Izrael hivatalos álláspontját, telepítési politikáját, területi követeléseit és Jeruzsálem egészére vonatkozó igényét a nemzetközi közösség elutasítja, amint arra a Népszabadság is gyakran hivatkozik. Az ENSZ, az EU és időről időre az USA is elítéli Izrael telepítési politikáját. Nyilatkozataikban a nemzetközi jogra, dokumentumokra és a nemzetközi szervezetek határozataira hivatkoznak. Az e területen létrehozott települések – állítják – sértik a nemzetközi jogot.

A nemzetközi szervezetek, az ENSZ Biztonsági Tanácsa, Közgyűlése, a Nemzetközi Bíróság és más szakosított szervek határozatai politikai szervezetek politikai döntései és nem részei a nemzetközi jognak. Az elmúlt évtizedekben több százra rúgtak e szervezetek Izraelt elítélő határozatai. E határozatoknak Izrael politikája valóban ellentmond. A kérdés azonban nem ez. Hanem az, hogyan szabályozza a nemzetközi jog Jeruzsálem, Júdea, Szamária (Nyugati part) és Jeruzsálem jogi státuszát. Vajon a nemzetközi jog szerint ezek Izrael által „megszállt palesztin területek”, amint azt a „nemzetközi szervezetek és dokumentumaik”, az ENSZ, az EU és az USA hirdeti?

Aligha. Az első világháború végéig e terület (Izrael Földje/Palesztina) feletti szuverenitást az Ottomán Birodalom gyakorolta, amíg Allenby tábornok brit hadserege fel nem szabadította. A nagyhatalmak Wilson elnök 14 pontja miatt nem annektálták e területeket. 1920-ban San Remóban a zsidó és arab nemzeti mozgalmak javára döntöttek a szuverenitásról. Elismerték őket független nemzetekként. 1922-ben Nagy-Britanniát bízták meg Izrael Földjének/ Palesztinának az igazgatásával, hogy ott zsidó bevándorlással, földvásárlással és zárt zsidó települések létrehozatalával zsidó állam jöhessen létre.

E terület a mai Izraelt, a Gázai övezetet, Jeruzsálemet, Júdeát, Szamáriát és a Jordán folyón túli részeket is magában foglalta, egészen Mezopotámiáig (Irak). Szíria (Libanonnal) francia mandátum, míg Mezopotámia (Irak) angol megbízatás alá került. A mandátumrendszerek céljainak elérésével független arab államok (Irak 1936, Libanon 1943 és Szíria 1944,) jöttek létre. Nagy-Britannia azonban 1922-ben a nemzetközi jog durva megsértésével a Jordánon túli területeket leszakította a zsidó állam területéről. Nagy-Britannia 1939-ben, öt év alatt 70 ezer főre korlátozta a zsidó bevándorlók számát, annak ellenére, hogy az eviani menekültügyi konferencián 1938-ban Dominika kivételével minden ország megtagadta a menekülő zsidók befogadását.

London még 1945 után sem engedélyezte a zsidók bevándorlását, és az araboknak többségi arab állam megteremtését ígérte. A Menahem Begin vezette Irgun Zvai Leumi (Nemzeti Hadszervezet) fegyveres szabadságharcot indított a brit megszállók ellen. Ehhez 1948 tavaszán Ben-Gurion Haganája (Önvédelem) is csatlakozott. 1945-ben a feloszlott Népszövetség helyét az ENSZ vette át. A mandátumok helyébe gyámsági rendszer lépett azzal a feltétellel, hogy az érintett országok és népek ehhez jóváhagyásukat adják. 1947-ben Nagy-Britannia az ENSZ Közgyűlésének benyújtotta lemondását. Izrael viszont fenntartotta az 1922-es szerződés szerinti függetlenség igényét.

1946-ban Transz-Jordánia függetlenné vált, és kikerült a mandátum hatálya alól. Az ENSZ Közgyűlése felosztással próbálta elkerülni a háborút. Az ENSZ Közgyűlés 181-es ajánlása csak a felek egyetértése esetén válthatta volna ki a népszövetségi mandátumot. A Zsidó Ügynökség még az újabb felosztásba is belement, ám az Arab Liga nemet mondott. 1947. november 30-án pedig az albán és boszniai SS-zászlóaljak, iraki, szír és szaúdi dzsihadisták részvételével belháborút, majd Izrael függetlenségének kikiáltását követően (1948. május 15.) nemzetközi intervenciót indított a zsidó állam felszámolására. Izrael a szabadságharcát is sikerrel vívta meg.

Ám a Gázai övezetet Egyiptom, Kelet-Jeruzsálemet, Júdeát és Szamáriát (Nyugati part) Transz-Jordánia szállta meg. Nagy-Britannia kivonulásával a mandátumrendszer az egyiptomi (Gázai övezet) és a jordániai (Nyugati part) megszállással a fennmaradó területen nem szűnt meg. 1967-ben Egyiptomtól és Jordániától Izrael az egyiptomi–szír–jordániai agresszióval szemben jogos védelemben foglalta vissza a mandátum fennmaradó területeit, Kelet-Jeruzsálemet, a Gázai övezetet, Júdeát és Szamáriát. E területek ma is a zsidó nemzeti otthon részét képezik, amelyen Izrael jogszerűen településeket létesíthet, és azokat benépesítheti.

Ezzel nem sérti a nemzetközi jogot, éppenséggel él a nemzetközi jog adta lehetőséggel. A népszövetségi mandátum szabályain az ENSZ-alapokmány 80. §-a szerint csak Iz rael kifejezett beleegyezésével lehetne változtatni. A Biztonsági Tanács pedig sosem szabott ki Izrael ellen büntetőszankciót, mert nem volt rá oka. A genfi konvenció már emiatt alkalmazhatatlan ezekre a településekre. Paradox módon éppen az ENSZ, az EU és az USA politikai határozatai, az „ún. nemzetközi dokumentumok” sértik a nemzetközi jogot, mert akadályozzák Izrael jogszerű, népszövetségi mandátum szerinti tevékenységét.

E területek nem palesztin, de még csak nem is megszállt területek. Palesztina államként e területen sosem létezett. Izrael csak a kötelező nemzetközi jog számára rendelt területét foglalta el. Ha az ENSZ, az EU, az USA és a nemzetközi közösség a nemzetközi jog ellenére is kitart Izrael bírálata és elítélése mellett, akkor valami másra kell hivatkoznia.

A szerző nemzetközi jogász

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.