stratégiafejlesztési igazgató,
a Mol vezető közgazdásza

Utólag már az sem világos, hogyan is képzelték ők ezt annak idején. Sajnos Magyarországon sem a piaci verseny fontossága, sem a szabályozói eljárások függetlensége nem épült bele a közgondolkodásba olyan mértékben, ahogyan egy modern piacgazdaságban szokásos, így még a szakmai közvélemény is meglepetéssel és némiképp értetlenül fogadta, hogy egy versenyjogi eljárás akadályoz meg egy akkora és olyan politikai súlyú tranzakciót, mint a Mol felvásárlása.

Faramuci módon, miközben az ország nagy része szurkolt, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat, a magyar média- és gazdasági értelmiség egy része fanyalgott, amikor ez megtörtént. Volt, aki a kapituláció után jött elő azzal, hogy mégiscsak lett volna értelme a Mol lenyelésének... Ezzel voltaképpen azt állították, hogy az a fránya EU nem ért a versenyjoghoz. Nem olvastam visszakozást vagy elnézést kérést azon írástudóktól sem, akik korábban mindenfajta hátsó szándékokat kerestek védekezésünk mögött. Pedig azóta eltelt néhány hét, vagyis módjuk lett volna rá.

Mi is történt az elmúlt egy évben? Az OMV bejelentett egy ellenséges felvásárlási szándékot, amelyet párosított egy - illegálisárfolyam-manipulációnak minősülő - fantomajánlattal. A Mol az első pillanattól azt mondta, ennek semmi értelme, mert az európai versenypolitika ismeretében a két cég egyesülése csak értékromboló hatású feltételekkel lenne lehetséges. Fél évig tartó brüsszeli vizsgálattal, néhány tízezer munkaórával és pár millió euró tanácsadói díjjal később az OMV visszavonul, mert rájöttek, hogy a két cég egyesülése - mily meglepő - csak értékromboló hatású feltételekkel lehetséges. Ennél olcsóbb competition economics tanfolyamot is tudtam volna ajánlani osztrák barátainknak, de végül is jobb későn, mint soha...

A vizsgálatot az Európai Bizottság erre hivatott szerve, a Verseny-főigazgatóság végezte. Ez olyan intézmény, amely keményen és párját ritkítóan magas szakmai színvonalon működik, és nem korrupt. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de tényleg. Becsszó! Gyakran halljuk, hogy a "Mol biztos ügyesen lobbizott". Jó vicc... A Verseny-főigazgatóság kényszerítette rá a német kancellár ellenében az E.ON-t a német villamosenergia-hálózat eladására, ez szabta ki a gazdaságtörténet legnagyobb bírságát a Microsoftra, és megtiltotta a világ legnagyobb vállalatának, az amerikai GE-nek az amerikai Honeywell felvásárlását azután, hogy azt az amerikai hatóságok már engedélyezték. A vizsgálat során akadémiai konferenciákat megszégyenítő színvonalú viták folytak módszertani kérdésekről, és minden további nélkül kaptunk órákon belül választ szombat éjjel elküldött e-mailre.

