Tisztelem tudásodat és kitartásodat. Most vitatkozom Veled, mert nincs igazad.

Négy éve, 2004 nyarán történt. Béki Gabi vidéki házában találkoztunk Veled, Gabival, fiatal liberálisokkal. A kertben ülve politizáltunk, a koalíció, az akkori kormányfő és az SZDSZ esélyeiről beszélgettünk. A központi, mindenkit foglalkoztató kérdés az volt: eljött-e az ideje annak, hogy az SZDSZ kimondja, Medgyessy Péternek mennie kell? Azt mondtad aznap délután, hogy nincs miért tovább várni. Bár számos vitánk volt az akkori pártvezetéssel, ebben mind egyetértettünk. A találkozót követően szinte azonnal elindult a lavina: néhány nap múlva az SZDSZ elnöke bejelentette, hogy nem fogadja el Csillag István menesztését, bizalmunk Medgyessy Péter irányába elfogyott. A következő napokban a miniszterelnök megbukott.

Számos vitánk volt az akkori pártvezetéssel, de komoly politikai vitánk volt a koalíció közös politikájával is. A vita mögött a politikához való eltérő hozzáállásunk húzódott. Mi - te és én és még számos barátunk - azt mondtuk, tévedés azt gondolni, hogy a választók akkor szavaznak egy pártra, ha konfliktuskerülő, ha tartózkodik a komoly változásoktól, a nehéz államférfiúi döntések meghozatalától, ha a középszer programját megvalósító politikát folytat. Azt mondtuk: a bátorság nemcsak helyes a politikában, hanem kifizetődő is. Ahogy egyik akkori cikkedben ("Életveszélyes" kormányprogram?, Magyar Hírlap, 2004. október 2.) fogalmaztál: "Tévednek, akik a kormánypártokban úgy gondolkodnak: 2006-ig most csak a választási esélyekkel kell törődni, s nem szabad belemenni konfliktussal járó reformlépésekbe, azokat majd a választások megnyerése után kell elővenni. Ezt tette négy éven át a Fidesz, s mire ment vele. A magyar választók bölcsek, s megbüntetik a felelőtlen kormányokat. Elvárják, hogy a kormány tegyen valamit a problémák megoldására, még ha az nem is azonnal hoz eredményt. Ezért, a választási esélyek szempontjából is életveszélyes a jövőfelélő politika. Választási sikerre akkor számíthat a koalíció, ha a választók azt érzékelik, hogy megteszi, amit gyermekeik és unokáik érdekében meg kell tennie. Magyarország évei drágák - nem szabad belőlük újabb kettőt elvesztegetni. Kiváltképp nincs rá erkölcsi alapja olyan kormánytöbbségnek, amely kettőt már elvesztegetett."

