Közös ünnep

Az Amnesty International a Tarka magyar!-felvonulástól történő távolmaradásra szólította fel a kormányfőt, mert szerintük Gyurcsány Ferenc, illetve bármely politikus jelenléte azt eredményezheti, hogy a civil kezdeményezés politikai célkitűzésekkel mosódik össze.

Mindenkit, valamennyiünket, akik itt élünk, ide tartozunk és itt is szeretnénk élni szeretteinkkel, sért ez az alapvetően antidemokratikus, gyáva mondat. Néhányan úgy gondolják, hogy saját demokráciafelfogásuk szerint joguk van meghatározni, hogy ki miként foglaljon állást. Úgy vélik, meghatározhatják, hogy jelenlétével ki fejezheti ki az alapvető emberi és demokratikus értékek melletti elkötelezettségét. Szelektálni mernek, demokratikusnak vélt szempontjaik szerint.

Van ennél megosztóbb gesztus? Van ennél vágyottabb muníció a demokráciánkat veszélyeztető erők számára?! Lehet-e "demokráciázni" pillanatnyi érdekek és önérvényesítő indulatok mentén? Vagy talán többről van szó, mint gyenge és ingatag taktikázásról, akkor, amikor a magyar társadalomban alapvető emberi értékek és emberi jogok sérülhetnek antidemokratikus hatalmi ambíciók érvényesítésének érdekében.

Milyen morális felhatalmazása van bármelyik szervezőnek (sic!), hogy puha gyávaságba csomagolva kompromittálja azt, aki - bárkit! - ki akarja fejezni demokratikus hitét, elkötelezettségét azokkal együtt, akiket társnak vél ebben a meggyőződésében. Tragikus megosztottságunk szomorú példáját látom abban, hogy valakik önhitten és megalázó pökhendiséggel meg merik mondani: ki igen, ki nem. Vagy ennyire közel lennénk a gyűlöletkeltőkhöz, kirekesztőkhöz, a weimarizálódáshoz? Talán épp ezt a politikai sandaságoktól és cinizmustól átitatott taktikázást kéne levetkőznünk. Épp fel kell szólítani valamennyi legitim politikai, társadalmi szereplőt, hogy tegyen hitet - velünk, mellettünk - arról, hogy igenis vannak közös értékeink, van szent dolog, melyben közösek vagyunk.

Szégyenkezve az ún. szervezők miatt én azt kérem: mindenki jöjjön el, mert minden magát szabad magyar demokratának valló ember közös ünnepe lehet ez a délután.

Surányi András

filmrendező

Randalír

Tényleg azt gondoljátok, Barátaim, hogy tüntetésekkel, meg ellentüntetésekkel fel lehet lépni érdemben a demokráciát fenyegető veszélyek ellen? Tényleg azt gondoljátok, hogy egy vagy két felvonulással meg lehet állítani az erőszak terjedését? Nem veszitek észre, hogy az egész nem több ráolvasásnál?

S ha még csak ártatlan ráolvasás lenne! Nem veszitek észre, hogy ha hangját hallatja az egyik oldal, a másik mindig igyekszik ráerősíteni? Hang követ hangot, hangerő hangerőt mígnem az egész előhívja a nyers erőt, s az erő az erőszakot...

Melyik az a pillanat, amikor fel kell tenni a kérdést: vajon nem az erőszakra adott válasz-e az oka az újabb erőszaknak?

Kérdések, kérdések, kérdések. Kételyek, kételyek, kételyek...

Vajon amikor úgy írok, mint fentebb, a dolgok lényegéről szólok-e magam is? Tényleg az utcai erőszak-e a bennünket fenyegető legveszedelmesebb veszély? Nem képzelhető el egy olyan szcenárió, amelyben ez az egész csak egy figyelemelterelő játszma része?

Néha az a benyomásom, hogy jelenünket, jövőnket, legnemesebb értékeinket a kiskosztümös és öltönyös vadorzók legalább annyira veszélyeztetik, mint a csőcselék.

