Mindig bízhatsz az amerikaiakban, hogy végül a helyes dolgot teszik, miután minden mást végigpróbáltak – mondta annak idején Winston Churchill. Az amerikaiak most is végigpróbáltak mindent – például eljátszottak a gondolattal, mi lenne, ha bedöntenék a világgazdaságot –, azután úgy határoztak, hogy inkább mégse. Churchill elégedetten nyúlna a viszkispohár után.

Most a komplett Egyesült Államok plusz a fél világ a republikánusokon, ezen belül is a Teaparti mozgalmon, szűken véve Ted Cruz texasi szenátoron köszörüli a nyelvét. Utóbbi kilenchavi ámokfutás után potenciális elnökjelöltből sikeresen átképezte magát pojácává, de mint mindenkinek, neki is megvan a maga történelmi szerepe: ha nem is pont ezt akarta, de fordított Dugovics Tituszként visszarántotta hazáját a szakadék széléről, ahová egyébként ő sodorta. Ezért a világon minden bankbetétes hálával tartozik, a magyarok is. Sőt a Republikánus Párt annyira megijesztette Amerikát, benne saját magával, hogy előre látszik: a mostani megállapodás lejártával, januárban nem fogja újra eljátszani ugyanezt.

A költségvetés elfogadása és a hitelplafon rendszeres megemelése egy darabig nem lesz politikai zsarolás tárgya, megint megnő a mérsékelt „közép” ázsiója. Obama elnök jól kalkulált, ő és pártja jól jött ki a konfrontációból, ellenzéke meggyengült. Cserébe megmaradt a liberálisok által utált költségvetési „fűnyíró”: ha túllépik a kiadási határt, automatikus csökkentések lépnek életbe.

Az senkinek nem jut eszébe, hogy a történtek miatt meg kellene változtatni az államszerkezetet, gyengíteni a végrehajtó hatalom kezét olykor egyenesen gúzsba kötő fékek és ellensúlyok rendszerét. Senki nem mondja, hogy talán kicsit sok az ellensúly. Pedig Cruz még veresége után is képes lett volna annyira lelassítani a folyamatokat, hogy az Egyesült Államok technikai értelemben a megállapodás dacára fizetőképtelenné válik. Ehhez a százból egyetlen szenátor is elég lett volna. Cruz korábban 21 órán át ágált az egészségbiztosítási reform ellen, mégis hagyta, hogy Amerika továbblépjen. A rendszer ugyanis direkt ilyen. Alku kell mindenhez, senki, az elnök sem mindenható.

Magyarországot az utóbbi három évben nem fenyegette olyan kataklizma, mint most az Egyesült Államokat. A kormányfő tavaly mégis azt mondta: „Reméljük, a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni, de új gazdasági rendszerek, új elgondolások kellenek.” Egy ilyen megfogalmazás a világ boldogabbik felén bármelyik politikus pályáját agyonvágná, elvégre a demokrácia önmagában alapérték, nem vezetünk be helyette semmit. Churchill sem tette, még háborúban sem. Továbbá éppenhogy nem akadálya, hanem garanciája az „új gazdasági rendszerek és új elgondolások” felbukkanásának. A teapartistáknak most nem sikerült elgondolásaikat rákényszeríteniük a többségre, de a többség nem veheti el a lehetőségét annak, hogy megpróbálják. Jönnek új politikai csaták és új alkuk.

Nincs demokrácia kompromisszum nélkül.