Nővérkék és törpikék
Minerva Kiadó
Több okát is értem annak, hogy mi okból rántott kardot (pennát), hiszen az egyesülés fontos és oszlopos tagjai a kis és közepes kiadók által "Három nővér"-nek becézett nagykereskedők (Libri, Líra és Lant, Pécsi Direkt), akiket bár védeni nem kell, de megerősíteni illik. Másrészt a kötött könyvárakkal kapcsolatban dúló elkeseredett vita kimenetele nyilván nem lényegtelen a kezdeményezőnek. Azért hadd tamáskodjak kicsit: a könyvárak időleges rögzítését célzó törvénytervezet manapság sem a kultusztárcát, sem a kiadókat, de még az olvasókat sem nagyon érdekli. Viszont ha bárki is arra lenne kíváncsi, hogy miről beszél manapság több száz könyvműhely tulajdonosa, elárulnám: az 50 százalékot elért, illetve túlhaladt árrésről, a kicsik és közepesek ellehetetlenüléséről, a szakmai és piaci érdekvédelem totális hiányáról, a "térden aluli" művek áradatáról, az olvasói igénytelenség mesterséges fokozásáról.
Az idei ünnepi könyvhét kábé ugyanúgy sikerült, mint az utóbbi tíz-tizenöt. A tőkekoncentráltak még jobban koncentráltak, így tőkeerősebbek, a kicsik még kisebbek lettek. A nagyoké a pénz, a kicsiké a büszkeség. A közepesek maradtak, amilyenek voltak. Mindezt nem a "savanya a szőlő" mondatja velem, hanem az alapigazságtalanság. Ugyanis színvonalban a kicsik legalább akkora értéket képviselnek, mint a mamutok. Ezzel szemben a bevételük - a kiadásaikhoz képest - elenyésző, az eredményük pedig alig-alig van a nulla fölött. Ha egyáltalán...
Egyes információk szerint a "Három nővér" forgalma meghaladja a teljes (egyes források szerint évi 70 milliárdos) könyvpiac 70 százalékát, amin belül igen jelentős részt foglal el a kisebbek által kiagyalt, megharcolt, finanszírozott és kiadott könyvmennyiség. Senki nem vitatja, hogy gyönyörűek a "nővérkék" által tulajdonolt vagy (horrorisztikus összegekért) bérelt árushelyek. Egyetértek Zentai igazgató úrral abban, hogy ezekre akár boldog állampolgáraként büszkék is lehetünk. Dehogy gondolja azt bárki is, hogy a sok száz négyzetméteres könyvplázák tennék tönkre a kis könyvesboltokat Zalaegerszegtől Mátészalkáig! Nagyjából megsaccolhatók az előbbiek költségei - no meg a forrásai is. S már ki is derül, hogy ki uralja a bizniszt, és ki képviseli a közérdeket Gutenbergék könyvgalaxisában.
Sok minden ok és baj mellett az egyik legnagyobb, hogy nincs komoly érdekképviseletünk, nincsenek lobbistáink, nincs kohézió. Ezzel szemben van félelem. A kiadók félnek a piac- és kenyérvesztéstől, hiszen többségük családi vagy annál éppen csak kicsivel nagyobb vállalkozás. A nagykereskedők emberei is félnek. Közülük az egyikkel megpróbáltam szakmai dolgokról szót váltani, azt mondta, ha kinyitná a száját, holnap már az utcán lenne. Nem üzleti titkokról faggattam, csak az érdekelt, mi okból hurcolják ide-oda a visszárut, amikor a könyv köztudottan sérülékeny portéka.
