újságíró, Kolozsvár

E célból körbejárta a kaukázusi válságkörzetet, tárgyalt az érintett kormányfőkkel és előrukkolt a megoldással. Mivel a dél-oszétiai válságot az idézte elő, hogy az orosszá asszimilált oszétok nem voltak hajlandók az egyéni jogok alapján beolvadni a grúz államba, hanem kollektív jogokra, egyebek között az önrendelkezéshez való jogra igényt támasztva függetlenítették magukat, mi sem egyszerűbb, mint megtagadni a kisebbségek kollektív jogait, s ezzel a kérdés meg is van oldva. A kisebbségeknek nem marad más választásuk, mint beérni a nemzetállam által nagylelkűen felkínált egyéni jogokkal.

Az a lehetőség, hogy a kisebbségek éppen ettől az alternatívától menekülve szeretnének elszakadni a szóban forgó nemzetállamoktól, Basescu elnökben fel sem merül. Ahogyan az is elkerülte figyelmét, hogy a kvázi független státust nem egy téveszméktől vezetett grúz állam ajánlotta fel az "abházoknak" és az "oszétoknak", hanem e területek többségi népessége (azaz az orosz) az orosz fegyverekre alapozva kiáltotta ki a függetlenséget.

De Basescu elnöknek a jelek szerint arról sincs tudomása, hogy Nyugat-Európa számos államában éppen a kollektív jogok elismerése, a föderatív államberendezkedés, s a kisebbségi autonómiák rendszere az, ami az állami szuverenitást garantálni képes. Ezekben az államokban a kisebbségi területek a többségiekkel méltányos megegyezésre jutva önként vállalják az államkeretben való megmaradást, hisz azt önmagára nézve az érintett felek mindegyike előnyösnek látja. A kölcsönös előnyök teremtettek lehetőséget arra, hogy a franciák többsége a kanadai Québecben egy szélsőségesen nacionalista kisebbség által kierőszakolt két egymást követő népszavazáson is a kanadai államban való megmaradás mellett voksoljon. De ehhez arra volt szükség, hogy a kanadai állam elismerje a francia kisebbség kollektív jogait, hogy lehetőséget teremtsen számára a tényleges önrendelkezéshez. Ha a többség ezt megtagadja és igényt tart rá, hogy a kisebbséget érintő minden lényeges kérdésben a többségi akarat érvényesüljön, aligha lehet csodálkozni azon, hogy a kisebbségek inkább az államtestből való kiválást választják - ha sikerül olyan "védnökre" szert tenniük, mely lehetővé teszi ezt számukra.

Ezért aztán azok a nemzetközi erők, melyek egy térség destabilizálására, befolyási övezetük kiterjesztésére vagy viszszahódítására törekszenek, bizton alapozhatnak a kisebbségi népcsoportok elégedetlenségére, s az ő "önrendelkezési jogukat" kitűnő ürügyül használhatják agreszszív törekvéseik érvényesítéséhez.

Basescu elnök tehát összetéveszti az okot az okozattal. Az orosz hatalom számára nem a kisebbségi jogok elismerése teremtette meg az ürügyet az agresszióhoz, hanem éppen ennek hiánya. Ha az abháziai és a dél-oszétiai oroszok (mert lényegében róluk van szó) a kanadai franciákhoz hasonlóan már a kezdet kezdetén demokratikusan megszervezett népszavazáson dönthették volna el, melyik államhoz szeretnének tartozni, egyáltalán nem biztos, hogy az elszakadás mellett kellett volna dönteniük. Főként akkor, ha Grúzia olyan állam lenne, mely polgárai számára képes garantálni a legszélesebb értelemben vett emberi jogok teljességét és a valódi demokráciát. Csakhogy Grúzia erre semmiféle garanciát nem kínált és továbbra sem kínál, s a grúz állam ez idő szerint aligha demokratikusabb az áldemokratikus Oroszországnál.

A grúz hatalom az orosz többségű területek számára felajánlja ugyan a "legszélesebb körű" autonómiát, de semmi garancia arra, hogy Grúzia esetleges NATO-felvételét követően az oroszok nem járnának ugyanúgy, mint mi, erdélyi magyarok, akiknek a román hatalom a második világháború végén szorongatott helyzetében felajánlotta a székelyföldi autonómiát, de az állami fennhatóság megszilárdulásának pillanatában rögtön fel is számolta azt.

A Basescu-féle "megoldás" tehát nemzetközi szinten épp az ellenkezőjét szolgálná annak, amit bölcs vezetőnk el szeretne érni. De erről őt és európai társainak nagy részét még aligha lehetne meggyőzni. Ahhoz a jelek szerint jóval több vérre, romra és földönfutóra lehet még szükség.