Hogyan csökkentheti esélyeit a Fidesz?

A hatékonyan, demokratikusan kormányzó jobboldali kormányról álmodozó polgár aggódva figyeli az elmúlt hetek eseményeit. Nem egészen érti, hogy az ellenzék legnagyobb pártja ilyen kiugróan nagy népszerűség mellett miért bonyolódik bele bizonytalan kimenetelű és veszélyeket hordozó ügyekbe, melyek ellenérzéseket válthatnak ki azokból a szavazókból, akik a legutolsó parlamenti választás óta hozzá pártoltak.

a szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

Már két alkalommal is jó esélyük volt arra, hogy visszaszerezzék, illetve megtartsák a kormányrudat, de hibás helyzetmegítéléssel és taktikával a végén mégis vesztettek. Nézzük, mivel játszhatja el most esélyeit a Fidesz!

1. A hangnem. Azt már lassan megszokjuk, hogy a Fideszhez nagyon közel álló média egyes munkatársai folyamatosan a legsértőbb hangnemben írnak mindazokról, akiket nem szívlelnek. A megtámadottak köréből azok az "őskonzervatívok" sem maradnak ki, akik a régi rendszerben sem adták el magukat, akik kifogásolták, kifogásolják egyesek pusztító stílusát, akik időnként - a későbbi siker érdekében - rámutatnak a jobboldali pártok politizálásának azon elemeire, amelyeke hibásnak vélnek. Nem értem, hogy a balliberális közírók eszmefuttatásainak érdemi megvitatása, nézeteik cáfolása helyett, miért denunciálásra törekednek, esetenként még hamis vádakkal is illetve szerzőiket, nem törődve azzal, hogy az igazság a végén úgyis kiderül. Azt se értem, miért nem lehet a Fidesz talán legaktívabb kritikusának, Debreczeni Józsefnek állításaira (A diktatúra árnyéka, szeptember 20.) érdemben válaszolni. Vagy miért kell Demeter úrnak nyilatkozataiban a kiszivárgott "vádak" tételes és hihető megválaszolása, cáfolata helyett (vagy mellett), a Nemzetbiztonsági Szolgálat munkatársait "Szilvásy bandájának" titulálni. Demeter úr és tanácsadói talán azt gondolják, hogy igazuk bizonyításának ez a leghatásosabb módja? Annak csak örülni lehet, hogy a szocialista politikus nem követte ezt az utat: válaszában tartózkodott attól, hogy politikai ellenfelét bandavezérnek minősítse.

2. Az ellenségkép. Akik végigélték az állampárti uralom kezdeti szakaszát, emlékeznek arra, hogy a hatalom ellenségnek kiáltotta ki a volt tőkéseket, a kulákokat, az egyházat, a hivőket, a másképpen gondolkozókat, és életüket különböző eszközökkel próbálta megkeseríteni, a súlyosabb történésekről nem is beszélve. Azóta sok minden történt: de "ellenségek" most is vannak! A jelen írás szerzője sohasem tartotta elfogadhatónak, hogy a régi rendszer magas szintű tisztségviselői, kiszolgálói a demokráciában is hasonló pozícióba kerüljenek - ezt talán legszemléletesebben a 2002-es választás előtt a Kossuth téren tartott rövid megszólalása bizonyította. A demokráciában azonban a nép választ, és viseli döntésének következményeit. A kommunizmus és a kommunisták elleni csatát nem most, csaknem két évtizeddel a rendszerváltozás után kell megvívnunk, amikor a régi vezetőréteg már kiöregedett a politikából, amikor a korábban kisebb-nagyobb tisztséget viselők közül már sokan "megtértek", és a legnagyobb ellenzéki párt sikerét próbálják elősegíteni. Sajátságosnak tartom, hogy míg a jelenlegi kormányban nem lehet találni olyanokat, akik a rendszerváltozás előtt miniszteri, államtitkári tisztséget viseltek volna, ugyanakkor a legutóbbi jobboldali kormányban nemcsak az MSZMP volt tagjai, hanem egy volt miniszterhelyettes is helyet kapott. Hibás koncepciónak tartom, hogy mindazok hazafiasságát kétségbe vonjuk, akik - alappal vagy alaptalanul - félnek a jobboldal győzelmétől. Nem kirekeszteni kell őket a hazából, hanem vitatkozni kell velük, el kell oszlatni félelmüket, meg kell győzni őket képzelgéseik helytelenségéről. Nevetségesnek és elszomorítónak tartom, hogy az erre vállalkozó konzervatív közírókat kizárják a jobboldali médiából, mert tartózkodnak a ma már szinte kötelező, megalázó jelzők használatától. Mitől félnek, mitől félünk? Miért kell követnünk nekünk, konzervatívoknak az általunk oly gyakran kárhoztatott, idejét múlt módszereket?

