Kenyértörés?

Megegyezés címmel a Népszabadság augusztus 27-i számának mellékleteként jelent meg a Magyar Szocialista Párt elnökének javaslata az ország megújításának lehetséges irányáról.

Csak beleolvastam, mert valószínűleg nem tudnám eldönteni, hogy előnyös vagy sem. A jelentéktelen párt jelentéktelen elnöke azonban pártja nevében elutasította a programot: Fodor Gábor szerint ez nem az ország, hanem Gyurcsány Ferenc túlélési programja. Úgy tűnik számomra, hogy az egykor fideszes, most szadeszos elnökké avanzsált (ide süllyedt az SZDSZ) sima szájú Fodor Gábor a szereplési vágyát éli ki, sőt feltűnési viszketegségben is szenved. Ha ugyanis elgondolkodna azon, miket mond, nyilatkozik most mindenfelé, és persze a sajtó "tartja elé a mikrofont", bizony rájönne, hogy hallgatni olykor arany. Amikor Fodor Gábor Gyurcsány túlélési stratégiájának minősíti az adóreformot, ezzel nem tesz többet, mint hasonul az utca csürhéjéhez, amely az árpádsávos zászlót rázva ordítja, hogy "Gyurcsány, takarodj!"

Az is érdekes, hogy a párt elnökválasztási bohózatán mindössze két szavazat különbséggel elnökké választott Fodor miből gondolja, hogy az egész párt mögötte áll. Nem lenne rossz, ha Fodor Gábor (esetleg közvetlen környezete) számolni kezdene. Hiszen ha a szabad demokraták 19 parlamenti képviselőjéből csak négynek más a véleménye, mint elnöküknek, már borul az elképzelés. Nem valószínű, hogy az elnök úr szereplésétől mindenki el van ragadtatva pártjában. Az SZDSZ-ben még ilyen handabandázó vezető az elmúlt 18 évben nem volt. Persze az is lehet, hogy a sima szájú elnök úr csak a Szadesz agóniáját szeretné meggyorsítani. Ötlete, javaslata - akárcsak ma ellenzékben lévő egykori társainak - neki sincs.

Az egészből legtöbbet a média profitál. Lehet "érdekfeszítő" tévébeszélgetéseket közvetíteni, oldalas riportokat írni. Megy Gyurcsány, vagy nem megy? Lesz előre hozott választás? Vége lesz az SZDSZ-nek? Az ellenzék is tanácstalan, mert nem tudja, mi sülhet ki a dologból. Reménykedik a "kenyértörésben", bár maga sem tudja, mit kezd majd, ha így alakul.

Révai György

Budapest

A huszonnegyedik óra

Gyurcsány Ferenc nélkül, aki ráadásul nem csupán az ellenzéki pártok körében ellenszenves és népszerűtlen, még boldogulhat az ország, ám ütőképes, korszerű kormányzás nélkül aligha. Ez a huszonnegyedik óra! Ne feledjék a szocialisták: "Akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek..."

Zágonyi Róbert

Budapest

(Öt)Karikás szemmel

Nem tudok "minél kevesebb sportoló - minél több olimpikon" statisztikáról a világban - de hazánk bizton dobogós, ha nem bajnok lenne egy ilyen összevetésben. Mert félelmetesen kevesen sportolnak Magyarországon. A piramiselv nálunk fordítva működik: a szinte nem létező sportmozgalmunkból szeretnénk sok olimpiai bajnokot kinevelni. Néhány olimpián sikerült is ez a bravúr - Peking azonban ki kell hogy józanítson mindenkit.

Ismét föl kellene építeni a szinte már nem is létező diáksportot. Sok-sok iskolai, városi pályával, tornateremmel, edzőteremmel. Ha valamit szemére lehet vetni a kormánynak, kormányoknak, az az, hogy évtizedek (!) óta szinte semmit nem tettek az iskolai és a tömegsport fejlesztéséért. Nemzedékek nőttek úgy fel, hogy döntő részüknek semmilyen fizikai alapjai, mi több, sportélményei nincsenek. Meggyőződésem, hogy itt van az igazi állami és önkormányzati feladat. Mert a legfontosabb cél az, hogy egészséges életmódot folytató, erős, kitartó generációk nőjenek fel.