Ezzel együtt sem tartom indokoltnak, hogy egyetemes és titkos közutálat övezze a nagyokat. A legtöbb kollégám egyetért abban, hogy tőlük rendszeres és pontos fogyásjelentést kapunk, a kibocsátott számlák alapján általában határidőre érkezik a pénz. Ezzel szemben jó néhány kis- és középnagy kereskedő boltostul felszívódott az elmúlt években, vitte magával könyveinket tartozásukkal együtt. Ez a legrosszabb indulattal sem mondható el a "Három nővér" egyikéről sem. Fogalmam nincs, milyen ellentétek feszülnek köztük és a Zentai-cikkben említett Bookline között, nem is érdekel. Viszont tény, hogy mindegyik nagy cég legtöbb munkatársa készséges, előzékeny és udvarias a kisebb kiadókkal, kereskedőkkel szemben. Ettől persze még nem lesz kisebb az árrés, olcsóbb a nyomda, alacsonyabb a tb-járulék és magasabb a honorárium.
Említettem a markáns érdekképviselet hiányát. Néhány tucatnyian azt forgatjuk elborulni látszó könyves agyunkban, hogy a Mekeke mellett - minden tiszteletet megadva - létrehozunk egy alternatív kiadói szövetséget, hiszen például Angliában külön szövetségük van a kiadóknak, külön a kereskedőknek. S mi lenne az új szövetség programja? Ha már törvénytervezeten agyalnánk, mindenekelőtt talán azt tuszkolnánk a mindenkori kultusztárca elé, hogy a kereskedelmi árrés limitált legyen, a piaci szereplők mindegyike által elfogadható határon. (Csak példaként említem: sok országban ez 25-28 százalék.) Keresnénk - és nagy valószínűséggel meg is találnánk - azokat az árushelyeket, amelyek jelenleg kihasználatlanok, azokat a felvevőpontokat ("könyvespontokat"), amelyeket most még félállami direktívák uralnak. Ezek száma több száz, ha nem több ezer. Gondolkodunk azon, hogy a szakmai szövetség égisze alatt vagy mellett csatasorba állítunk egy üzleti szövetséget, megcélozva a tőlünk nyugatabbra remekül működő kiadói vertikum (tervezés-gyártás/gyártatás-kereskedelem) modelljét. Nos, egyelőre 12 pontban gyűjtöttük össze tennivalóinkat, azzal, hogy a többi elképzelést az őszre tervezett konferenciánk után hozzuk nyilvánosságra.
A könyvesek a világ legszkeptikusabb emberei. Egyik kollégám szerint a kis kiadók olyanok, mint a kis balkáni államok: görcsösen ragaszkodnak az önálló szféra minden négyzetcentiméteréhez, és jobbra-balra vagdalkoznak érte. "Sajnos újra és újra azt kell tapasztalnom, hogy a magyar vállalkozók bármilyen érdekvédelmi szövetségben a saját érdeküket kívánják érvényesíteni. A közös érdeket nem tudják, és nem akarják értelmezni" - világosított fel a minap egy ragyogó elmével megáldott kolléganőm. Aztán ott van az a probléma, hogy a kisebb vidéki boltoknak (akiket egy másik kollégám szerint egybe kellene terelni) néha fogalmuk sincs, hogy megjelent valamilyen könyv, mert nincs aki gondoskodjon a megfelelő információáramlásról. Ez bizony a mi hibánk, nem lőcsölhetünk mindent a Mekekére vagy a mamutokra! Senki és semmi nem tiltotta eddig sem, hogy híreinket a magunk eszközeivel a nagyvilágra zúdítsuk. Aztán néha dől a hülyeség is a kicsikből: politikai eltévelyedésüktől függően a "nővérek" egyikét-másikát sutyiban támogató dollár-, sékel-, rubelmilliárdosokról vizionálnak.
Ám egyben valamennyien egyetértünk: a nagyok azért erősek, mert piaci erejük van. Ezt tudomásul kell venni. A szövetségek, szakmai szervezetek jók lehetnek egyeztetésre, közös gondolkodásra, de hatékonyak akkor lesznek, ha piaci szereplőkként pozíciót szereznek. Jeles kollégám kifejezetten piaci alapú elszántsággal közölte a minap: "a jelenléthez erő kell, sőt az erővel szemben is csak ez lehet a tárgyalási alap. Piaci erő nélkül csupán diktátumokra számíthatunk."
