Szükségszerű a megújulás

Írják, hogy az Akadémia illetékes bizottsága rászánta magát, hogy megújítja a 24 éves Magyar Helyesírási Szabályzatot (Nem gúzsba köt - rendet tart, július 29.).

Jó lenne, ha a nyelvész urak és hölgyek ezúttal nem zárkóznának be az elefántcsonttornyukba, hanem széles körű nyilvános vita tanulságai alapján ülnének le kodifikálni.

Égető szükség lenne rá, hogy a németektől majmolt tizedesvesszőről áttérjünk végre a tizedespontra, mert azt a számítástechnika már rég nemzetközi szabvánnyá tette. A nagy cégek előállította számítógépes programok egyáltalán nem ismerik fel a tizedesvesszőt, még az MS Word amúgy magyarított változata is hibának jelzi, számolni meg nem hajlandó vele.

A nagy számok szóközzel való tagolása is tarthatatlan, mert mind a számítógépes karakterkészletekből, mind a nyomdai betűkészletekből teljességgel hiányzik az ehhez szükséges nem törhető kis spácium. Közönséges szóközzel való helyettesítése otromba értelmetlenségekhez, a következő sor elején kapcsolat nélkül lifegő nullákhoz vezet, meg ahhoz, hogy egy számon belül nemegyszer a "kiegyenlítés" miatt nagyobbak a közök, mint máshol a szavak, sőt a mondatok között. Ehhez kapcsolódik: nagyobb közt kéne előírni a mondatok között, mint a szavak között. A 11. kiadás idején még egyeduralkodó kézírásban ezt automatikusan, a kézi és szedőgépes szedésben meg tudatosan így írtuk, az azóta elterjedt szövegszerkesztők teszik szükségessé az akadémiai szabályozást.

Át kéne gondolni a bekezdésekre tagolást is. Ha előírni nem is, de megengedni szükséges lenne az amerikai módit, a dupla sorközzel tagolást, az első sor behúzása nélkül.

Szintén a tudománnyal került szembe az a szabály, hogy egy szón belül nem lehet két kötőjel. Ez nem fér össze a kémiában nélkülözhetetlen külön kémiai helyesírással. A szabályzat külön pontja kéne, hogy megengedje az általánostól eltérő kémiai helyesírás alkalmazását, de a tudományos nyelv és a köznyelv határmezsgyéjén mozgó esetek akkor is helyesírási szabályozásra várnak. (Pl.: szén-dioxid-tartalom.)

Régi rákfenéje helyesírásunknak a sejt ige műveltető alakja. Meg kéne engedni, pontosabban elő kéne írni a sejttet írásmódot, mert a mai szabályzat szerint múlt időben megkülönböztethetetlen egymástól az egyszerű kijelentő mód és a műveltető forma tárgyas alakja, mindkettő sejtette. Ebből fakadnak aztán az olyan otromba, a magyar nyelv szabályaival durván szembemenő formák, mint a sejteni engedte, sőt, a teljesen értelmetlen (mert valójában kétszeresen műveltető) sejtetni engedte. Más esetekben viszont teljesen világosan, egyértelműen, de a helyesírási szabályzat szerint hibásan a sejttette formát használják a szerzők. Ennek a szabállyal ellentétes voltát kéne megszüntetni. Valószínűleg van még más hasonló igénk is, de a sejt sokkal gyakrabban kerül bele a szövegekbe, mint bármi más hasonló.

Válas György

Budapest

 

Mint bárki más

Nem értek egyet Ötvös Zoltánnal, aki Sávoly című (Extra/Zöldoldal, július 31.) glosszájában helyteleníti, hogy a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas gyorsasági motorospályát a Kis-Balaton-közeli helység mellett építsék meg.

