Bonusok és malusok

Számos orgánumhoz hasonlóan a Népszabadságban is több írás jelent meg a MÁV Biztosítóval kapcsolatban (Se pótdíj, se MÁV Biztosító, július 25., Totálkáros a MÁV Biztosító, július 26., Kármentés, augusztus 1.), amelyek részigazságokat feltártak, de a lényeget egyiknek sem sikerült megragadnia.

Az állam hajdanán felmérte, hogy ha polgárai járművekkel közlekednek, akkor vagyonukhoz, jövedelmükhöz képest jelentős összegű, ezért nehezen megtéríthető károkat okozhatnak. Erre kitalált egy kockázati közösséget, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB). Itt minden potenciális károkozó befizet egy szerény összeget, cserébe az általa okozott kár megtérítését ebből a közös alapból finanszírozzák. A kötelező biztosítás üzleti alapokra helyezésével azonban megváltozott az állam szerepvállalása: már nem résztvevője a folyamatnak, csupán felügyelője. Meghatározza, hogy ki és milyen feltételekkel jelenhet meg a piacon, hogyan köthet szerződéseket, hogyan toborozhat ügyfeleket, hogyan képezzen tartalékokat stb.

A kötelező felelősségbiztosítás piacosítását sokan bírálták, különösen azt követően, hogy az állam a néhány éves átmenetet követően teljesen felszabadította a versenyt. Amikor aztán a MÁV esetében kiderült, hogy se pénz, se posztó, akkor eljárás indult a biztosító ellen és kiderült, károsulttól ügyfélig senki nincs biztonságban. Mindenki hibás, mindenki bűnhődik. Csak egyetlen szereplő hibátlan: az állam. Márpedig hibázott. Vagy akkor, amikor az ellenzők érveit félresöpörve (szabad) piacosította a KGFB-t, vagy akkor, amikor elégtelen jogszabályokat alkotott. Meg persze most, amikor a külön e célra létrehozott apparátusa, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan a rábízott feladatok ellátására. Pedig minden eszköz rendelkezésére áll a piaci szereplők ellenőrzésére. Számos jogosítvánnyal bír, van évi tízmilliárdos költségvetése, van elnöke, van 500 alkalmazottja, igen jól fizetett vezetőkkel és szorgalmas, kevésbé jól fizetett beosztottakkal.

A balhét mégis az autósok viszik el. Senkinek sem jut az eszébe, hogy a botrány egyik legnagyobb felelőse maga a PSZÁF. Meg annak a vezetői. Én ilyen összegeket elképzelni sem tudok, tehát akár tévedhetek is, de úgy gondolom, milliárdokat nem lehet egyik napról a másikra elsíbolni. Vagyis a felügyeletnek (ha nem "falügyelet") már régen észlelnie kellett volna a bajt. Ha nem észlelte, akkor azért hibás, ha meg észlelte, de nem intézkedett, akkor meg azért. Mint a nyuszi a sapkával. Normális országban már rég az elnök utódját keresnék, nálunk azonban a tévéstúdiók sztárvendége, sajtótájékoztatókat tart és bölcs tanácsokat osztogat. Megteheti. Megengedik neki.

Sebes Andor

Budapest

Egészség, tőke és valóság

Krómer István kenetteljes, a "szolidáris rendszer megbontását" vizionáló látomást adott közre a lap július 28-i számában a piacelvű magántőke megjelenéséről a társadalombiztosításban (Egészség és tőke).

Abban igaza van, hogy az egészségügy alapvető gondja az alulfinanszírozás. Induljunk ki ebből. Egy központi labor korszerű eszközökkel való felújítása súlyos pénzbe kerül, így azonban a vizsgálat sokkal olcsóbbá válik. (Tehát, ha az állami egészségügynek nincs pénze az új berendezésre, lassan, korszerűtlenül, ráfizetésesen folytatódik a laborálás az idők végeztéig.)

Mindenki jól jár: az állam - vagyis mi -, a befektető, és legfőképpen a páciens. Régebben a János Kórházban félórás várakozással, embertelen körülmények között - centis vizeletben tocsogva mintát adni stb. - történt ez. Most öt perc alatt, légkondicionált teremben, kulturáltan elintézhető. Vagy a dialíziskezelést hogyan oldottuk volna meg? És az egynapos sebészet? A korszerű CT-berendezéseket, a lombikbébiprogramot? A vállalkozókkal kötött szerződéseket az állam szigorúan kézben tudja tartani. A világ legolcsóbb kölcsönéhez jut, és még az egészségügy presztízse is nő.

