Jó államuk

A görögöknek az Íliász, a magyaroknak a nemzeti együttműködés rendszere jutott. Az utóbbi eléggé posztmodern nemzeti eposz, de a kötelező kellékek közül azért többet is felvonultat.

Az állandó jelzők ritkák ugyan, hiszen a hókarú Kövér tényleg furcsán mutatna, ám a deus ex machina nem hiányzik. Ezt onnan tudjuk, hogy Orbán Viktor felszámolta a puszi-pacsi alapon építkező államot, azaz csupán az isteni beavatkozásnak köszönhető, hogy kap egy rendes állami szerződést minden barát, apa, gyermek, kollégiumi szobatárs, illetve olyan kolléga, aki legalább egyszer elkaraokézta az Ilyenek voltunk című Ákos-számot egy Fidelitas-buli hajrájában.

Ezúttal például Detre Diána nemrégiben alakult cégét találták a legalkalmasabbnak arra, hogy a nemzeti egységes kártyarendszer előkészítését segítő tanulmányokat írjon 23,9 millió forint értékben. Ez a summa szerencsére éppen a 25 milliós határ alatt van, így nem kellett nyilvános közbeszerzési eljárást folytatni. A megrendeléshez nyilván semmi köze annak, hogy az olimpikon sportoló – az Index cikke szerint – Gál András Leventének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárának a barátnője.

Miként az is véletlen volt, hogy Gál még a vitorlásszövetség elnökeként Detrét szerződtette a szervezet PR-vezetőjének, s regnálása idején még az év vitorlázónőjének is megválasztották a friss tendernyertest. Az utóbbi döntés kavart némi vihart: a Magyar Szörf Szövetség például meglepetéssel értesült a kitüntetésről, s szolidaritást vállalt a vitorlázó bajnokokkal, mivel Detre úgy kapta meg az elismerést, hogy értékelhető „hajós” eredménye nem volt.

A szervezet persze csak azért protestálhatott, mert akkor még nem értette a NER működését. Mára kiismertük a szisztémát, ennek nyomán örömmel nyugtázzuk, hogy a Magyar Vitorlás Központ Kft. is kapott egy 23,9 milliós megbízást, s ebben a vállalatban Gál a felügyelőbizottság tagja. Persze e szerény összegek jelzik: Gál csak NB II-es játékos ebben a fölöttébb erős mezőnyben, amelyben olyan ideálok futballoznak, mint Mészáros Lőrinc.

A felcsúti polgármester bármelyik nemzetközi konferencia csúcselőadója lehetne, elvégre vállalkozásfejlesztési tanácsai mindenki számára hasznosak. Teljesítmény, tehetség s ötlet Mark Zuckerberg Facebook-alapító esetében sem kamatozott olyan gyorsan, mint Mészárosnál. Ő és Gál a megújult, erős, a korrupciót hírből sem ismerő, átlátható Magyarország emblémája.

Az tehát korántsem véletlen, hogy Gál András Levente volt a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos. Bár távozott, munkája beérett: a rendszer működéséből tudjuk, ilyen az állam, amelyet a NER építői jónak tartanak. Így lesz az adócsaló és/vagy rokon és/vagy kollégiumi szobatárs a magyar Akhilleusz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.