A mi esetünkben a versenyvizsgálat legfontosabb kérdése az volt, hogy vajon az OMV és a Mol két nagyvállalat egy szűk regionális piacon, vagy két kisvállalat a hatalmas európai piacon. Az első értelmezés esetén a kettő összekapcsolásával regionális monopólium jönne létre, ami elfogadhatatlan, a második értelmezés esetében egy - az európai piacon még mindig csekély piaci részesedésű - közepes cég. Ez a kérdés talán filozófiai szőrszálhasogatásnak tűnik, de nem az. Világos, hogy az OMV és a Mol együtt monopolhelyzetbe kerülne Közép-Európában, de kérdés az, hogy ez mennyire számít. Két esetben nem számít: 1. ha a fogyasztók nagyon könnyen tudnák az adott terméket más termékkel helyettesíteni. Például a McDonald's monopolhelyzete a Big Mac-piacon nem versenypolitikai probléma. 2. Ha a fogyasztók könynyen igénybe tudják venni régión kívüli szereplők szolgáltatásait. Például a XIII. kerület egyetlen multiplexmozija a Duna Plaza, de a WestEnd csak néhány metrómegállónyira van. Más lenne a helyzet, ha az összes budapesti mozi egy kézbe kerülne, és Miskolcig kellene utazni konkurens kínálatért. A szakzsargonban ezt úgy mondjuk, hogy a mozik releváns piaca Budapest, nem pedig a XIII. kerület. Az első kivételnek az üzemanyagok esetében nyilvánvalóan nincs létjogosultsága: az OMV és a Mol termékeit, a benzint vagy a dízelt praktikusan nem lehet más termékkel helyettesíteni. A versenyvizsgálat során tehát a második kivételt kellett nagyon részletes elemzésekkel megvizsgálni. Azt, hogy a régión kívüli olajcégek milyen mértékben lennének képesek az itteni piacra belépve egy OMV/Mol monopóliummal szemben versenyt támasztani. Egy ilyen vizsgálat során a főigazgatóság temérdek adatot gyűjt a piaci szereplőkről, vizsgálja a termelés és a szállítmányozás műszaki korlátait, az árazási gyakorlatot, és elemzi a korábbi piaci mozgások tanulságait. A Mol elemzései alapvetően az általunk mindig is képviselt álláspont részletesebb kifejtését és statisztikai bizonyítását szolgálták. Ha az ember azt látja - és ezt esettanulmányban is bemutattuk -, hogy amikor egy tűzeset termeléskiesést okozott az OMV-nél, a Mol volt az egyetlen cég, amely értékesítését növelni tudta a régióban, ez erős jelzése annak, hogy a távoli olajcégek nem tudnának versenyezni. Hasonló jel, ha az ügyfélszolgálati adatok szerint alapvetően az OMV-től nyerünk és az OMV felé vesztünk ügyfeleket. A két cég piaci részesedése a közép-európai piacon az egymással való versenyben tükörképként hullámzik. Természetesen az OMV és több mint száz más érintett is adott le elemzéseket és véleményeket, s a bizottság szakemberei mindebből azt vették figyelembe, amit indokoltnak találtak. A bizottság konklúzióit tartalmazó dokumentum, az úgynevezett Ellenvetési nyilatkozat nem nyilvános (és NEM, nem mi szivárogtattuk ki, sőt ha valaki belegondol, nem is állt érdekünkben), de a végeredményből sejthető, hogy a bizottság nem hitt a "két kisvállalat a hatalmas európai piacon" című osztrák mesében. Igen, felkészültebbek voltunk az OMV-nél, és én erre a magam és a csapatom nevében büszke is vagyok. Láttuk az OMV elemzéseit (az eljárásrend szabályozott körülmények között betekintést enged a másik fél egyes dokumentumaiba), és azok bizony jóval alacsonyabb szakmai nívót képviseltek, mint a mieink. Egynémely olyan volt, amilyet a mi csapatunk biztosan nem adott volna ki a kezéből. De nem akarok unfair lenni, nekünk könnyebb dolgunk volt: csak az igazságot kellett megvédenünk, míg az OMV-t fokozatosan utolérték saját érveinek gyengeségei.

Hogyan tovább? Mélyen együtt érzek azokkal a sportemberekkel, akiknek életük legjobb teljesítménye után egy ország fanyalog: "csak ezüst". Ugyanezt kaptuk mi is az OMV visszavonulása után: hogyan is merészeljük azt képzelni, hogy egy magyar cég a nemzetközi porondon tartósan versenyképes és független maradjon?! A mindig fanyalgók jó magyar szokás szerint most azt mondogatják: ha nem az OMV, akkor majd bizonyára az oroszok vásárolják fel a Molt...

Valójában a Mol szempontjából semmi sem változott. Folytatjuk fejlesztési projektjeinket, kutatunk olaj és gáz után egyre egzotikusabb helyeken, privatizációs tranzakcióról tárgyalunk, és törjük a fejünket az éghajlatváltozásra és az ellátásbiztonsági problémákra adható válaszokon. Egy nemzetközi energetikai cég szürke hétköznapjait éljük, csak nem Houstonban, hanem Budapesten. A világ öt legnagyobb olajtársaságából háromnak volt szerencsém személyesen is megismerni a vezető közgazdászát (megjegyzem, tőlük nem fanyalgó, hanem gratuláló e-mailt kaptam a vizsgálat lezárultával), és az őket foglalkoztató kérdések kísértetiesen hasonlítanak az engem foglalkoztatókhoz. Ez az unalmas hasonlóság kicsit megnyugtató, mert talán azt jelzi, a Nyugathoz tartozunk. Az egyetlen különbség, hogy mi nem örököltünk olajlelőhelyeket egy volt gyarmatbirodalomtól, és nem áll mögöttünk egy szuperhatalom politikai ereje. Emiatt aztán kreatívabban és gyorsabban kell válaszolnunk a kihívásokra. Eddig sikerült. S ha rajtunk múlik, eztán is sikerülni fog.