A múlt héten még kiröhögtek volna az ötlettel, de most lenne rá kereslet, hiszen ez már vonzó ajánlatnak számít a piacon. Amikor a szemünk láttára válnak köddé dollármilliárdok, akkor nem bukni vagy csak kicsit veszteni - maga a gyönyör.

A helyzet már annyira bonyolult, hogy végletesen leegyszerűsíthető. Ilyenkor egyszeriben érthetővé válnak azok a szavak, amelyeket tegnap még a brókerek érthetetlen halandzsájának hittünk. Ha azt olvastuk, likviditásbőség, már lapoztunk is. Mára kiderült, hogy érdemes lett volna jobban figyelnünk, mert ez lett minden baj okozója. Nem olyan bonyolult ez, az iskolás gyerek is megérti. Likviditásbőség az, amikor tocsogunk a pénzben, annyi van belőle, hogy már szinte el sem tudjuk költeni. Ezért hülyeségeket veszünk belőle, vagy sokkal többet adunk valamiért, mint amennyit ér.

Ha ezt a világ teszi, óceánnyi tőke keres magának befektetési lehetőséget. Mindenre pénzt adnak olcsón, mindenbe befektetnek drágán, majd a szerzeményeket egyre újabb és újabb dobozokba csomagolják és rakják át, hogy aztán mások is örömmel vegyenek belőle. Mindenért egyre többet adnak, és a nagy haszonnal eladók még drágábban vesznek újra. Létrejön egy földgolyónyi virtuális vagyontömeg, amely azonban nem ér többet annál, mint amennyit az első alkalommal adni kellett volna érte. De ezt már senki sem látja át, hiszen annyi helyen szeletelték fel, keverték össze, rakták át és csomagolták be, hogy szinte lehetetlen visszabogozni, mink is van valójában, és miért is ér az annyit. Na, ezt nevezték eddig származékos ügyleteknek, korszerű pénzügyi instrumentumoknak. Ma meg orbitális buktának. A befektetők elhitték, hogy a pénzből vég nélkül lehet egyre több és több pénzt csinálni, elvakította őket a saját maguknak állított aranyborjú fénye.

Aztán valaki egy kis szobában lekapcsolta a villanyt, mert nem tudta fizetni az árát. Aztán abban a bankfiókban is kihunytak a fények, ahol neki hiteleztek. Most pedig azokban a megingathatatlannak hitt fellegvárakban sötétülnek el az ablakok sorra, amelyekben ezeknek a bankoknak adtak pénzt az újabb és újabb kölcsönökre. Ezt mondták tegnap subprime válságnak. Ma pedig a végjáték kezdetének. A nagy villanyoltásnak, ami után hirtelen minden világos lett mindenkinek.

Akinek eddig nem lett hamuvá a pénze, az vasmarokkal tartja, és legszívesebben nem ad belőle senkinek, hiszen már tudja, holnap bárkiből áldozat lehet - belőle is. A legnagyobb most csak anynyiban különbözik a legkisebbtől, hogy sokkal nagyobbat bukhat. Aki meg elhitte, hogy összekuporgatott pénzével semmi más dolga sincs, mint részvényekbe fektetni, az most cidrizik. A Bahamák helyett a végrehajtót látja lelki szemei előtt. Ha pedig valaki azt mondja, tudja, mi következik, és mikor lesz ennek vége, az hazudik. Az istenként imádott aranyborjút meg már vinnék haza kilóra.