Mintha az Orbán-kormány is ezt játszaná. Próbálkozik, meddig lehet elmenni. A magyar társadalom eddig zokszó nélkül nyelt, Európa viszont keményebb dió. Ki gondolta volna, hogy ekkora csetepatét okoz egy kis ország médiatörvénye? Hogy a hazai firkászok ilyen támogatást kapnak külföldről, a magyar sajtószabadság érdekelheti a francia, a német vagy a brit sajtót és politikát? Az Európai Bizottság pedig komolyan gondolta, hogy megvizsgálja a jogszabályt? Tényleg, ki hitte volna, hogy a tetteknek olykor következményeik is vannak?

Napirendi pont lettünk az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsban is. „Gittegylet” ide vagy oda, szép kis társaságba kerültünk: ma délután Strasbourgban egy kalap alatt vizsgálják a tunéziai helyzetet, a keresztények elleni erőszakot a Közel-Keleten, a fehérorosz állapotokat – és a demokrácia működését Magyarországon.

Nyugodtan megsértődhetünk, a kormány is ezt teszi. Orbán Viktor a múlt héten felháborodottan utasította vissza a „Magyarországot ért vádakat”. Ezzel csak azt jelezte, hogy még mindig nem érti Európát. A kormányzati kommunikációs államtitkár – aki Neelie Kroesnak a médiatörvényről szóló levele kapcsán csupán technikai kifogásokról beszélt – vagy nem is olvasta a levelet, vagy nem akarta megérteni, hogy az Európai Bizottságnak nemcsak kisebb jogi aggályai, hanem általában is súlyos kételyei vannak, hogy az egész összhangban van-e az unió alapjogi chartájával. Ilyen ügyben csúsztatni az internet meg a WikiLeaks világában csacsiság. Nagyon úgy fest, a médiaügybe sikerült úgy belebonyolódni, hogy szinte lehetetlen lesz jól kijönni belőle.

Lehet persze bízni abban, hogy előbb-utóbb elül a patália, és Európának lesz jobb dolga is, mint a magyar kormány miatt aggódni. Reménykedni, hogy megtáltosodunk, és olyan kitűnő munkát végzünk uniós elnökként, hogy a hat hónap végére mindent elfelejtenek, és akár még bocsánatot is kérnek.

De ennél sokkal nagyobb a realitása annak, hogy Orbán Viktor felfedezi a helyzetben rejlő belpolitikai lehetőségeket: egész Európával dacolva üzeni, hogy ezt a kis országot mindig bántják, igaztalanul mószerolják, elnyomják. Rájátszik a társadalomban amúgy is jelen lévő kurucos érzületre a nyugati megmondóemberekkel – és persze a tőkével – szemben. Nehéz lesz így az EU-elnökség, ahol folyamatosan egyeztetni kell, kompromisszumot kötni. Nyers erővel ott ugyanis nem lehet lenyomni a saját elképzelésünket a többiek torkán.

Milyen kár, sóhajthatnak a kormányzati kommunikáció emberei, pedig mi még az uniót is megrendszabályoznánk – ha hagynák. De sajnos ott van Európa.