Az alapvető csúsztatás a cikkben az, hogy a magántőke beengedése az egészségügybe a szegények rovására és a gazdagok javára történik. A helyi orvoslobbik megzavarásával járó új kórház üzemeltetése, az egész gyógyítási folyamat korszerűbbé, emberségesebbé és olcsóbbá tétele - akár HospInvest módra - miért káros?

Erre konkrét választ tudok adni. Azért, mert nem a Fidesz vezeti be. Mert a nagy vezérnek nem volt mersze ezt meglépni, pedig a Fidesz programtervezetében is szerepelt. Most - szokás szerint félresöpörve az ország valós érdekeit - özönlenek a demagóg, a nemzetet féltő szövegek.

Ami a nyugdíjalapot illeti, a világ sok országában sikeres a kétpilléres magán- és állami nyugdíjpénztár. Egy-két roszszabb év lehet, de én nem tudok róla, hogy tízéves távlatban valóban rosszabbul jár a magánnyugdíjpénztár tagja - ha így lenne, akkor nagyon rossz kézbe kerültek az eszközök -, és nem az elv rossz.

Egészen biztos, hogy nem igaz a szerző állítása, hogy minden piacelvű reform valódi célja a közpénzek forrásainak magáncélra történő megcsapolása, amit egyébként nem is próbál bizonyítani.

A szerző megakadt az első elemi számtan szintjén: ha két almából adok egyet Pistikének, akkor egy marad.

Ezeknek a reformoknak az a céljuk, hogy ha adunk a két almánkból egyet, nekünk három maradjon. És ez lehetséges. Nem nulla eredményű a játszma.

Zoltánka Géza

mérnök

A tömörítés visszaütött

Gratulálok Szalay Lászlónak! Pontatlanságon fogott A dátumokról címmel (augusztus 2.) megjelent olvasói levelében. Az emlékiratokban valóban nincs szó Lékai Lászlóról. A pápai döntés hírülvétele és kihirdetése két külön időpontban történt. A július 5-i Hétvége mellékletben megjelent interjúban tömörítettünk, mivel szándékunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet az általam fémjelzett kötet(ek)re, ahol utána lehet olvasni a témának. Ezzel a kérdéssel könyvem két fejezetében is foglalkozom.

Sajnálom, hogy úgy tűnik, félre akarjuk vezetni a kedves olvasót. Mentségünkre szolgál, hogy ezen a helyen valójában arra próbáltam rámutatni, hogy van egy másik optika is, nevezetesen az, hogy az esztergomi egyházmegye immáron 25 éve van közvetlen főpásztori irányítás nélkül: "Bíboros Úr, elérkezett számunkra a pillanat, amikor azt kell tennünk, amit lehet a dicső és elbágyadt esztergomi főegyházmegye lelkipásztori szükségleteinek az ellátására, amely most már 25 év óta meg van fosztva a személyes és közvetlen lelkipásztori irányítástól" - ez olvasható a pápa Mindenszentekkor datált kézírásos levelében, amelyben lemondásra kéri föl a bíborost. Van azonban még egy harmadik olvasatuk is a jelzett dokumentumoknak, s ez sem fért bele az interjúba. A pápa 1974. január 30-án kelt - ez ügyben sorrendben negyedik - levelében, amely minden világnyelven megjelent, elhangzott a Vatikáni Rádióban is, és magyarul is megjelent (igaz, Rómában, a Katolikus Szemlében): nos, e helyen a pápa kifejezetten utal az évfordulóra, és szinte bocsánatot kér a bíborostól: "Mélyen lelkünkbe vésődött annak a még elevenen élő fájdalmas emléke, hogy éppen huszonöt évvel ezelőtt pert indítottak ellened és elítéltek. Ebben érték el tetőpontjukat azok az egyre növekvő támadások, amelyeket személyed ellen intéztek." Majd pedig a pápa Krisztushoz hasonlítja őt és méltatja Krisztus egyháza iránti hűségét: "Ilyen súlyos szenvedésekből készült ez a fejedre tett töviskorona, amely nem kevésbé értékes, mint a Krisztus Egyháza iránt tanúsított hűséged".

Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy van itt még egy olyan szempont is, amelyen még egyikünk sem gondolkodott el.

Somorjai Ádám

Róma