Ilyet még Pécsett nem

láttam!

Egy barátom szólt. Elmentem megnézni, és alig hittem a szememnek. A pécsi főpályaudvar utascsarnokában a főbejárat mellett lévő két újságos-trafikos pavilon egyikének kirakataiban néhány dezodortól és pakli kártyától eltekintve kizárólag náci-antiszemita kiadványok láthatók. Harsány borítókkal, plakátként virítanak az állomásra érkezőkre. Néhány cím a sok közül: "Zsidó szupremácizmus", "Magyarország elzsidósodása", "Harc a zsidóveszély ellen!". A gyűlöletkeltésre szánt címlapgrafikákat - a horgasorrú, gonosztekintetű arcokat ábrázoló gúnyrajzok sorát - képzelje a címek köré a nyájas olvasó!

Ilyet még Pécsett eddig nem láttam! Biztos van hasonló errefelé is, valamelyik eldugott kis üzletben. De azt eddig elképzelni sem tudtam, hogy a szülővárosomban olyan nagy forgalmú közterületen, mint a főpályaudvar, ilyen eszméket lehessen reklámozni!

Először az elárusítót kérdeztem: "tudja asszonyom, hogy ezeknek az eszméknek a nevében erről az állomásról 64 éve legalább 5000 embert szállítottak el, hogy megöljék őket?" "Nekem ez csak áru!" - válaszolta a nő, forszírozásomra háromszor is. Ezután az állomás vezetőjét kerestem. Szabadságon volt, de a helyettese készséggel eljött velem megnézni, miért reklamálok. Zavartnak tűnt, amikor meglátta, aztán széttárta a kezét: "Nem tudunk mit csinálni, a MÁV csak bérbe adja a helyet. Sőt nem is a MÁV, hanem annak az egyik leányvállalata."

Hazasiettem, és levelet írtam, amit elküldtem a MÁV vezérigazgatójának és a pécsi területi igazgatónak is. Nem igaz, hogy nincs egy olyan rendelkezés a Magyar Államvasutak üzletszabályzatában, ami tiltaná az utasokat megbotránkoztató és a MÁV jó hírnevét besározó magatartást a vasút területén! Nem is szólva arról, hogy itt a vasúttársasággal az utasok kiszolgálása érdekében együttműködő szerződéses partner megbotránkoztató, az emberi méltóságot és a MÁV jó hírnevét is sértő tevékenységéről van szó!

Bízom benne, hogy a MÁV vezetői képesek átérezni a felelősségüket. S persze nem csak ők.

A pécsi főpályaudvar homlokzatán néhány év óta egy vasúti vagonnal illusztrált tábla emlékeztet a 44-es deportálások itteni történéseire. Mi, pécsiek, vasutasok és nem vasutasok, megnézhetjük magunkat, ha most pont erről a helyről hagyjuk elszabadulni újra a gyilkolásra képes gyűlölet szellemét!

Heindl Péter

Pécs

Szó, beszéd

Sajnos, mi magyarok (is) szabályzatimádók vagyunk - legalábbis ezt hiszik azok, akiknek joguk van szabályzatok írására. A Nem gúzsba köt - rendet tart címmel (július 29.) megjelent írás szerint van, aki problémásnak tartja, hogy az akadémiától függetlenül működő nyelvi műhelyek által megjelentetett helyesírási szabályzatok kiadása előtt nem kérték ki az Akadémia véleményét. Borzasztó!

