Kormánytag a hallgatói tiltakozásokról: Valaki mindig panaszkodik

Nem jár hallgatói létszámcsökkenéssel, oktatók elbocsátásával, tanszékek megszüntetésével a képzési rendszer átalakítása – jelentette ki Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerdán Szegeden.

Mindig is jogszabályok határozták meg, milyen szakok, mely képzési és kimeneti követelményekkel induljanak – mondta a politikus a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Auditorium Maximumában Kihívások 2.1 címmel rendezett felsőoktatási fórumon. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, ha a kormány hozzányúlt a képzési szerkezethez, az indítható szakok jegyzékéhez az intézmények emeltek kifogást, ha nem, a gazdasági élet szereplői, a munkaadók panaszkodtak.

Az elmúlt tíz évben a felsőoktatási intézmények saját profiljuknak megfelelően indítottak el szakokat. A hasonló elnevezésű és képzési profilú szakok között gyakran a munkaerőpiac és a jelentkező hallgatók sem tudnak különbséget tenni – közölte Maruzsa Zoltán.

A demográfiai változások nyomán öt-tíz év múlva, 12-13 ezer jelentkező lesz évente a 300-400 fajta mesterszakra, és a szakonkénti alacsony létszám miatt fenntarthatatlanná válik a rendszer – mondta a politikus.

A háromórás fórumon hozzászóló oktatók és hallgatók a megszüntetni tervezett társadalmi tanulmányok, andragógia, vallástudomány, vizuális kultúra alapszakok megtartása mellett érveltek.

A helyettes államtitkár válaszában hangsúlyozta, a kellően rugalmas szakleírások lehetővé teszik az intézmények számára, hogy a megszűnő szakok helyett akkreditáljanak egy rendszerben maradó hasonló képzést. Több területen pedig az oktatás mesterszakon folyik tovább.

Kérdésekre és hozzászólásokra reagálva a politikus kifejtette, az oktatási kormányzat az elmúlt években sokszor azért volt kénytelen beavatkozni a felsőoktatási intézmények működtetésébe, mert helyben nem tudták megoldani a problémákat, rossz fejlesztési, beruházási döntéseket hoztak. A kancellári rendszert a professzionális intézményirányítás érdekében vezették be.

A kancellároktól azt várja el a kormányzat, hogy hatékonyabban működjenek az intézmények. Az ő munkájukat is vizsgálják, értékelik, és ha szükséges, személycserékre is sor kerülhet, egyelőre azonban nincs ilyenről szó – mondta Maruzsa Zoltán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.