta a civil ifjúsági szervezetekkel folytatott párbeszéd addigi rendjét, de nem hozott létre helyette másikat. A már létező Gyermek- és ifjúsági alapprogram mellett saját pályázati rendszert kezdett működtetni, s ezzel felesleges, párhuzamos struktúrát hozott létre. A végén már egy ifjúsági kormánybiztos, egy ifjúsági miniszter, egy ifjúsági ügyekért felelős politikai államtitkár, egy ifjúsági miniszteri biztos, továbbá egy ifjúsági főosztály foglalkozott az ifjúsággal, az ügyek kezelése mégis lelassult, s az ifjúság ügye a kormányban elbagatellizálódott. Az egyetlen, ami, ha lehet, még intenzívebben folyt, az a PR-tevékenység volt. A tárca továbbra is ugyanúgy osztogatta a díjakat, mint elődje, viszont nem nyújtott támogatást az integrált ifjúsági képviselet megszervezéséhez. A civil szervezetek az előző kormány fojtásából most egyszerre légüres térbe kerültek. A kormányzati struktúrában az ifjúság ügye egyértelműen az alacsonyabb prioritású területek közé került, s a ciklus során felbukkant valamennyi kezdeményezés (ifjúsági törvény, ombudsman stb.) kudarcba fulladt. A tárca ifjúságügyi tevékenysége abban merült ki, hogy a terület vezetői minden héten átadtak egy-egy újjá varázsolt öltözőszekrényt vagy játék mackót, és alkalmanként beengedték a gyerekeket a szünidei jégpályákra. Ennek a minisztériumnak is lett beceneve: a Gyilkos Iramú Semmittevés Minisztériuma.

Az Európában egyre nagyobb szerepet játszó ifjúságügy nálunk hosszú évek óta erodálódik. 2006 után a kormányzás folytonossága egyúttal azt is jelentette, hogy folytatódott az ifjúsági ügyek kormányzati képviseletének alacsonyabb szintre telepítése. Az egykor önálló tárcát kapott ifjúságpolitikát ma a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyik eldugott zugában egy hat főből álló osztályon művelik. Évek óta csökken az ifjúságügyre szánt összeg is. A demokráciatanulás, a szocializáció egyik legfontosabb területét szépen lassan kivonják a művelés alól. Az idén már nem jut egymilliárd forint sem erre a szektorra. Évekkel ezelőtt még hárommilliárd jutott, az is kevés volt.

A kiéheztetett, semmibe vett ifjúsági szektor immár 18 éve arra vár, hogy egyszer csak elindul végre a valódi, tisztességes, hozzáértő munka, megfelelő finanszírozással, hiszen mégiscsak ez lenne az alapja annak, hogy a következő generációk alkalmasabbak és felkészültebbek legyenek a demokráciára, megtanulják az akaratérvényesítés, az érdekérvényesítés legitim formáit, meg tudják különböztetni azokat a nem legitim formáktól, és megtapasztalják a valódi közösségek értékteremtő erejét. Ha nem segítjük hozzá a ma ifjait a demokráciatechnikák elsajátításához, előbb-utóbb megint el fog tűnni a Mazsola a Televízió szétvert székházából.