Néha demagóg módon arra gondolok: a hölgyek és az urak már akkor is munkálkodtak, amikor az utcai erőszaknak még híre-hamva sem volt! Már akkor is azt mondogatták, hogy mindent értünk tettek és tesznek. No és a demokráciáért! Közben, mire feleszméltünk, újraosztották eredendően közös jussunkat, a szétvert állam tulajdonát. Merthogy az állam, mondták, rossz gazda. Hogy ők jártak el az állam nevében, ergo ők voltak azok a rossz gazdák? Hogy a vagyon egy része, vagy a közvetítői jutalék hozzájuk került? Hogy, amikor úgymond privatizáltak, igen gyakran más államok cégei lettek az új tulajdonosok?

A kérdések a levegőben maradnak. De ha akarom, a randalírozásnak ez is egy formája. Még akkor is, ha az így végrehajtott rablást bizonyos körökben szalonképesnek, mi több dicső tettnek tekintik.

Persze, ez már aztán igazán demagógia! Rendben, demagóg vagyok. De ettől még nem változik az alapképlet: anyagilag kisemmizetté, reménytelenségbe taszítottá vált itt két évtized alatt egy jelentékeny tömeg. Ami ennél is fontosabb, milliók - köztük nem csak nincstelenek, hanem tehetősek is - megalázottá lettek azzal, hogy újabb és újabb állításokról derült ki: szemenszedett hazugságok voltak. Növelte és növeli az ellenérzést, hogy akik két évtizede rezzenéstelen arccal állítottak és állítanak egymással szöges ellentétben lévő dolgokat, személyükben szinte ugyanazok.

Tehát tüntetésre ellentüntetés? Ennél sokkal, de sokkal több kellene!

Visszaállítani a szavak értékét! Befejezni a közös sorsról való papolást! Hozzákezdeni egy olyan programhoz, amelyről végre hihető lesz, hogy sorsközösséget teremt!

Állítom, ha csak esély mutatkozna e három dologra, egyszeriben kézben lenne a randalírozás ellenszere; okafogyottság miatt elveszítené hallgatólagos tömegtámogatását minden felforgató szándékkal szervezett tüntetés.

Az ám, de ki lenne képes az orvoslásra? A jelentkezők között egyet sem látok, aki már ne játszotta volna el a hitelét.

Domokos Lajos

Budapest

Rólunk

l Egymás után két hétvégén jártam úgy Fejér megyében (egyszer Vértesacsán, másodszor Alcsúton), hogy a boltban nem kaptam a lapjukat. Nagy kötegben állt viszont a Magyar Nemzet és a megyei hírlap. Arra a kérdésre, hogy miért nincs Népszabadság, mindig azt a választ kaptam, hogy nem küldenek... Lehet, hogy maguk nem akarják, hogy olvassák az emberek a lapjukat? Vagy mások...? Hol van itt sajtószabadság, ha az ország egyik részében csak egyfajta lapokat lehet kapni?

Tosics Iván

l A szeptember 29-i Mozaik oldalon a kínai űrhajósokról szóló rövid információ végét (Ünneplés előtt karantén a kínai űrhajósoknak) sikerült örökre titkosítaniuk. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy írásnak levágják a végét.

Sebestény András

l Róna Péter közgazdász nagyszerű írásához (Tekintély és demokrácia, szeptember 24.) nem lehet sokat hozzáfűzni. Talán csak annyit: legalább egy évtizedet kell az ország határain túl leélni ahhoz, hogy a magyar "elit" perverz abszurditásának teljességét ennyire objektíven látni és láttatni képes legyen valaki.

Lázár György

A telefonügyeletre érkezett:

l Örülök, hogy higgadtan és tárgyilagosan tudósítanak a lehallgatási botrányról.

l Horváth Mihály írása (Kiegyezés, de miről?, szeptember 30.) inkább való a Magyar Nemzetbe. Kapják össze magukat, mert az egész utca lemondja a lapot.