3. A Fidesz és az MDF. A két jobboldali párt közötti viszonyt illetően legutóbbi elemzésemben (Féljünk-e az ellenzék győzelmétől?, szeptember 4.) - úgy tűnik - némiképp naiv voltam. Úgy éreztem, "a Fidesz vezetése tudomásul vette, hogy sokkal több kára származik abból, ha folytatja a 2006-os választás előtti kampányát a demokrata fórum ellen". A közelmúltban kirobbant lehallgatási botrány azonban látszólag cáfolja optimizmusomat. Nagyon szeretném hinni, hogy a Dávid Ibolya elleni mozgolódások - ha azokban a Fidesz egyáltalán bármilyen szerepet játszott - csupán a párt meggondolatlan politikusainak akciói. A fiatal demokraták népszerűsége olyan magas szinten van, hogy a választás megnyeréséhez nincs szüksége arra, hogy az önállóságát megtartani igyekvő MDF-et olyan szoros (!) partneri kapcsolatra késztesse, mint amilyet a KDNP-vel vagy az MDF-ből kilépett Lezsák-csoporttal létrehozott. És arra sincs, hogy emiatt olyan, a népszerűségét egyáltalán nem növelő támadásoknak tegye ki magát, mint a 2006-os választás előtt. A fent jelzett törekvésnek - a Dávid Ibolyával szembeni ellenséges érzelmeken túl - csupán egyetlen magyarázata lehet: az MDF jelenlegi önálló politizálásának megváltoztatásával, a párt esetleges betömörítésével meg lehetne szerezni azt az öt- vagy hétszázalékos szavazótábort, amelyik különböző okok miatt idegenkedik a Fidesz támogatásától, de semmiképpen nem szavazna a baloldali pártokra. Ebben az esetben jó esély lenne a legközelebbi választáson a kétharmados többség elérésére, ami óriási lehetőséget és hatalmat biztosítani a jobboldali kormánynak. Jómagam nem osztom a baloldali értelmiségiek félelmét a Fidesz hatalomra kerülésétől, bízom abban, hogy szóhasználatuk megváltozása mellett, messzemenően betartják a demokrácia szabályait is, és semmilyen vonatkozásban nem működnek együtt a szélsőjobboldali, radikális mozgalmakkal. Az azonban, hogy én miben hiszek, nem sokat számít. Tartok viszont attól, hogy az MDF elleni újabb, kívülről jövő, teljesen hibás és fölösleges akció félelmet kelt a szavazókban, és csökkenti a jobboldal esélyeit.

A lakosság társadalmi békére vágyik. Azt szeretné, ha az ország vezetésére elhivatottságot érző polgártársai nem egymás megsemmisítésére törekednének, nem mindenáron a hatalom megtartása és megszerzése lenne az elsődleges céljuk, hanem egymás nézeteinek megvitatása mellett az ország előrelépésén fáradoznának. Ha tovább folytatódik a jelenlegi ellenségeskedés és ez a legközelebbi ciklusra is átterjed, akkor nem sok reményünk van rá, hogy gyermekeink, unokáink sorsa belátható időn belül jobbra forduljon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.