Egész iskolai karrierje során jelest jelesre halmozott egyébként, de az az egyetlen négyes akkor is ott virított a bizonyítványában. S hiába magyarázta, hogy alsóban falusi iskolába járt, nem volt tornaterem, így később kellett behoznia a lemaradást hátrabukfencből, a kitüntetéses doktori cím elúszott. Ilyenkor nincs kivétel.

A történetből két tanulság is adódik. Az egyik: természetesen nem igaz, hogy a kisiskolák eleve esélytelenségre ítélnék a többre hivatott tehetségeket. A másik: vágyálom, hogy még a legtakarosabban felújítottak, a közösség ereje függvényében legjobban felszereltek is olyan körülményeket képesek biztosítani a gyerekeknek, amelyek fölvehetik a versenyt a nagyobb iskolákkal. Márpedig a mérleg serpenyői régóta két megfontolás súlya alatt billegnek. Egyrészről ott a közösség érdeke, a kétségtelen tény, hogy amíg iskolája van egy falunak, addig van megkérdőjelezhetetlen szellemi központja, és van olyan rög, amelyhez a gyermekes családok kötődnek. Másrészről viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni a gyerekek érdekét sem: a nagyiskolák jobb felszereltségét, a tantestület kvalitásait, és persze azt, hogy ha a kisiskola ismerős melegét nélkülözni kényszerülnek is, az új helyen beilleszkedésből, érdekérvényesítésből kapnak nélkülözhetetlen leckét.

Durva, mi több, erkölcstelen leegyszerűsítés tehát úgy láttatni a kisiskolák bezárását, mint holmi állami ingatlanbizniszt. Az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom köztéri fotókiállítása, amely a szakminisztérium utcájában azt hivatott bizonyítani, hogy a bezárt oktatási intézmények "jó állagú" épületeire valami ködös privatizációs szándék okán került lakat, manipulatív módon avatkozik bele a vitába. Azt állítja, hogy ha van valahol egy iskolaépület, akkor abban gyerekeknek is muszáj lenniük. A kérdésekre azonban nem ad feleletet: ha nem túl messze ott van egy másik, nagyobb és jobban felszerelt intézmény, nem ésszerű-e ott oktatni a tágabb környék egyre kisebb létszámú gyereknépességét? Nem kellene inkább az iskolabusz, az étkezés, a napközi megszervezésére fordítani az erőket? Nem jelez-e visszafordíthatatlan folyamatot a tény, hogy tizenöt éve nem lankadó tempóban adják át iskoláikat a költségeket kigazdálkodni képtelen kistelepülések az egyházaknak, amelyek automatikusan megkapják a szükséges pénzt az államtól? Nem mutatja-e ez is azt, hogy nem az iskola a nélkülözhetetlen, hanem a polgármesteri-testületi mandátumot biztosító állampolgári szavazat?

A magyar oktatásügy számos, unásig ismert alapbajjal küszködik. A reformoktól szétzilált szerkezet, a tanárképzés kontraszelekció által uralt rendje, az esélyesek és esélytelenek között húzódó üvegfal, amelyet egyelőre hiába próbálnak összezúzni a szegregációt tiltó rendelkezések - megoldásra vár mindahány. A kisiskolák ügye azonban olyasmi, amire van józan megoldás. De ha sokáig halogatjuk, lényegesen több is elúszhat, mint egy címerrel ékes aranygyűrű.