Nyilvánvaló, hogy mint szinte minden emberi tevékenység, az építkezés és a pálya használata hatással lesz a természeti környezetre. A természeti környezetnek azonban az az ember is része, sőt legfontosabb része, aki ott él és ott keresi a megélhetését. Ha a motorospálya megépül, akkor nemcsak azért járnak jól a környező települések, mert a pályafenntartás és a pályahasználat munkaalkalmakat teremt, hanem azért is, mert az infrastruktúra színvonala emelkedni fog: csatornát, vízvezetéket kell építeni, ahol ilyenek nincsenek. De nemcsak a pálya közvetlen környéke profitálhat az új létesítményből, hanem az idegenforgalom és az egész Balaton-vidék.

A köztársaság jelenlegi elnöke kiváló jogász, neves szakértője a nemzetközi magánjognak, alapos ismerője a közjognak, de a Balaton idegenforgalmát, a tavat körülvevő területek fejlesztését illetően azonban csak olyan mértékben tudora a problematikának, mint bárki más. Következésképpen nem illő az új motoros gyorsasági pálya ügyében őrá hivatkozni, őt ezért megkeresni.

Dr. Del Medico Imre

Budapest

 

 

Szolidáris államért

Bauer Péterrel (A gondos állam, augusztus 7.), a piaci megoldások elszánt hívével minden bizonnyal akkor is érdekfeszítő eszmecserét folytathatna egy magamfajta keresztényszociális elemző, ha az általam kifejtett, nem pedig a hirtelen felindulásból nekem tulajdonított nézeteket tűzné tollhegyre. Mivel az általa bírált kijelentések nem találhatók az elemzésemben, próbáltam keresni olyanokat, melyek megihlethették, amikor az ál-Krómer mondatokat ("az állam takarékos és racionális", ill. "a magántőke egyetlen célja, hogy ťgigantikus összegeketŤ megcsapoljon") konstruálta. Találtam is kettőt, amelyek némileg emlékeztetnek ezekre. A pontosság kedvéért szó szerint idézve ajánlom őket kritikusom - és persze a tisztelt olvasók - szíves figyelmébe. "Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a humán rendszerek esetében mégiscsak az állam a legjobb tulajdonos. Nem tökéletes, de messze jobb, mint a többi, amelyek prioritásai között nincsenek társadalompolitikai megfontolások, csakis profitelvűek". A másik: "Ez a szándék találkozik a pénzügyi lobbicsoportok azon törekvésével, hogy rátehessék a kezüket az állami egészségbiztosításban forgó, gigantikus összegekre, s megcsapolhassák azokat". A párhuzamos állításokat összevetve talán Bauer úr is belátja, hogy fantomokkal viaskodik; a bírálatom tárgyává tett tőkeérdekeket védelmezve kitalált állításokból von le igazságtalan következtetéseket.

Az én állításaim nem általában az államról és a magántőkéről szólnak, hanem konkrétan a nagy humán rendszerekre vonatkoznak, illetve azokra a pénzügyi csoportokra, amelyek számára kockázatmentes bomba üzlet, ha átvehetnék kezelésre a közpénzek ezermilliárdos csomagját, úgy, hogy ráadásul az állam helyettük, a törvény erejével beszedi és tálcán felkínálja a megcsapolandó pénzt. Ezt a Figyelő exkluzív szakmai fórumán maga Mihályi Péter, a humán rendszerek piacosításának legnagyobb hatású hazai szorgalmazója is egyértelművé teszi: "a teljes magyar biztosítási piac durván 100 milliárdos nagyságrendű, az egészségügy pedig ennek a tízszerese. A rendszer nyereségtermelő képessége is nagyságrendekkel nagyobb". Bauer Péternek bizonyára világos képe van a mai magyar biztosítási piac nyereségtermelő képességéről, de a figyelmes olvasó is emlékezhet az általam már említett tényre, hogy a veszteségesnek mondott kötelező autóbiztosításnál csak kb. a befolyt díjak fele megy kárrendezésre. A többi a "költség" és a haszon. És Mihályi szerint a privatizált egészségbiztosítás "nyereségtermelő képessége is nagyságrendekkel nagyobb". Kétségtelenül nagyon hatékony profitgyártó rendszer lehetne - épp ettől tartanak a biztosításprivatizáció ellenzői, beleértve az ENSZ egészségügyi világszervezetét.

Krómer István

szerkesztő