Közel-Kelet: tartós béke háború helyett (2.)
a szerző nemzetközi jogász
„Vissza a jövőbe”: az egyiptomi – jordán opció?
Több elemző John Bolton és Daniel Pipes egymástól függetlenül jutott erre a következtetésre. Megállapításaik szerint egy palesztinai arab állam létrehozása nem békét, hanem ellenkezőleg háborút eredményezne. Emiatt vonják le a következtetést, hogy a tartós béke záloga, ha a palesztinai arab állam nem jön létre és vissza kellene térni az 1967 június 5-e előtti statusquo –hoz. A Gázai-övezet kerüljön vissza Egyiptom, míg Judea és Szamária (Cisz-Jordánia) Jordánia fennhatósága alá. Izraelnek mindkét állammal érvényes békeszerződése van és mindketten tudják, hogyan kell erőszakos eszközökkel fenntartani a rendet. Amit a nemzetközi közösség Izraeltől el nem tűr azt e két arab államnak minden bizonnyal szó nélkül el fogja nézni. A Gázai-övezet történetileg mindig is Egyiptomhoz kapcsolódott, a menekülteket pedig a Sínai-félsziget óriási kiterjedésű, ám gyéren lakott területein le lehetne telepíteni. Az övezetben használt arab dialektus maga is az egyiptomihoz állt közel. Ha Izrael leállítja az infrastruktúrát (gáz, víz, villany és telefonszolgáltatást) a Gázai-övezetben, akkor Egyiptom kénytelen lesz felelősséget vállalni az övezet jólétéért. Judeát és Szamáriát Jordánia 1948-ban már egyszer jogellenes agresszióval bekebelezte, a lakosoknak pedig jordániai állampolgárságot biztosított. Ám 1988-ban lemondott e területekről és megfosztotta lakosait a jordániai állampolgárságtól. Jordánia is a menekülteket óriási kiterjedésű gyéren lakott területére telepíthetné le és ezzel végleg megoldódna a menekült kérdés is. Jordánia is tudja miként kell leszámolni a szélsőségesekkel („Fekete szeptember”) és ezt a tudományát most is be fogja vetni. Kecsegtető feloldásnak kínálkozik, ám – álláspontunk szerint - számos tekintetben ez sem oldhatná fel a konfliktust.
Igaz ugyanis, hogy Izraelnek mindkét országgal érvényes békeszerződése van. Ám mindkét országban látványosan él és virul az antiszemita náci típusú zsidógyűlölet. Egyiptom mindezidáig szemet hunyt a Hamasz fegyvercsempészése felett a Gázai-övezetben és sosem vonta kétségbe a Hamasz legitimitását. Ellenkezőleg jó kapcsolatokat ápol vele. Kairó saját biztonságát azzal igyekezett megvásárolni, hogy az iszlám fundamentalisták gyilkos energiáit Izrael ellen fordította. Jordániában valamivel jobb a helyzet, ám nem kis kockázatot jelentene, ha az Arab Légió 1948 után másodszor ismét a Jordán-folyó innenső oldalán rendezkedne be. Izraelnek vissza kellene vonulnia az 1967-előtti védhetetlen határokra. Az egyiptomi és a jordániai katonaság pedig vélhetően nem akadályozna meg egy Izrael elleni elhúzódó terrorháborút. Nyitva maradna a Jordán –völgyi határ és egy esetleges amerikai kivonulással Irakból Izrael még sebezhetőbbé válna. Az Al-Kaida akadály nélkül szivároghatna be a területre. Ugyanakkor az egyiptomi és a jordániai csapatok jelenléte megakadályozná Izraelt, hogy felszámolja a terrorbázisokat. Illetve ezt csak azzal a kockázattal tehetné meg, hogy Egyiptommal és Jordániával háborús konfliktusba keveredik. A judeai magaslatokról a Hamasz és a FATAH akadálytalanul lőhetné a közép-izraeli sűrűn lakott városokat.
