Én nem találok ebben semmi kivetnivalót. Természetes, hogy a miniszteri kabinetfőnök alig várja, hogy fölé szállhasson a minisztériumi tájnak, hiszen éveken át napi 10-12 órában kötötte őt az adminisztráció milliónyi nyűge. Ideje volt ebből az élére állított világból kitörnie, s miért ne imádott és tisztelt főnöke kezét fogva tette volna ezt, akinek munkássága – annyiszor tapasztalhattuk – maga a bilincseitől megszabadult képzelet?

Készséggel elhiszem, hogy a belvárosi étteremben elköltött protokoll-ebéd egy volt a sok közül, mosolygósan kimért és unalmas. Dehogy árulta el Matolcsy György a Goldman Sachs embereinek, hogy perceken belül az IMF-hez fordulnak. A könyv írói vénával megáldott szerzőjétől a dramaturgia követelte meg ezt a fordulatot, hogy az olvasó végre maga is szembesülhessen a Magyarország ellen indított spekulációs támadások egyikével.

Azzal az árulkodó mozdulattal, amint a bankár kezében megremeg a kanál, a levesből jut a nyakkendőjére is, de átlátunk a szitán, mert ez csak ürügy, hogy fölállhasson és rohanjon telefonálni. Ideges lett persze a kollégája is, de csak később, a főételnél eszmélt, rosszabbul is járt, mert a pörköltszaft nehezebben jön ki – ráadásul, amilyen feszült volt, az asztalon hagyott mobilért vissza kellett jönnie, így még inkább lelepleződött az összejátszás.

Különben is, ez az első kitalált történet az utóbbi négy évben? Fikciók tömegét etették meg velünk, egyiket a másik után, s a felmérések szerint viszonylag kevesen ugrottak föl a helyükről telefonálni, bárminek is utánanézni, adatot kontrollálni. Tulajdonképpen a hit a szemünk láttára vált anyagi, valóságot imitáló erővé, amellyel nemzetünk újabb és újabb csúcsokat hódít meg. A kishitűek, a hazátlanok eddig háborítatlanul nevezhették a körvonalazódó magyar leleményességre és munkára épülő víziókat, az elérendő célokat látomásnak, még rosszabb esetben lázálomnak csúfolva – idegen érdekek szolgálatában. Pont most jut eszükbe, hogy ne higgyenek a szerzői fantáziában?

Azon sem kell csodálkozni, hogy a mű bemutatóján még úgy tűnt: kordokumentumról, nem pedig kalandregényről van szó. Maga a kötet főhőse állította ezt, elárulva, hogy az eseményen jelen lévő miniszterelnök ötlete volt e gigászi küzdelem megörökítése, mert minden szava visszaad valamit abból a kíméletlen és keserves harcból, és fényes győzelemből, ami a kormány (gazdaság)politikáját máig jellemzi. Nekik, mint első olvasóknak nem tűnt föl, hogy a kabinetfőnök néhány epizód esetében írói lépést vált, s a valóság égi mását festi eléjük.

Ők régóta ebben hisznek, ebben élnek. Ez a szerencsétlen intermezzo számukra mást sugall, mint amit a rosszakarók olvasnak ki belőle – a napnál is világosabb, hogy ezzel a trükkel sikerült leleplezni, hogy a háttérben miféle spekulációk, összejátszások rántják mélybe időről időre nemzeti valutánkat. Nincs ingyen ebéd. Ezt most már a nemzetközi pénzvilág is kénytelen tőlünk megtanulni.