A nyelv az, amit beszélünk. Az írás annak csak egyfajta, rendkívül pontatlan, mechanikus rögzítése. Csakhogy míg a beszélt nyelv egyáltalán nem uniformizált, addig az írásra kitaláltak egy végletekig uniformizált szabálytömeget, kötelező jelleggel, minden alternatíva nélkül. Bizony, ez borzasztóan rontaná, szegényítené a nyelvet, ha mindenki az írott nyelvet beszélné. A nyelvnek, a helyesírásnak szigorú logikája van - olvasom. A nyelvnek hihetetlen nagy a redundanciája (a magyarnak kiváltképp, szemben mondjuk a fejlettebb angoléval vagy oroszéval). A Kislexikonban ez áll: A redundancia köznyelvi értelemben bőbeszédűség, terjengősség, felesleges elemeket tartalmazó közlemény. Információelméleti értelemben a redundancia több jel felhasználása, mint amennyire adott információ közvetítéséhez feltétlenül szükség van. A természetes nyelvek jelentős mennyiségű redundanciát tartalmaznak: a szavak több betűből állnak, mint amennyire egymástól megkülönböztethető szavak létrehozásához szükség lenne, és a mondatszerkesztés nyelvtani szabályai, valamint a stilisztikai követelmények is további - információelméleti értelemben felesleges - jelekkel növelik a közleményeket. Ugyanakkor a redundancia teszi lehetővé, hogy felfogjunk, megértsünk - bizonyos határok között - pontatlanul v. hiányosan közvetített jelsorozatokat (helyesírási hibák, hiányzó betűket tartalmazó szövegek, rosszul hallható beszéd) is lényeges információk elvesztése nélkül. Ennek tudatában úgy gondolom, hogy az internet nem rontja, hanem (általában) fejleszti nemcsak az írást, de magát a nyelvet is. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy megengedőbb regularendszerre volna szükség, jobban meg kellene bízni a nyelvhasználókban. Vagyis, ha a szavak nagy részét másképp ejtik az ország egyik felében, mint a másik felében, akkor ne döntsük el, melyik a helyes - és kötelező! - írásmód.

Az előjelekből ítélve ősszel nem lesz helyesírási reform, hanem csak kozmetikázás, amire nagy valószínűséggel a hagyományokhoz mindenáron való ragaszkodás lesz jellemző.

Mindezt pedig azért mertem leírni, mert gépészmérnök vagyok, s nem kell félnem egyes nyelvtudorok megvetésétől. Persze, ismerek olyan nyelvápoló szakembereket is, akik nem félnek a fejlődéstől, nem fékezik, hanem támogatják azt. Sajnos azonban a változások nem mindig a fejlődés irányába mutatnak, bizony gyakran nyelvrontásról van szó. De ez ellen sem szabályzatszigorítással kell fellépni, hanem felvilágosítással, tanácsadással.

Lévai Zoltán

Budapest

Nem unatkozom

Nyusztay Máté augusztus 21-i írásának (A földreszállás napja) egyik bekezdése így szólt: "Számos antifasiszta, zsidó szervezet, illetve többek között a Nagy Imre Társaság és a Klub Háló szervezett rendhagyónak szánt megemlékezést az újlipótvárosi Szent István parkba. Nem szokványos keretek között maradó gyűlést vagy demonstrációt kínálunk, hanem kötetlen együttlétet, értelmes eszmecserét, színvonalas szórakozást - ezt ígérték a szervezők. Zömmel unatkozó nyugdíjasokból állt a közönség, amely nagyrészt a világháborúról, '56-ról és a gyűlöletbeszéd válfajairól hallhatott szónoklatokat. A másik oldalon, a Jobbik és a Magyar Gárda margitszigeti rendezvényén főként családok vettek részt. Ők Emese álmáról, Árpád erényeiről, továbbá a magyar találmányokról (köztük a kerékről) szóló előadásokat hallgattak a fűben."

