történész

Valóban szokatlan, de a demokráciának semmi olyasféle doktrínája nincs, amely ezt kizárná, mivel nemigen van neki doktrínája. Az alkotmányos-liberális, képviseleti jellegű demokrácia más tészta, de hát a tudós államférfi nem arról értekezett. Ha lecsupaszítjuk a demokráciát, az csupán egyetlen szabályt ismer: a többségi akaratot. Ez pedig egyetlen tényt tűr meg nehezen, ha olyanok kormányoznak, akik csak az elenyésző kisebbség bizalmát élvezik.

Nem tisztem megvédeni Fodor Gábort és pártját, sok kedvem sincs hozzá, de az elmúlt napokban kitört hisztéria kimondatja velem: köntörfalazva, mellébeszélve, de mégiscsak az SZDSZ javaslata érintette a lényeget. A kitartóan legnépszerűtlenebb magyar politikusok egyikének jó ideje tartó kormányzását folytatni ésszerűtlen és felelőtlen dolog. A dühödten Fodorra rontók azt vetik a szemére, hogy kalandor politikája idő előtti választásba viszi és így esetleg alkotmányozásra is lehetőséget adó jobboldali többségbe taszítja az országot. De a kérdés nem az, hogy lesz-e előre hozott választás, hanem hogy egyáltalán megakadályozható-e egy bármikori választáson a kétharmados Fidesz-győzelem. Minden perc, amelyet Gyurcsány hivatalban tölt, csökkenti a megakadályozás esélyét.

Mellesleg: az ellenzéki vezér sem gondolt soha komolyan előre hozott választásra. Amikor ezt az irreálisnak tűnő vágyat megfogalmazta, még abban sem reménykedhetett, ami végül bekövetkezett: a koalíció fölbomlásában. Célként csak az lebegett a szeme előtt, hogy hívei körében fenntartsa a harci lázat, de, úgy tűnik, nemcsak a sajátjait sikerült - sokadszorra - megtévesztenie, hanem az ellenoldali elemzőket is, akik azóta az előre hozott választástól és annak vélelmezett eredményétől reszketnek, elfelejtkezve arról, hogy egy elsöprő Fidesz-győzelem pontosan ugyanolyan kellemetlen lesz 2010-ben, mint 2009-ben.

Ismerve pártjaink mohóságát, elvtelenségét, empátiahiányát és - az ezekkel nagyon is összeegyeztethető - elvakult küldetéstudatot, alkotmányos rendszerünkre a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha bármelyik erő kétharmados többségbe kerül. Gyurcsány kormányzásának legsúlyosabb kritikája, hogy ebben a kétszeresen megvert, megalázott, de nézeteiben, szerkezetében, személyi összetételében jottányit sem változó jobboldal reménykedhet.

Volt idő, amikor Gyurcsány maradására lehetett érveket találni. Az őszödi beszéd után groteszk lett volna, ha az bukik bele, aki véletlenül igazat talált mondani, és az nyer vele, aki hazudik tovább. A 2006-os zavargások idején el lehetett mondani, hogy pár ezer randalírozó nem döntheti meg a törvényesen megválasztott kormányt. Később is hihetett, aki hinni akart, abban, hogy a kormányfő nevével fémjelzett reformokat neki kell végigvinnie. Ám ezeket Gyurcsány maga állította le, már amelyikbe egyáltalán belekezdett. A hazugság továbbra is a magyar politika szerves részét képezi - gondoljunk csak a pártfinanszírozás körüli pimasz összjátékra. A meg-megújuló pogromok pedig rendészeti kérdés tárgyát képezik, de a kormány nem képes úrrá lenni rajtuk, a nagyméltóságú minisztertanács egyetlen épkézláb ötlete az alkotmányos alapjogok korlátozása.

Ha a baloldali és/vagy liberális véleményformálók és politikusok valóban azt hiszik, hogy a "demokratikus opció" fenntartása, a "jobboldali radikalizmus elleni küzdelem" az MSZP és az SZDSZ megegyezésén múlik, akkor belterjes társaságokba verődés helyett, ahol egymást győzködik a tolerancia szükségességéről, az lenne a kötelességük, hogy (a csak a törzsközönség által elfogadott személy feltétlen támogatása helyett) olyan jelöltet találjanak, akinek szava a táborukon kívülre is elhallatszik. A realitásokat figyelembe vevő és közjogi berendezkedésünknek is megfelelő eljárás az, ha először távozik Gyurcsány Ferenc, és utána lehet beszélni a többiről.