Két-állami megoldás helyett palesztin állam nélküli stabilizáció
A „visszatérés a jövőbe” sem vezet ki bennünket a konfliktusból. Sem a palesztin állam létrehozása, sem az egyiptomi-jordániai opció, a „három állami megoldás” nem jelent igazi megoldást és ezzel ki is merül a repertoár. Rövidtávon e válságnak, felelős palesztinai arab politikai tényező hiányában nincs azonnali békés megoldása. Most csak annyi lehetséges, hogy a helyzet stabilizálódjék. Hogy Izrael gátat vessen a biztonsági helyzet további romlásának, elejét vegye a további fegyvercsempészésnek először is vissza kell foglalnia a Gázai-övezet és Egyiptom határát az un. Philadelphi – korridort, valamint a volt zsidó települések területét, hogy Sdérotot és a többi izraeli települést kivonja a palesztinai rakéták hatósugara alól. Ez a helyzetet konzerválná, de pozitív irányú változásokat még nem generálna. Erre csak akkor lenne lehetőség, ha Izrael felszámolná a Hamaszt és a FATAH-t is, hiszen e rezsimek felszámolása nélkül nem lenne lehetőség a gazdaság stabilizálására, az antiszemita uszítás felszámolására és az oktatás-nevelés megreformálására. (1987-ig az első intifáda kirobbanásáig a palesztinai arab gazdaság a világ negyedik leggyorsabban fejlődő gazdasága volt. 1994-től, a Palesztin Hatóság megalakulásától a helyzet fokozatosan romlott, majd riasztó hanyatlásnak indult.) Két nemzedék is kevés lesz ahhoz, hogy az Arafat okozta ideológiai agymosásból eredő zsidógyűlölet mérge elpárologjon az arab társadalomból. A „rezsimek” eltávolítása után a biztonsági problémák kiküszöbölésével azonban valóságos gazdasági forradalom bontakozik majd ki. Meg kell erősíteni a helyi nemzetségek-klánok vezetőit, akik a FATAH és a HAMASZ garnitúra helyébe lépnek majd. Ezzel megteremtődik a békés fejlődés, egyfajta „polgárosodás”lehetősége, amely a rombolás helyébe az építés ethoszát állíthatja.
Izrael újabb dilemmája: a Dél-Afrika komplexus
Ezzel Izrael azonban újabb dilemma elé kerülhet. Ha a két – állami megoldás ellehetetlenül, akkor Palesztina zsidó és arab lakossága egy állam határain belül marad. A demográfiai mutatók értékelése szerint hosszabb távon az arab népesség kerülhet többségbe. Ha Judeára és Szamáriára, valamint a Gázai-övezetre a zsidó állam az izraeli jogot kiterjeszti, akkor választania kell, hogy megtartja az állam zsidó jellegét és akkor ki kell rekesztenie a többségi arab lakosságot az állampolgári jogokból vagy pedig megőrzi demokratikusságát és az arab többség uralmával elveszti zsidó jellegét. Ez a régi vagy az új Dél-Afrika komplexusa. Ezért állítják egyesek, hogy Izraelnek minden áron bele kellene törődnie a két-állami megoldásba, mert ezzel a demográfiai csapdát kerülheti. Megőrizheti az állam zsidó jellegét, ha beleegyezik a palesztinai arab állam megalakításába. Láttuk azonban ez előző írásban, hogy a két-állami megoldás nem békéhez, hanem tartós elhúzódó háborúhoz vezet és azonnali - közvetlen életveszélyt jelent. Mindenképpen rossz döntés egy távoli veszély elkerülése érdekében, egy azonnali egzisztenciális fenyegetést felvállalni. E kettő közül inkább a távolabbi veszélyt kell választani, hiszen abban az esetben még van idő, hogy a jövőbeli demográfiai veszélyeket kiküszöbölhessük.
folytatása következik...
