Megvezetés

Igen rossz érzéseket kelt bennem a magyar agrárvilágot kisajátítani igyekvő álparasztok (gazdakörös forradalmárok) buzgalma. Ha nincs termés, azért, ha jó a termés, azért cirkuszolnak.

A gazdakörös atyafiak tudat alatt még mindig az általuk dühödten szidott szocializmusban képzelik magukat. Elfelejtették, hogy az a világ közel húsz éve megszűnt. Most úgy élünk, ahogy a piac viszonyai diktálják. Ha valamilyen termékből sok van, akkor annak alacsony az ára.

Idén, hála istennek, jó mezőgazdasági évünk van. Jó a kalászosgabona-termés, jó volt a meggytermés, a dinnyetermés és jó az almatermés is. Mindegyik termék ára emiatt a rossz évekénél lényegesen alacsonyabb, vagyis kevesebbet fizet érte a felvásárló.

Mit csinál ilyenkor a piacgazdaság viszonyai között élő parasztember? Talán először káromkodik, hogy neki milyen peche van, hogy akkor van jó termése, amikor majdnem mindenkinek. Aztán igyekszik a termésének minél jobb árat adó vevőt találni, de esze ágában sincs megsemmisíteni áruját, mert akkor egy fillért sem kapna munkája ellenértékeként. Ezzel szemben mit csinál a meggyével, a dinnyéjével, az almájával (?) az a magyar agrártermelő, akit sikerül a műparasztvezéreknek a józanságától megfosztaniuk: kiönti, földhöz vágja, fán hagyja egy év munkájának a gyümölcsét. Hogy utána azonnal követelje az államtól a maga által okozott kára megtérítését! Mert ha nem, akkor elállja az utakat, a határátkelőket. A gazdakörvezetőket nem érdekli, hogy én meg a többi adófizető városi vagy falusi, meggyet, dinnyét, almát enni vágyott magyar viszi el a balhét. Mert minél rosszabb nekem, nekünk, annál jobb nekik, a semmi sem drága híveinek.

Csak félve említem meg: miért nem lépnek a szövetkezés útjára? Nem lenne sikeresebb a termelés mellett a feldolgozás és értékesítés egységét is megteremteniük? Hol vannak már (az elsiratott) magyar kolhozok? Nem kell (sajnos) a visszatértüktől rettegni. De lehet a piacgazdaság feltételeinek megfelelő, új szövetkezési formák közé vinni az agrártermelés minden olyan területét, amelynél vele kiiktathatók a mai valós vagy vélt gondok. Mert ha nem három sor almafa nevelési, ápolási költségével számolok, hanem józan munkamegosztással végzem százszor-ezerszer három sor fa művelését, az egységre jutó költség akár század- vagy ezredrészre eshet vissza. Ha - akár állami segítséggel! - léfeldolgozót építek, olyan áron adom el magamnak az almámat, ami nekem is megéri - ha a piac is úgy akarja. A számolás nem ellentétes a gondolkodással.

Dénes Lajos

Orosháza

Elégedettségre semmi ok

Teljesen egyetértek Szentgyörgyi Zsuzsa írásával (A MAG-unk baja, augusztus 15.). Három hónapos csúszás: ilyen csak a mesében van; nekünk másfél éve fekszenek el még GVOP-elszámolásaink,
- szerződésmódosításaink. Valamikor tényleg volt kijelölt ügyintéző: amikor már hat hónapja nem válaszol az e-mail-re, bonyolult hadművelet árán sikerül megtudni, hogy öt hónapja kilépett. Új GOP-szerződéseink viszont nincsenek. Miután kormányunk összes illetékese hetente kétszer közli, hogy az ország jövőjét a kutatás-fejlesztés (K+F) határozza meg, az EU-pénzekből sok szépet és érdekeset támogatnak, kutatás-fejlesztést nemigen.

Cserébe Bajnai Gordon miniszter úrnak - nyilatkozata szerint - sikerült találnia több tízezer exportképes hazai kisvállalkozást, ami imponáló teljesítmény, csak kevéssé hihető.

Nem kizárólag a MAG Zrt.-re jellemző ez az ügyintézés. Van például egy Norvég-Magyar Alap, amit az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kezel. Erre 2006-ban adtunk be pályázatot, már 2007. október 9-én értesítettek az elfogadásáról, és azóta semmi: se szerződés, se információ. És van néhány remek "akkreditált közvetítő szervezet", ami - bár nehezen elképzelhető - még rosszabb!

A bürokrácia csökkentéséről annyit, hogy amennyiben valaki GOP-pályázni szeretne, úgy 14 eléggé bugyuta sillabuszt kell áttanulmányoznia avval a gyengéd figyelmeztetéssel, hogy az bármikor változhat, és mindig a legújabb verzió érvényes.

Mindenesetre megkapó - mint Szentgyörgyi Zsuzsa is írja -, hogy állami szervezeteink vezetői, minisztereink mennyire elégedettek saját teljesítményükkel. Sajnos ez az elégedettség ritkán kölcsönös. Az ember kapkodja a fejét: van valami fogalma ezeknek az uraknak (hölgyeknek) arról, mi folyik a házuk táján?!

Dr. Inzelt Péter

az MTA SZTAKI igazgatója