Angolul alanyi jogon
esztéta
És milyen eséllyel vonzzák romantikus falusi nyaralóhelyeink a holland vagy német turistákat, ha a helybéli gazdaszszony nem tudja megmondani, mennyibe kerül egy ágy, és mi lesz reggelire?
Folytathatnám, csakhogy nem a vesszőparipám megfuttatása végett ragadtam klaviatúrát, hanem azért, mert elálmélkodtam a kormányprogram naivitásán.
Tegyük fel, a törvény előírja, hogy minden általános iskolában alkalmazni kell egy angolt tanító tanárt, méghozzá szakképzettet. Én pedig már látom is, mi fog történni: a szegény, leromlott, falusi iskolákban, ahol a gyerekek többsége munkanélküli és iskolázatlan családból való, az igazgatók széttárják a karjukat: sajnos nem akar idejönni senki ezért a pénzért... és marad minden a régiben.
A kedves olvasó azt gondolja persze, hogy a legrosszabb oktatás is jobb a semminél. De a legrosszabb oktatásnál lényegesen jobb a televízió! Mert a gyerekek többsége jóval több időt tölt hetente a tévé (DVD, internet) előtt, mint egy hónapban angolórán. Ha a magyar szülők gyerekjövőgyilkos tendenciáját, hogy nem taníttatják gyermekeiket angolul és németül, felhánytorgatom, azt szokták mondani barátaim, könnyű nekem, a fiam éveket töltött velem New Yorkban és Bécsben. Csakhogy az én gyermekem a maga folyékony angolságát nem Amerikában szedte össze; a bölcsődés- és óvodáskorban felszedett nyelv villámgyorsan lekopik. Az én fiam minden nyelvtudása abból ered, hogy kizárólag angol nyelven engedtem neki megnézni azokat a filmeket és csatornákat - itthon, Magyarországon -, amelyeket 4 és 14 éves kora között minden gyerek megnéz néhány tucatszor. A minap felvételiztettem egy fiatalembert, aki önéletrajzában azt írta, "anyanyelvi szinten" beszél angolul. "Nocsak - mondom neki -, hol tanult meg ilyen jól?" "A Cartoon Networköt néztem egész gyerekkoromban!" - felelte.
Ma már a Magyarországon fogható tévécsatornák mindegyikén kizárólag szinkronizált filmeket adnak (néhány évvel ezelőtt mutatóba még akadt angol nyelvű gyerekcsatorna). Horvátországban, Romániában, Csehországban nem szinkronizálnak semmit. Ettől korántsem függetlenül, ott a falusi néni olaszul, németül és angolul egyaránt elboldogul, a gyerekek pedig úgy beszélnek egy-két idegen nyelven, mintha azt is anyatejjel szítták volna.
A kormánynak nem az iskolákat kell nyomasztania, hogy szerezzenek be új angoltanárokat. Még ha csodával határos módon elkötelezett, elhivatott és kiváló angolságú tanár kerül is egy elszegényedett falu iskolájába, s még ha kibírja is a pénztelenséget s az egyéb megpróbáltatásokat, a rakoncátlan gyermekek többsége akkor sem fog megtanulni angolul. Ahogy annak idején mi sem tanultunk meg oroszul. Heti egy-két órában csak kivételes lelkesedéssel, kivételesen motivált szülői háttérrel, kivételesen tehetséges tanárral lehet elsajátítani egy idegen nyelvet.
Ellenben: a kormány kiköthetné minden frekvenciaszerződésben, hogy nem szinkronizálható egyetlen film sem. Aki nem fogékony az idegen nyelvekre, majd elolvassa a feliratot, és legalább olvasni megtanul. Egyetlen év alatt több százezer gyermek sajátítaná el az angol nyelvet s a magyar helyesírást. Van persze hátulütője a megoldásnak (melyiknek nincs?). A magyar tévénézők szeretik a kényelmet, és a kormány reszket a nép, a tévétársaságok és a szinkronstúdiók haragjától. Még az hiányzik, hogy apu-anyu ezentúl kénytelen legyen a képernyőn silabizálni, mit mond a dr. House! Az állástalan színészek pedig szinkronhakni nélkül maradjanak!
A nemzet fellendítését ezért elhalasztjuk. Az osztrák határ mentén élők úgyis megtanulnak németül az osztrák tévéből. A keletiek meg süllyedjenek tovább.