brit védelmi miniszter

honvédelmi miniszter

A NATO a nemzetközi kérdések rendezésének résztvevőjévé vált. Alapvető értékrendje - bizalom az ENSZ elveiben; törekvés a népek és kormányok közötti békére; a transzatlanti régió békéje és biztonsága érdekében történő, a demokrácia, az egyéni szabadságjogok és a jogállamiság elvein alapuló együttműködési szándék - jó szolgálatot tettek. Mindezt betetőzte annak felismerése, hogy Európa és Észak-Amerika népeinek biztonsága egy és oszthatatlan.

Ezek az értékek napjainkban éppúgy érvényesek, mint 1949-ben voltak, a NATO mára azonban nagyot változott. A Varsói Szerződés számos korábbi tagja immár szövetséges; további nemzetek léptek a tagsághoz vezető útra; Európától a Földközi-tenger körzetén és a Közel-Keleten át Közép-Ázsiáig és azon túl a NATO partnerkapcsolatainak a hálózata a védelmi szféra reformjára, a demokratikus felelősségvállalásra és a katonai együttműködésre ösztönöz.

A NATO tartós sikeressége figyelemre méltó képességet tükröz, amely lehetővé tette a változó stratégiai körülményekhez való alkalmazkodást. A berlini fal leomlásakor kevesen láthatták előre a hidegháború nyomában előtörő, globális kihívások nagyságrendjét, széles skáláját és könyörtelen ütemét - gazdasági globalizáció, fenyegető klímaváltozás, az energiahordozókért és egyéb természeti forrásokért folyó verseny és a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem. E fenyegetéseket tovább bonyolítja, hogy világszerte embermilliókat kell védelmezni az erőszaktól és az összetűzésektől, humanitárius segítséget kell nyújtani további millióknak, akiket ezek a konfliktusok űztek el lakóhelyükről, valamint szembe kell nézni a szegénység, az egyenlőtlenség és a demográfiai változások nemzetközi következményeivel. Mindannyian szemtanúi lehetünk az etnikai és vallási konfliktusoknak, bukott és lator államoknak, valamint a következményeknek.

E kihívások próbára tették a kollektív területvédelemhez szorosan kötődő szövetséget - a NATO azonban változik. A szövetség döntő szerepet játszott a Balkánon, s napjainkban aktívabb, mint valaha - több mint 50 ezres állománnyal három kontinensen, öt különböző feladatban vesz részt Koszovótól Irakig. Az afganisztáni ISAF-misszióval a NATO eddigi legnagyobb és legösszetettebb műveletére vállalkozott - amely tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.

A NATO közelgő jubileumi évfordulója tökéletes alkalmat nyújt arra, hogy megkezdődjék az ebben az új világrendben kialakuló szerepkörének a meghatározása. Arra, hogy a transzatlanti kapcsolatokat megerősítsük, egyidejűleg új partnerségek kovácsolódjanak, és a más nemzetközi intézményekkel való együttműködés jobbá és szorosabbá váljék. Arra is, hogy egy olyan új stratégiai koncepciót fogalmazzunk meg, amely aláhúzza a szövetség hozzájárulását a XXI. század változó biztonsági kihívásaival történő szembenézésre. Egy olyan stratégiát, amely világossá teszi, hogy napjaink fokozódó mértékben egybefonódó világában a kollektív védelem megköveteli, hogy a NATO területen kívüli feladatvállalással is hozzájáruljon a nemzetközi stabilitás biztosításához.

Nyilvánvaló, hogy az expedíciós műveletek és képességek közvetlen módon járulnak hozzá saját védelmünkhöz és biztonságunkhoz. Vannak még, akik nem teljesen értik ezt. A NATO pontosan azért száll szembe a szélsőségességgel és annak gyökereivel Afganisztánban, mert az közvetlen - és bizonyított - fenyegetést jelent az összes tagállam minden állampolgárára nézve. A szélsőségesek csápjai messzire nyúlnak, de a gyökerek a tálibok által nyújtott menedékben és a védett afganisztáni kiképzőtáborokban eredeztek. Lord George Robertson, korábbi NATO-főtitkár és brit védelmi miniszter szavaival: "ha nem mi megyünk a tálibokhoz, ők jönnek el hozzánk".

Szükség van a szövetségi stratégiai jövőkép megújítására, de azt is biztosítanunk kell, hogy az elvárások teljesítéséhez a NATO megfelelő felszereltséggel és szervezettel rendelkezzen. Ez az Egyesült Királyságnak és a Magyar Köztársaságnak egyaránt fontos, így a csúcsértekezletre való felkészülés keretében, a NATO átalakulásának továbblendítése érdekében - ezen a héten Londonban, majd októberben Budapesten - mindketten házigazdái leszünk a védelmi miniszterek egy-egy kulcsfontosságú találkozójának.