Bevallom, nem bízom igazán abban, hogy radikális változás lehet ezen a téren. Nem csak azért, mert Magyarországon a látszatmegoldások, az elkenések divatja van a tényleges és igazi problémakezeléssel szemben, hanem azért sem, mert a politika vezető rétegének nincs igazi, napi érdekeltsége abban, hogy valóban sportoló nemzedékek nőjenek fel. Egy olimpiai bajnok aranyának fényében sütkérezni sokkal kifizetődőbb egy négy évre tervező politikus számára, mint elmondani például azt, hogy duplájára, triplájára nőtt a középiskolás atlétikai bajnokságon indulók száma. Nem véletlenül említem az atlétikát. Az úszás mellett ez az a sportág, ami leginkább tömegesíthető, ez képezi szinte minden más sportág alapját, s hosszú távon a futás az, ami leginkább egyedül is, különösebb létesítmények nélkül is űzhető. Aki felelős (nem négy évre tervező) politikus, építsen pályákat, iskolai udvarokat alakítson át, s persze mindeközben támogassa az edzőképzést.

Az olimpia alatt többször elhangzott: kudarcaink egyik oka, hogy legjobb edzőink külföldön dolgoznak. Szerintem ez is az önámítás egyik formája. Lehet persze, hogy egy-két versenyző esetében jobb eredményünk lett volna, ha a most külföldön dolgozó magyar edző irányította volna a felkészülését. Ugyanakkor az az egy-két tucat valóban kiváló magyar edző, aki külföldön dolgozik, nem változtatna alapvetően a magyar sport szerkezetén akkor sem, ha Magyarországon dolgozna. Maga az edzőképzés is rettentően elmaradt a világtól - mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben. S ez persze szoros összefüggésben van azzal, hogy néhány jól fizetett futballtréneri poszttól eltekintve Magyarországon szinte a szegénység vállalásával egyenértékű az, ha valaki edzőnek megy. Különösen igaz ez a gyerekekkel foglalkozó edzőkre.

Nem lehet tehát eléggé hangsúlyozni: az állam, az önkormányzatok megkerülhetetlen feladata tömegek igazi sportolásának elősegítése. S ha a sok ezer sportoló gyerek közül néhányan eljutnak odáig, hogy igazi élsportolók lehessenek - ők majd eldönthetik, vállalják-e az élversenyzéssel járó esetleges sikerek mellett a nagyon kemény megpróbáltatásokat, s azt, hogy pályafutásuk befejezésére súlyos egészségkárosodással kell élniük - esetleg nem is túl hosszú ideig.

Balogh Tamás

Budapest

A lezárt sorompó titka

Szeretném elismerésemet kifejezni Cseri Péternek a bakonybéliek panasza megírásáért, hogy tudniillik "nemkívánatosak" az erdőben akár kirándulókként, akár gombászokként, mert az erdőgazdaságtól bérbe vett erdei vadászterületre az újdonsült bérlő tiltó táblákat helyezett ki (Az erdő nyugalma nőtt, a lakosság háborog, augusztus 8.).

Veszprémi tudósítójuk megértéssel viseltetik ugyan a falubeliek panasza iránt, ám "összejátszást" nem sikerült felfedeznie a bérlő és a bérbeadó között. A "felfedezéshez" szeretnék segítséget adni neki.

Ismeretes, hogy az erdőgazdaság bevételei a kivágott fák eladásából és
a vadászati lehetőség értékesítéséből származnak. Ezeket az erdőgazdaság a jó gazda módján, piaci viszonyok között, a legkedvezőbb áron köteles értékesíteni. A faanyag esetében így is teszi: aki akár tűzifát, akár gerendának valót vásárol, a saját zsebén tapasztalhatja. A vadászati lehetőségnek is megvan a piaci ára. Egy-egy szarvasbika lelövéséért, egy vaddisznóhajtásért súlyos milliókat fizetnek a passziózni vágyók. De nem így a terület bérbeadása esetén.

Mihelyt "felmerül az igény" az állami vadászterület bérletére, a piaci viszonyoknak egyszeriben vége. A bérbe adandó területre nincs kiírva pályázat, versenytárgyalás, árverés, közbeszerzési ajánlatkérés. Szinte rejtély, hogyan talál egymásra a két ügyfél, hogyan történt, hogy éppen akkor jelentkezett az (egyetlen?) bérelni szándékozó, amikor a területet éppen bérbe szándékozták adni. Vagy - fordítva - honnan sejthette a bérbeadó, hogy éppen van egy bérletet kereső ügyfél? A "suba alatti" bérbeadásokról akkor vonulna el az "összejátszás" árnyéka, ha értesülhetnénk a bérleti díjról és a bérlet egyéb feltételeiről. Ha nem titkosak, természetesen! Nem lenne érdektelen a bérlő vadászegylet tagjainak a névsora sem, a vadásztársaságok ugyanis "jogilag" egyesületként működnek, a névsor pedig nyilvános. Gondolom, ők aztán nem lehetnek "akárkik".

Reményfy László

erdész, Eger