Törvény, szellemiség

A sátor alja című (július 30.) publicisztikájában Czene Gábor arról ír, hogy a sátoraljaújhelyi romák rossz lakáskörülményeire való hivatkozással tíz gyermeket ideiglenesen állami gondoskodásba vettek. Kijelenti továbbá: a gyermekvédelmi törvénynél többször valószínűleg csak az adószabályokat sértik meg. Az én meglátásom szerint a valóság még ennél is kiábrándítóbb, mert a gyermekvédelmi törvényt tényszerűen nem sértik meg annyiszor, mint ahány esetben a törvény szellemiségével ellentétes döntést hoznak egy gyermek sorsáról. Miként egy adóbevallásban is gondot jelent, ha egy tételt nem a megfelelő sorba írunk be, a gyerekvédelemben sem elég, ha minden gyerek "megvan" valahol. A gyermekvédelem "szentháromságát" - az alkotmányt, a gyermekvédelmi törvényt, valamint az ENSZ gyermekjogi konvenciójának valamennyi cikkét - átható legfontosabb elv: a gyermek legjobb érdekének a biztosítása. A család életébe való beavatkozásnál, a segítésnél és az elhelyezésnél is ezt kell figyelembe venni.

Először is a gyermeket csak végső esetben lehet kiemelni a családjából. Másodszor, pusztán anyagi okból (szegénység, rossz lakáskörülmények stb.) nem lehet a családján kívül elhelyezni. A védelembe vételt indokolhatja a család szegényes életkörülménye, a tanulási nehézség, a hiányzások magas száma, ennek azonban azt kell jelentenie, hogy a családra szakemberek segítő figyelme esik, ami együttműködésen, a családtagokkal való kooperáción alapul, aminek színtere a család, célcsoportja a család és a lakókörnyezet a maga teljességében. Ha egy ingatlan lakhatásra alkalmatlanná válik, akkor az nem csak a 18 éven aluli gyereket veszélyezteti. Ha egy iskolaköteles korú gyerek nem jár el iskolába, arra kilenc óra igazolatlan hiányzás után már a gyerekvédelemnek mint egy jól működő immunrendszernek reagálnia kell. Nem pénzbírsággal - családgondozással.

Család kontra intézmény? El kellene már végre felejteni ezt az összehasonlítást. Erre a kérdésre egész egyszerűen nem lehet válaszolni. Elveket mondhatunk ki a jogszabályok szintjén (például a családi, lakásotthoni elhelyezés elsőbbségéről), de minden gyermek esetében egyedi döntést kell hozni arról, hogy az ő esetében mi a jobb (a kevésbé rossz megoldás). Ezért tartalmazza a gyermekvédelmi törvény az esetkonferencia intézményét, ami az ügyben érintett szakemberek, családtagok közös megbeszélése, az érvek és indokok megismerésének, ütköztetésének helye. A törvény szelleme szerint minden gyermek számára a családja elveszítése semmi mással nem öszszehasonlítható trauma. Elsősorban tehát a megelőzés érdekében kell mindent megtenni - de ha már másként nem lehet egy gyermek helyzetét megnyugtatóan rendezni, akkor igenis meg kell hozni ezt a döntést. Az azonban nem mindegy, hogy milyen eljárásban.

A konkrét esetben nem ismerjük a tényeket. Fontos lenne, hogy a szakma és a laikusok számára is kiderüljön, milyen előzmények után, milyen érvekre hivat-kozva hozott döntést a gyámhivatal. Mert ebben az ügyben még darabra sincsenek meg a gyerekek, és abban sem lehetünk biztosak, hogy a megfelelő sorba könyvelték el őket. S mi lesz, ha jön a revizor?

Dr. Gyurkó Szilvia

kutató, Országos Kriminológiai Intézet

Széthúzó álnokság

Hatoldalas fizetett mellékletként jelent meg augusztus 27-én Gyurcsány Ferenc Megegyezés című dolgozata.

Varga Mihály, a Fidesz vezető gazdasági szakpolitikusa csípőből lesajnálta, holott egyes részeiben megegyezik a párt politikusainak "jövőképével". Hasonló hangvételű a Fodor Gábor vezette SZDSZ és az ibolyaszerénységű MDF álláspontja. No, de ez egy vitaindító értekezés, nem törvénytervezet. Ennek ellenére ágyúval lő rá sok virtuális orvvadász.

Én a magam részéről szívesen olvasnám - akár ilyen terjedelemben is - bármelyik pártvezér hasonló témájú dolgozatát, de erre nem nagyon van remény. Pedig a "szűk" jobboldali sajtófelület talán tudna helyet szorítani ennek a gondolatrendszernek. Ha van ilyen. Helyette nem olvashatunk mást, csak a szavazatharácsoló, kábító szónoklati produktumokat és a kákán is csomót kereső zsákutcás nyafogásokat.

Bár elegem volt, van a dumákból, de Gyurcsány előállt egy rövid távú jövőképpel. Most már dumálhatna a Fidesz és a többi ellenzéki párt is átfogó konkrétumokról, aztán a Házban eldőlhet, milyen törvényt fabrikálnak össze. Együtt. Nem kivonulósdit játszva. Közös pénzünkön. Esetleg kivárva az alkotmány szerinti demokratikus választás idejét. De ha nem az utcáról - a csőcselék által gerjesztve - akarják elérni az előre hozott választást, arra is lehet áment mondani. Orbán Viktor pedig kérje vissza a cinikusan "elajándékozott" alkotmányt Medgyessy Pétertől. A miheztartás végett. Magyarkodás helyett legyünk már végre valódi magyarok, mert semmi szégyellnivalónk nincs a világban, hacsak a széthúzó álnokságot nem tekintjük hungarikumnak.

Tősér István

Miskolc

Nem hallgatott...

Érdeklődéssel olvastam az augusztus 27-i számban Tóth Ákos Boross Péter, az elnöki tanácsadó című írását. A volt miniszterelnök nyolcvanadik születésnapján megjelent cikkben ez olvasható: "Sokan viszont nem szerették sokatmondó hallgatását, amikor Göncz Árpád államfőt a Parlament épülete előtt trógerek kifütyülték, beléfojtva október 23-a tiszteletére szánt ünnepi beszédét. Máig nem tudni, miért hallgatott. Ő nem beszél erről. A magyarázat hiánya még most is ordító." Nincs ordító hiány. A politikus ugyanis részletesen szólt az 1992. október 23-i eseményekről a Boross - Hadapródiskolától a miniszterelnöki székig című könyvemben (121-123. oldal), amely tavaly novemberben látott napvilágot. A kötet megjelenéséről a Népszabadság tudósításban és recenzióban is megemlékezett. Az életrajzi mű természetesen nem kötelező olvasmány, ám mindenképpen ajánlott, mielőtt bárki Boross Péter hallgatását számon kéri.

Sereg András

Budapest

Élmény volt olvasni Babarczy Eszter
A magyar út című (Hétvége, augusztus 30.) cikkét. Egyenes beszéd, ami
ugyancsak ritkaság a sajtóban. Gratulálok!

Balogh Bertalan

Illegális bevándorlók tragédiája Máltánál - tudatták az olvasókkal augusztus
29-én. Bizonyára nagyon fontosnak tartották a hírt, mert nemcsak a 7., hanem a 15. oldalon is közölték. A Népszabadságnál nem tudja a bal kéz mit csinál a jobb?

Laczkó Piroska

olvasói levelek