E munkának három kulcsfontosságú területre kell következetes módon irányulnia: jól megtervezett, vezetett és végrehajtott műveletek; az ezekhez jelenleg és a jövőben szükséges képességek megteremtése; továbbá a partnerségek olyan kerete, amely lehetővé teszi, hogy együttműködjünk mindazokkal, akik osztják érdekeinket, és képesek azokhoz egy átfogó megközelítés keretei között hozzájárulásokat tenni. Az előttünk álló ősz során a brit és magyar munka erre fog összpontosítani.

Legyen szó egyes szövetségesekről, vagy a szövetség egészéről, a műveletek természetesen továbbra is kiemelt helyet foglalnak el a NATO által betöltött szerepkörben, és nagyban hozzájárulnak az átalakítás feladatainak a meghatározásához. Különösen az Afganisztánban folyó műveletek mutatnak mindannyiunk számára világosan rá arra a tényre, hogy a XXI. századi fenyegetésekkel korszerű, XXI. századi megoldásokkal - vagyis expedíciós képességekkel - kell szembeszállnunk.

Mára kétségtelenül jelentős haladást könyvelhetünk el annak felismerésében, hogy milyen fontos az expedíciós képesség a szövetségre valószínűsíthetően leselkedő fenyegetések széles körének elhárításában. Elmaradásunkat jelzi viszont a továbbra is fennálló különbség a szövetségben kollektívan megfogalmazott törekvéseink és a nemzeteinkre lebontott, ténylegesen teljesített vállalásaink között. Ezért kell túl gyakran szembenéznünk hiányokkal olyan kulcsterületeken, mint a stratégiai és a hadszíntéri légi szállítás, olyan képességek tekintetében, melyek befolyásolják, hogy a jelen és a jövő műveleteit végre tudjuk-e hajtani szándékainknak megfelelően. Mindezt részben a nem megfelelő szintű védelmi beruházások, részben pedig legfontosabb szövetségi szükségleteink következetes behatárolásának a hiánya okozza. Tapasztalható fejlődés, de nem olyan gyors, mint ahogy az kívánatos lenne.

Az Egyesült Királyság más szövetségesekkel, így például Franciaországgal öszszefogva, kezdeményezések sorozatán keresztül próbálta meg elérni, hogy több kulcsfontosságú képesség álljon műveleti rendelkezésre. Magyarország válaszképp csatlakozott a stratégiai légi szállítási kezdeményezés programjának résztvevőihez, és több helikopterét ajánlotta fel NATO- műveletekre, ha szövetségesei segítséget nyújtanak számára a bevetésükhöz szükséges felújítás és kiképzés lebonyolításában. Reméljük, hogy hamarosan mások is követik Magyarországot.

Egy kapcsolat csak akkor lehet zökkenőmentes, ha a közös értékek mellett közös erőfeszítéseken is alapul, s ez alól a NATO sem kivétel. A transzatlanti partnerség jó egészségben tartása és a globális stabilitás megőrzése Európa és Észak-Amerika közös stratégiai felelőssége. Fontos tehát, hogy az Egyesült Államok és az európai szövetségesek egyaránt elkötelezettek maradjanak a NATO iránt, és egyaránt érdekeltek legyenek a szövetségi döntéshozatalban. Ennek eléréséhez a szövetségeseknek valós nemzeti lehetőségeik szerint kell fedezniük a transzatlanti kapcsolat megőrzésének az árát, s a szövetségi feladatokban való részvételnek arányos és közös teherviseléssel kell megvalósulnia.

Mindezek hiányában a NATO azt kockáztatja, hogy a "képesek" vagy "hajlandók" koalíciójává válik, amelyben az Egyesült Államok fokozatosan, de óhatatlanul átértékeli szerepvállalását. Egy ilyen állapot nem lehet Európa érdeke, s idővel a kisebb tagállamok - különösen a keleti határokon lévő szövetségesek - számára történelmi következményekkel járhat.

Az újonnan csatlakozott tagállamok számára stratégiai nemzeti érdek annak biztosítása, hogy róluk, nélkülük többé senki se dönthessen. De a régi tagállamok meghatározó fontosságú érdekei is csak úgy teljesülhetnek hosszú távon, ha a NATO erős, egységes, az Egyesült Államok aktív európai elkötelezettségét és jelenlétét bíró szervezet marad.

Nagy fába vágja a fejszéjét, aki egy konszenzusos alapon működő szervezetben a változások élére kíván állni, mégis ez az a kihívás, amit hazáink védelmi minisztereiként vállaltunk.

Egy átalakult NATO egészen bizonyosan nem arra irányul, hogy megkíséreljünk kevesebből kevesebbet tenni vagy az ambíciószintünket valahogy csökkenteni. Azt kell elősegíteni, hogy a szövetségesek által rendelkezésre bocsátott erőforrások jobb felhasználásával a szövetség elláthassa a saját magunk által kitűzött feladatokat. Az átalakulás eredménye egy megújult, a XXI. századnak megfelelő transzatlanti szövetség, egy olyan NATO, amely ténylegesen több, mint alkotóelemeinek összessége. Reményeink szerint az őszi találkozóink házigazdáiként e változás előmozdítói leszünk.

A cikket lapunkkal egy időben közli a The Guardian.