.

A hitelválság nemcsak az amerikai pénzintézeteket rázta meg, hanem viharos gyorsasággal terjed világszerte, tovagyűrűző hatásai ma még beláthatatlanok, konkrét mértékük egyenlőre felbecsülhetetlen.

A világméretű pénzügyi rendszer fundamentuma, lelke, a hitelezők és adósok közötti feltétlen és korlátlan bizalom megszűnt, rövid távú újjáépítésére még szigorú, ellenőrizhető és szankcionálható szupranacionális szabályok megalkotása esetén sincs esély.

A pénzpiacokon a pánik és a bizalmatlanság az úr, a gazdaság szereplőit a jövőtől való fortélyos félelem, egy világméretű recesszió veszélye bénítja.

Sokan a világgazdaság erőviszonyainak gyökeres átalakulását jósolják, mások a mainstream gazdaságfilozófia és gazdaságpolitika halálát, a szabad versenyre épülő globális kapitalizmus végét vizionálják.

A nemzetállamok hatalmat gyakoroló politikai elitje többnyire koncepció nélküli, ad hoc jellegű kapkodó intézkedésekkel és önáltató, stabilitást és biztonságot sugalló verbális intervenciókkal reagál a lavinaszerűen terjedő válságra. Abban reménykedik, hogy saját nemzetgazdasága és pénzügyi intézményrendszere elkerüli a katasztrofális "kényszerleszállást", képes lesz menedzselni a válság hatásait, megvalósítani a hőn áhított "puha földet érést".

Ebben a kaotikus helyzetben mit állíthatunk teljes biztonsággal? Három dolgot bizonyára:

- a hitelválság nem csupán amerikai, hanem globális jelenség, amely - ha különböző mértékben és intenzitással is - érinti az európai, benne a magyar pénzügyi intézményeket is,

- a pénzügyi természetű válság hatása fokozatosan átterjed a reálgazdaságra, mérsékli a teljesítményeket, rontja a gazdaság szereplőinek feltételeit és esélyeit, tovább élezi a nemzetközi méretű versenyt és szelekciót,

- fékezi az életviszonyok javulásának ütemét, végső soron növeli a társadalmi feszültségeket, rontja azok megoldásának esélyeit.

Ez a dolgozat nem vállalkozhat valamennyi dilemma felsorolására és elemzésére. Célja mindössze annyi, hogy számba vegye: mai ismereteink szerint mely területeken és hogyan érezteti hatását a hitelválság Magyarországon.

A magyar bankrendszert érő
hatások

Kétségtelen, hogy a Magyarországon működő bankokat a másodlagos jelzáloghitelek és arra épülő termékek piacának világméretű összeomlása közvetlenül alig érinti. A hazai bankok ilyen "fertőzött" termékeket nem forgalmaztak, a folyósított hitelek fedezetéül szolgáló portfóliókban ilyen instrumentumok valószínűleg minimális mennyiségben (a PSZÁF szerint a mérleg főösszeg 1,5 százalékában) találhatók. Így valószínű, hogy magyar bankok csődjével, vagy állami megmentésének szükségességével nem kell számolni.

Kockázatot jelenthet, ha kiderül, hogy a Magyarországon működő leánybankok külföldi anyabankjait a krízis közvetlenül is sújtja és az elszenvedett árfolyamveszteségen túl, vagyonuk, eszközeik egy részét is elveszítik. Ebben az esetben nem kizárt, hogy veszteségeik csökkentésére igénybe veszik leánybankjaik eszközeit, forrásait is. Ez praktikusan a magyar leánybankok tevékenységének szűkülésével, esetleg megszűnésével járna együtt.

Ilyen precedenst momentán nem ismerünk, de nem kizárt, hogy a terjengő pénzpiaci hírek, amelyek német, francia, olasz és osztrák bankok érintettségéről szólnak, nem teljesen alaptalanok. (Legutóbb az Unicredit bank stabilizációs programja borzolta a hazai kedélyeket is.)

Ám ha el is kerülik bankjaink a közvetlen veszteségeket, nem úszhatják meg a közvetett hatásokat. Közülük a legfontosabb, hogy csak drágábban és nehezebb feltételek mellett juthatnak friss forrásokhoz, akár a betétgyűjtésből, akár a bankközi pénzpiacról szerzik is hitelezésük forrásait. Több, mint valószínű, hogy drágább, szigorúbb és szűkülő terjedelmű hitelezési tevékenységet folytatnak majd a jövőben. Azaz: a hitelt igénybe venni akaró vállalkozások és a lakosság csak magasabb kamatok mellett, több és megbízhatóbb biztosíték fejében, esetleg rövidebb lejáratra juthat hitelhez. Szigorúbb lesz a hiteladósok vizsgálata és szankcionálása is. Magyarul: nehezebb lesz hitelhez jutni, és az többe fog kerülni mindenkinek, mint eddig. (Negatív következménye lesz ennek a folyamatnak, hogy ha a világ nagy jegybankjai után előbb-utóbb az MNB rá is szánja magát az irányadó alapkamat csökkentésére, a kereskedelmi bankok ezt aligha fogják kamatszínvonalukban érvényesíteni.)

