Jóni Gábor vállaltan provokatív cikke (A dohányosok védelmében, február 10.) a nehezen komolyan vehető érvek mellett otrombaságokat tartalamaz. (A békét és toleranciát áhító Jóni szerint például az, aki vissza kívánja szorítani a nyilvános terekről a cigarettázást, az vagy a dohánymaffia embere, vagy komplett idióta.) Néhány tévedésre talán mégis érdemes felhívni a figyelmet. 
 

Jóni a játszóterekre vonatkozó dohányzási tilalmat és a tiltókat próbálja nevetségessé tenni. Abból indul ki, hogy a rendelet a levegőszennyezés miatt született, ezért szerinte (viccesnek szánt rész következik) az anyukák pukiját is be kéne tiltani, hiszen az is károsítja a környezetet. Valóban, a bélből távozó metán szennyezi a levegőt.  A szellentés szabályozása mégsem önkormányzati hatáskör. Ezt az emberiség egyszerűen az etikettre, és a józan belátásra bízza. Ám a játszótéren (és általában a köztereken) való dohányzás korlátozását nem a levegő tisztaságának megóvása motiválja. Az amerikai filmekből sem azért tűnt el a főhős kezéből a cigaretta, mert a füstje zavarta a moziba járókat. Az ok az a mód, ahogyan a gyerekek jellemzően tanulnak: utánzással. A felnőttek, elsősorban anyu, apu és Bruce Willis cselekvési mintát adnak a gyerekeknek, akik így sokkal korábban tanulják meg, hogy cigizni klassz dolog, mintsem felismernék és megérthetnék a dohányzás kockázatait. Mellesleg a játszótéren a mindenfelé eldobált csikkekett a gyerekek felvehetik, a szájukba tehetik, ami szintén nem egészségbarát. (Tényleg: hány olyan dohányost ismerünk, aki ne tartaná természetesnek, hogy az utcán dobja el a csikket? Én egyet.)

Jóni szerint a dohányzás ártalmai csak részben bizonyítottak, nem tudjuk, hogy a tüdőrákért mennyiben felelősek egyéb légszennyező faktorok. Ebben annyi igazság van, amennyi csúsztatás. Igaz, hogy nem minden tüdőrákos dohányzik (csak a többség), és nem minden dohányosnak lesz rákja. De attól még a cigaretta bizonyítottan (!) olyan rizikófaktor, melynek jelentős szerepe van a tüdőrák kialakulásában.

És ha már a itt tartunk, Jóninak a kórházakra vonatkozóan is van ötlete: kulturáltan berendezett, légkondicionált dohányzószobák kialakítását javasolja minden kórháznak lehetőleg minden szintjén. Túl azon, hogy itt logikai bukfencet is vet (ha a kórházakban indokoltnak látja a dohányosok izolálását, akkor a kocsmákban, éttermekben miért nem? Csak a betegeknek jár a füstmentes levegő?), azt is bizonyítja, hogy nincs tisztában azzal, milyen helyzetben vannak a magyar egészségügyi intézmények.
Abban a kórházban (jelentős országos intézmény), ahol nekem volt alkalmam tüdőráksosok között lábadozni (mielőtt kivették a tüdejét, mindegyik dohányzott, volt aki utána is) nem az volt a legnagyobb gond, hogy hogyan rendezzék be kulturáltan a légkondicionált dohányzószobákat. Sokkal inkább az, hogy például a WC-ben nem volt fűtés, a csészékről hiányoztak az ülőkék, és volt olyan tönkrement ablak, amely annyira elvetemedett, hogy alatta állva az épületen belül is permetezett a lágy novemberi eső.
 

Jóni toleranciát kér a dohányosokkal szemben. Pedig nem tűnik úgy, mintha a dohányosoknak elnyomásától kéne szenvedniük Magyarországon. Cigarettázni mindenhol lehet, még ott is, ahol tilos. Étterembe, kávézóba, szórakozóhelyre menni nem lehet úgy, hogy ne kéne "élvezni" közben mások füstjét: a dohányzó-nem dohányzó részek elkülönítése semmit nem ér. Az utcák, terek és parkok, a liftek és lépcsőházak teleszórva csikkekkel.
A nemdohányzók pedig némán tolerálják mindezt, ha erre kéri őket Jóni Gábor, ha nem. Mást ugyanis nem tehetnek.