Ennek a vitának az adta az aktualitását, hogy a 2002-ben megválasztott MSZP- SZDSZ-kormány rossz helyzetfelismerése folytán a ciklus első két évének középpontjába a népszerűséget helyezte: emlékszünk az első száz nap, a második száz nap, az Európa-terv kiadásnövelő programjaira. 2004-ben, a ciklus közepén éppen ideje lett volna újragondolni a kormányzáshoz való hozzáállást, belekezdeni a valódi változtatásokba, szerkezetátalakításokba, amelyek mellett mindketten érveltünk akkortájt. 2004-ben ehhez kevés volt a bátorság. Hiába váltott miniszterelnököt a kormány, Gyurcsány Ferenc 100 lépése megmutatta, a koalíció legalábbis a 2006-os választások utánra halasztotta az érdemi lépések megtételét. 2006-ban - a rendszerváltás után először - a kormányzó koalíciót a választók újraválasztották, így újabb esélyt kaptunk a már halaszthatatlan érdemi cselekvésre az ország érdekében. Úgy tűnt, mind Gyurcsány Ferencben, mind a koalíció pártjaiban meglesz a kellő eltökéltség a szükséges lépések megtételére. Ma már látnunk kell, a koalíció ereje a gazdasági katasztrófa megakadályozásáig tartott. Életbe kellett léptetni a konvergenciaprogramot, megszorítások árán. Senkinek ne legyen kétsége: a költségvetési egyensúly megteremtése tárgyában a koalíciónak nem volt választási lehetősége, egy esetleges Orbán-kormánynak éppúgy ezt az utat kellett volna választania, mint nekünk. Az erő, az elhatározás azonban eddig tartott. Nem történtek meg azok a szerkezeti reformok, amelyek a tartós kiadáscsökkentést megalapozhatták volna, végre növekedési pályára állítva az országot. Nem valósult meg az egészségügyi reform, de nem pusztán és nem elsősorban a népszavazás vagy saját tévedéseink, hanem a szocialista párt kihátrálása miatt. Mindezt véglegessé és egyértelművé Gyurcsány Ferenc akkor tette, amikor a koalíciós konfliktusok, a megrendült hitelesség és közbizalom okait és következményeit rosszul felmérve menesztette Horváth Ágnest. Meggyőződésem, hogy az SZDSZ nem válaszolhatott mást erre a szimbolikus - utólag azt is mondhatom: sokat sejtető - lépésre: kilépett a koalícióból. A szocialisták a feladást választották a fejlődés helyett, a visszavonulást a megerősödés, mind az ország, mind a koalíciós pártok megerősödése helyett. De az SZDSZ tisztában volt azzal is, hogy a kialakult helyzetben sokszoros a felelőssége abban, hogyan változik a magyar politika a következő időszakban: a hidak felégetése helyett cselekvési programot kértünk a kisebbségi kormánytól. A cselekvési programra természetesen nem elsősorban az SZDSZ-nek, hanem a közvéleménynek van szüksége: lássák, milyen döntéseket hoz, milyen lépéseket tesz meg az egypárti kormány a következő két évben. A cselekvési programra nem elsősorban nekünk volt szükségünk, de a liberális párt is úgy gondolta: programok ismeretében tudja kialakítani viszonyát a miniszterelnök terveihez. A program megérkezett, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete pedig úgy döntött, nem tudja támogatni.

Hogy ezt a nemet megértsük, hadd hívjam segítségül a Te írásodban (Megegyezést a Megegyezésről - Nyílt levél Fodor Gábornak, szeptember 2.) szereplő egyik központi állítást. Azt mondod, az SZDSZ-nek súlyos a felelőssége azokban a hibákban, amelyeket a hat évig közösen kormányzó koalíciós pártok elkövettek. Kedves Tamás, azt gondolom, hogy éppen ebből a felelősségből következik a döntésünk. Nekem azt tanítja az elkövetett hibák sora, hogy Neked és nekem igazunk volt négy éve: a bátorság a siker politikája, a semmittevés kompromisszumai kudarcról kudarcra való bukdácsoláshoz vezetnek. Hibát követtünk el, amikor nem álltuk útját Medgyessy osztogató politikájának, s akkor is, amikor elfogadtuk Gyurcsány 2004 és 2006 közötti látszatpolitizálását. Én nem azt a következtetést vonom le a 2006-os győzelemből, hogy a "lázas semmittevés" politikája a siker titka, hanem azt, hogy az akkor megadott
esélyt jó célokra, többek között korábbi hibáink kijavítására kellett volna használnunk. Nemcsak azért, mert ezt követeli meg a tisztesség, hanem azért is, mert ez jelenthet sikert a 2010-es választásokon. Márpedig abban bizonyára mindketten egyetértünk, hogy a hibák kijavítására, a gazdasági megerősödés beindítására a miniszterelnök programja nem alkalmas. A "Megegyezésben" vázolt ötlethalmazból nem növekedés, hanem bizonytalanság következik, mert az adócsökkentésnek nincs valódi fedezete, a szerkezeti átalakításokról lemondott a miniszterelnök, kiadáscsökkentésre nem lát módot, a jóléti rendszert fenntarthatónak és fenntartandónak látja és láttatja. Az SZDSZ nem mondhatja erre a programra azt, hogy jó, még akkor sem, ha az ellenzék többi pártjának koncepcióját nem ismerjük.

Nagy árat fizetett azért az ország (és nem mellékesen az MSZP és az SZDSZ), hogy évek óta beletörődünk a látszatpolitizálásba, az érdemi változtatások elodázásába. Az SZDSZ felelőssége most, hogy nemet mondjon a további sodródásra, mert, ahogy Te is írtad, immár négy éve: "Magyarország évei drágák." Mi, politikusok pedig tartozunk azzal a magyar választóknak, hogy komolyan vegyük a javaslatod: a jövő felélése helyett elkezdjünk a jövő építésén dolgozni.

Barátsággal,

A szerző az SZDSZ elnöke