Csak húsz percet kérek délutánonként, és akkor nem lesz semmi gond a matematikával – csapott bele a közepébe az általános iskola matematikai munkaközösségének vezetője az év eleji összevont szülői értekezleten, miután előadta, hogyan íratták meg a szintfelmérőt szeptember 2-án a friss ötödikesekkel. A gyerekek még lélekben fociztak, strandoltak, de már sejtették, hogy a felső nagyon más lesz. Az idei tanév első teljes hetének második napján már azt is tudták, hol a helyük. A jók, a lassabban haladók vagy a gyengék között. Ha nagyon igyekeznek, akkor szintet ugorhatnak, de le is csúszhatnak. Folyton topon kell lenni, és semmit se otthon felejteni, elvégre fel kell készülni az életre. Ott sem simogatják az ember buksiját folyvást. Eredmények kellenek.

Ezt szolgálja az idei két vizsga is. Hogy szokják a megmérettetést. S ez még nem minden, tudta meg a népes szülőhad: az ötödikes történelemtankönyv az őstörténettől egészen a felfedezések koráig vezeti a gyerekeket, ami feszes tempót követel, mert kevés az óra. Lesz viszont honismeret és erkölcstan, nehogy rossz útra tévedjenek a báránykák. Ötödikben. A munkára nevelés is fontos, ezért a hetesek fél órával később mehetnek ebédelni, mert ki kell takarítaniuk az osztálytermet. A tankönyveket pedig jó lesz aktiválni a kedves szülőknek, mert otthon a digitális felületen lehet nézegetni a kapcsolódó tartalmakat, megoldani a gondolkodtató pluszfeladatokat. Természetesen a tantárgyanként húsz percet igénylő leckeírás után, ami az ötödikesek napi öt-hat órája esetén 100-120 perc. Nettó.

De hol találok én napi 100 percet? – sikít fel a szomszéd széken kucorgó anyuka. A heti 4-5 edzés, zene, különangol, satöbbi iskolán kívüli, de ajánlott foglalkozások mellett. S néha játszani is engedni kellene, a haverok, buli, fantáról nem is szólva. A családi közös programokat és az unoka után vágyakozó nagyit fel sem emlegetve.

A szülők csendben ülnek a tornateremben. Nincs kérdés. Néhányan bólogatnak: teher alatt nő a pálma. Másnak eszébe jut a saját ötödikje. Az a régi, elnyomott emlék, amikor neki is megmondták, hol a helye. A gyenge osztálynak gyenge tanár jutott, és a félév végére maga is belátta, milyen sas­szemű volt az iskolavezetés, hogy már azelőtt levették róla, hogy mennyire elmarad a jóktól, mielőtt tanították volna. A nyomukba se ért. A matematika és ő külön fogalom lett. Ez azóta se változott. Ahogy fészkelődik a széken, lassan felhorgad benne a félelem. Belőle soha nem lesz Thomas Edison anyja. Az izzós emberé, akiről azt írta a tanfelügyelője, hogy „zavaros fejű", jobb lenne otthon tanítani. Edison anyuka azonban nem írta le a kölkét, hanem engedte, hogy saját labort rendezzen be a pincében, és csak mosolygott, amikor a macska szőrének dörzsölésével akart elektromosságot csiholni.

Persze Edison anyuka maga is feltaláló lánya volt, meg nem is várt reggel hiába a HÉV pótlóbuszára, nem hallgatta főnökei szólamait a munkáért sorban álló pályakezdőkről, az edzők kérdését a hiányzó fotóról a rajtigazolványhoz.

De talán mosolyogni se volt alkalma a 11.-et kezdő nagylányon, aki elképedve adta elő, hogy a kis ötödikesek nem tisztelik a nagyobbakat. Ők bezzeg előreengedték az ebédsorban a nagygimnazistákat. Mert van, ami örök. Például az iskolakezdés keserű, dohos íze.