Bankjainkat momentán leginkább az esetleg pánikszerűen terjedő tömegpszichózis és az ennek nyomán tömegessé váló betétkivonás veszélyeztetheti. Ilyen helyzetet akár egy gyorsan terjedő rémhír is előidézhet. Egy ilyen rohamot a legstabilabb bank sem képes túlélni. Hogy ez ne következzék be, a betéteseket hitelesen, garanciákkal alátámasztva kell megnyugtatni. Ehhez az EU-szinten érvényesítendő 50 ezer eurós - 12,5 millió Ft-os - állami garancia nem elég, hiszen több európai állam (pl. Ausztria, Németország, Írország, Dánia) teljes körű állami garanciát nyújt a bankok betéteseinek. (Vigyázat: az állami garancia csak a bankbetétekre vonatkozik, de nem terjed ki a bankok más termékeire, illetve más lakossági befektetésekre!)

Nem volt indokolt a magyar kormány két-három napos hezitálása és késése a bankbetétek teljes körű garantálása terén. Miután Ausztria huszonnégy órán belül felzárkózott a teljes körű garanciát nyújtó Németországhoz - megelőzendő a osztrák betétek tömeges kimentését a szomszéd országba - pontosan tudni lehetett, hogy Magyarország sem kerülheti el ezt a bizalomerősítő döntést. Még hetvenkét órára is kár volt megkockáztatni, hogy valaki nálunk is elindítson egy betét kivonási lavinát!

A hitelválság hatása Magyarországra

Pillanatnyilag tehát jó eséllyel mondhatjuk, hogy a magyar bankrendszer nagyobb krízis és megrázkódtatás nélkül átvészelheti a világméretű hitelválságot. Nem állíthatjuk ugyanezt a magyar gazdaságról.

A dráguló, szűkülő és nehezebbé váló hitelezési gyakorlat szerteágazó hatással lesz a reálgazdaságra. Ma még nyitott kérdés, hogy ezek a hatások elvezetnek e egy világméretű recesszióhoz, vagy "csak" tovább fékezik az egyébként is lassuló gazdasági növekedést.

A szűkülő hitelkínálat és a bankok menekülése a legminimálisabb új kockázatoktól, világszerte csökkenti a keresletet és a kínálatot egyaránt. A likviditási gondokkal küzdő vállalkozások egy része nem juthat új forrásokhoz, így vagy csődbe megy, vagy csökkenti tevékenységét. A szigorodó lakossági hitelezés lefékezi a lakásépítést, csökkenti a tartós fogyasztási cikkek vásárlását, mérsékli a fogyasztást. A csökkenő kereslet miatt kevesebb termékre és szolgáltatásra lesz szükség. Lassulnak, vagy elmaradnak a kapacitásokat bővítő, korszerűsítő beruházások. Egyre több nagyvállalat szűkíti tevékenységét, csökkenti beszállítói megrendeléseit. Munkahelyek tömege szűnik meg, kiéleződnek a szociális feszültségek.

Ez a negatív spirál nem csupán riasztó rémálom, hanem maga a kezdődő valóság.

Az Egyesült Államokban ebben az évben közel egymillió munkahely szűnt meg, a munkanélküliségi ráta már meghaladja a hat százalékot. Nagy autógyárak csökkentik termelésüket, szüneteltetik a gyártást már Európában is. Az építőipari vállalkozások szélnek eresztik munkásaikat, gépeik kihasználatlanul állnak. A csökkenő termelés és fogyasztás mérsékli a szállítási, kereskedelmi és szervizigényeket. Amerikában a második és harmadik negyedév gazdasági teljesítménye már negatív előjelű volt, az EU ez évi és jövő évi növekedési kilátásai drasztikusan romlanak.

Ez a tendencia csökkenti a magyar áruk és szolgáltatások iránti keresletet és a végsőkig kiélezi a nemzetközi versenyt. Csak a kiemelkedő hatékonysággal dolgozó és nagyon olcsón, vagy magas minőségi színvonalon termelő cégek maradnak talpon a világpiacon. Ilyen körülmények között csökken a magyar export, amit nem ellensúlyoz a szűk magyar piac lassú hazai bővülése. Az államháztartás egyensúlyhiánya és magas adósságállománya, a lakossági fogyasztás pedig az alacsony termelékenység növekedés nyomán mérsékelt bérdinamika miatt nem lehet a hazai kereslet növelésének motorja. A növekedés minden optimista várakozás ellenére nem gyorsulhat 2009-ben, sőt további lassulás, esetleg stagnálás sem kizárt. A jövőre tervezett háromszázalékos GDP-bővülés szimpla illúzió.