Többünkben az a vélemény alakult ki, hogy a cikk szerzője - feltehetően - nem saját közvetlen információi alapján fogalmazta "közleményét", vagy a 15-órától 17 óra 45 percig tartó összejövetel, hangsúlyozom: összejövetel előtt, a gyülekezés időszakában, vagy az alatt, maximum 5 percig volt jelen. Ugyanis cikke (ha annak nevezhető) finoman szólva nem felelt meg a valóságnak. Az összejövetelen nem voltak szónoklatok, hordozható mikrofonnal a gyülekezők közötti párbeszéd volt, bárki véleményt nyilváníthatott. Unatkozó nyugdíjassal, ami kifejezésként is tűrhetetlen és arrogáns, nem igen találkoztunk, csupán járókelőként. Magam, aki 2 egyetemen tanítok, könyveim jelentek meg és most is írok, nem unatkozom, de az a kb. 60 ismert közéleti személy, akik közül pontosan 17-en nem szónoklatként, de nyilvánosan is megszólaltak, akikkel a terepbeszélgetés után egy sátorban komoly vitát folytattunk a kirekesztés elleni civil fellépés szükségességéről, módjairól, a kor generációs problémáiról, szintén nem unatkozott. Történészek, írók (akik közül volt, aki dedikált), civil szervezetek vezetői, ismert újságírók és nagyon sok fiatalember volt jelen és szólalt meg. Az összejövetel nem az "újlipótvárosi", hanem a jelző nélküli Szent István parkban volt, és a pontatlanul felsorolt aláírók mellett (amelyek között egyáltalán nem volt zsidó szervezet, ha ilyen kategória egyáltalán létezik), még számos tekintélyes szervezet írta alá a meghívót, hogy Szent Istvánhoz kötődő Európába érkezésünkről emlékezve Imréhez címzett üzenetéből a befogadásra emlékezzünk.

Felháborító, hogy a szerző ezt az eseményt párhuzamosan és egy bekezdésben említi a két szélsőjobb, mondhatni újnyilas szervezet úgynevezett rendezvényével. Sajnos a Népszabadság távolodik progresszív (szándékosan nem használom a baloldali kifejezést) arculatától, és többen gondoljuk, hogy más napilapot keresünk. Amennyiben a szerkesztőség nem határolja el magát Nyusztay úrtól, illetve nevezett nem kér a lap hasábjain elnézést, akkor a gondolkodásom és más barátaimé elhatározássá válik.

Deák Péter

Budapest

Tisztelt Deák Péter úr!

Levelében kitér arra, hogy két egyetemen tanít, könyvei jelennek meg és nem unatkozik. A cikk azonban nem a meghívott előadókról, illetve szakmai munkásságukról szólt. Javaslom továbbá, bízzuk az olvasóra, hogy az aláíró szervezetek között van-e zsidó szervezet, illetve, hogy melyik menynyire tekintélyes. Íme, a lista: Angyalföldért Egyesület, Holocaust Alapítvány, Magyar Antifasiszta Liga, Ma-Holnap Közéleti Vitakör, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége - Budapesti Zsidó Hitközség, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete, Nemzetközi Mensch Alapítvány, Pallas Páholy Klubháló Egyesület, Raoul Wallenberg Alapítvány, Vörösmarty Cserkészek Baráti Társasága, Wesley János Lelkészképző Főiskola, XXI. Század Társaság.

Ön felháborítónak nevezi, hogy rendezvényüket egy bekezdésben említettük a Jobbikéval. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy lapon is... Csak egy lapban, melynek reméljük, hogy továbbra is olvasói között tudhatjuk.

Tisztelettel,

Nyusztay Máté

A nagyszakállú igazsága

Hegyi Gyula arra biztat bennünket, hogy Merjünk baloldalinak maradni! (augusztus 4.). Ad is egy definíciót, ami úgy értelmezhető: ha jó demokraták vagyunk és a kapitalizmust legalább szóban emberarcúbbnak képzeljük... Hogy a csudában érezheti magát baloldalinak, sőt szocialistának egy olyan pártban, amelyik a privatizációban látja a tarsadalmi problémák megoldását és mindenben támogatja a neokonzervativizmust? Hogyan képzeli azt a "szocialista" újrafelosztást a kapitalista profitok megnyírbálása nélkül, ami egy kapitalista gazdaságot csak stagnáláshoz vezethet (lásd Svédország)? Hiába, a nagyszakállúnak igaza volt, szocializmus, vagy barbarizmus. És tudjuk, hogy melyikhez vagyunk nemcsak itt, hanem globálisan is közelebb.

Durant Éva

Kiskassa

olvasói levelek