Március 1-jétől viszont a magyar törvény a vádlottra bízza, hogy ellátogat-e a bíróságra. Még a fogdából sem lehet majd akarata ellenére tárgyalásra vinni. Pedig az egész bírósági procedúra során a közvetlenség az egyik legfontosabb elv: azért gyűlnek egybe bírák, ügyészek és védők, hogy az ítélet ne jól-­rosszul összeállított nyomozati iratok, illetve az azokra alapozott vádindítványok értékelésére szorítkozzék, hanem a bűnösség kérdése a tanúk, a szakértők és nem mellesleg a vádlottak vallomásainak, az egyéb bizonyítékoknak az összevetésével dőljön el.

Mondhatjuk, hogy ha a vádlottnak amúgy sem kötelező vallomást tennie, akár ott se legyen. A jogalkotó bölcsességét is dicsérheti, hogy fordított a szabályokon. Eddig a terhelt távollétében még a tárgyalást sem lehetett megtartani. Gyakran vissza is éltek ezzel, s húzták az időt. Márciustól ez nem megy.

De miként ítélhet a bíró életfogytiglanra egy embert, akivel soha nem találkozott? Hogyan szab ki akár csak pár hónapot egy zsebesre, egy sofőrre anélkül, hogy egyszer is belenézett volna a szemébe? S ha egy sokvádlottas ügyben egyetlen, a bíró számára láthatatlan ember bemártja az összes többit? Lehet így ítélni? 

Hasonló lehet a helyzet a tanúk esetében is, hiszen ha az ügyész úgy gondolja, őket sem idézteti, s a tárgyalás felolvasó matinévá válik. Ott előbb-utóbb – az ügymenetet gyorsítandó – kizárólag a nyomozás során felvett jegyzőkönyveket citálják majd. Vagy azért, mert a vádlott nem megy el a tárgyalásra, vagy mert az ügyész nem tartja szükségesnek a tanúkihallgatást.

A helyzet egyszerűvé válhat: az ítéletek a kormány által irányított – és a független, ám vezetője révén a politikához kötődő ügyészség felügyelete alatt nyomozó – rendőrség előtt tett vallomások alapján íródhatnak. Igaz­ságszolgáltatás helyett ítéletgyárak működnek majd? Csakhogy a Balsai István fideszes képviselő által előterjesztett semmisségi törvénytervezet szerint a rendőrök gyakran hazudnak, és ezt a bírók nem veszik észre. Pontosítsunk: a 2006. őszi események idején az előterjesztő szerint biztosan hazudtak. Ha nem így lett volna, a politikus nem javasolja, hogy semmisítsenek meg a zavargások résztvevőivel szemben hozott minden olyan ítéletet, amely kizárólag rendőri vallomáson alapult. Ám ha a rendőr megbízhatatlan, a bíróságok miként hagyatkozhatnak kizárólag a gyanúsítottak – vagy mások – rendőrség előtt tett vallomására?

A bíráknak aligha tetszik az új rend. Nem szeretnek papírból dönteni, nem szeretik, amikor korábbi ítéleteiket politikai akarat nyilvánítaná semmissé. Hangoskodni azonban nem érdemes, mert hamarosan a főbírón múlik, hogy ki lesz a táblákon és a megyékben elnök vagy kollégiumvezető, s a választott tagokból (is) álló Országos Igazságszolgáltatási Tanács csak asszisztálhat ehhez. A megye, a főváros első bírája majd eldöntheti, ki vezesse a helyi bíróságot, aki viszont bármikor kezdeményezheti a beosztott bírák szakmai vizsgálatát. Már csak megfelelő főbíró kérdése az egész.