A kereslet és így megrendeléshiánnyal küzdő magyar vállalkozások, beszállítók, illetve a likviditási csapdába vergődő, hitelképtelen cégek száma gyarapodni fog. Várhatóan növekszik a megszűnő, vagy leépülő vállalkozások száma, tovább romlik a foglalkoztatás, nő a munkanélküliség. (Ezen a jó szándékú, ám szerény mértékű, 800 Mrd Ft-os kis- és középvállalkozói hitelcsomag sem segít.)

A csökkenő kereslet és a romló növekedési kilátások tovább mérsékelhetik a versenyszféra beruházásait. Emiatt várhatóan valamennyi ágon visszaesnek a magyarországi tőkebefektetések. A nálunk működő multinacionális cégek nettó profitjuk egyre nagyobb részét fogják kivonni az országból, hogy kedvezőbb környezetben fektethessék be azt. Valószínűleg így járnak el a regionális magyar multik is (OTP, Mol).

Az inflációs folyamatokat kettős hatás éri. A mérséklődő növekedés miatt csökkenő kereslet megfordítja az árak változásának irányát. Csökken az energiahordozók, alap- és nyersanyagok ára. (A nyersolaj barrelenkénti ára mára 147 dollárról 84-re esett!) Vélhetően megáll az élelmiszerek árnövekedése is.

Másfelől a dráguló hitelforrások növelik a termelési költségeket, a romló forintárfolyam pedig drágítja az importot. A két, ellentétes hatás eredőjeként minden bizonynyal nő a magyar gazdaságban az inflációs nyomás, azaz lassul az inflációcsökkenés üteme.

A forint árfolyamának változása az egyik "legizgalmasabb" kérdés. A csökkenő bizalom és a romló kilátások leértékelik a feltörekvő gazdaságok valutáit. A portfólió-befektetők pénzüket kockázatmentes instrumentumokba - pl. amerikai állampapírokba - fektetik. Így csökken a forint iránti kereslet is, ami rontja az árfolyamot. Ezt a tendenciát a ma még magas, de a jövőben elkerülhetetlenül csökkenő jegybanki alapkamat és a termelékenység lassú javulásán alapuló reálfelértékelődés sem képes ellensúlyozni. Minderre azt is mondhatnánk, hogy végre helyreáll a világ rendje: a forint nominális árfolyama közelít reál árfolyamához, ami némileg javítja az egyébként romló pozícióba kerülő exportőrök helyzetét. Ugyanakkor a dráguló import és a devizában eladósodott lakosság törlesztőrészleteinek növekedése miatt sokak élete válik nehezebbé.

A magyar államháztartás pozícióit kettős hatás rontja. A tervezettnél mérsékeltebb gazdasági növekedés csökkenti a várható adó- és járulék bevételeket. (Egy százalék GDP-növekedés bevételi vonzata 2009-ben 110-120 Mrd Ft.)

A dráguló hitelforrások költségesebbé teszik a deficit és államadósság finanszírozását is. (Egy százalék kamat, illetve hozamfelár kb. 100 Mrd Ft többletköltséget okoz.) Ez azt jelenti, hogy a 2009-re tervezett költségvetés bevételei és kiadásai tarthatatlanok. Ahhoz tehát, hogy a tervezett deficitcsökkenés - 3,2 százalék - megvalósuljon, haladéktalanul módosítani kell a tervezett előirányzatokat. (Elkerülhetetlen a bevételnövelés és/vagy kiadáscsökkentés, valamint a zárolt biztonsági tartalékok növelése.)

Mindent összevetve azt várhatjuk, hogy a nemzetközi hitelválság hatására a magyar gazdaság 2009-2010-ben letér a konvergenciaprogramban meghatározott pályáról. 4-5 százalékos GDP-növekedés helyett jó, ha két százalék megvalósul, a tervezettnél kisebb lesz az ipari termelés, az export, a fogyasztás, valamint a beruházások növekedése, magasabb a munkanélküliség és az infláció.

Mi a teendő?

Joggal merül fel a kérdés: kezelhetők, mederben tarthatók e hazánkban a romló folyamatok, elkerülhető-e egy nagyobb gazdasági krízis? A válasz: igen! Ehhez azonban világos gazdaságpolitikai koncepció és határozott cselekvés szükséges.

Most van igazán szükség az állam kiadásainak csökkentésére, a halogatott reformok folytatására, az adók és járulékok, valamint a jegybanki alapkamat mérséklésére, kiszámítható gazdaságpolitikai program meghirdetésére.

A túlhaladott konvergenciaprogram helyére új stratégiát kell állítani, amelynek központjában a gazdaság versenyképességének növelése áll.

Ezt a gazdaságpolitikai programot egy világos és számon kérhető keretbe kellene foglalni, ami kényszerpályára állítja a mindenkori döntéshozókat.

Ez a program az euró magyarországi bevezetésének programja. Nem várhatunk vele tovább!

Illúzióink azért ne legyenek: Magyarországon vagyunk!

Békesi László, közgazdász egyetemi tanár