Kicsit több udvariasságot, önmérsékletet és önismeretet a pénzünkért, ha szabad - így reagált a Magyar Narancs szerkesztősége Kert Attila olvasói levelére a hetilap legutóbbi számában. A Magyar Televízió kommunikációs vezetője egy korábbi, a köztévének a választásokkal kapcsolatos műsorpolitikáját élesen kritizáló szerkesztőségi publicisztikára válaszolt, mi tagadás: indulatosan. Pedig meglehet, jobban tette volna, ha átgondolja a lap ekéző cikkének állításait.

Tény ugyanis, hogy idén először nem láthattunk miniszterelnök-jelölti, pártelnöki vitát a tévében. Nemcsak a köz-, a semmilyen tévében sem. Így pedig egy szép, haladó hagyomány haladt a szemétbe egyenes vonalú, egyenletesen gyorsuló mozgással.

És ha csak ennyi! Két olyan erő van ma Magyarországon, amelynek egyáltalán nincs szüksége nyilvános csörtére. Az egyik a Fidesz-KDNP szövetség, amelyik így is, úgy is szénné nyeri magát. A másik a Jobbik, mert így is, úgy is bejut a parlamentbe, a világos beszéd, a lényegre törő kérdések, a programszöveg és a széljobb lózungok között feszülő ellentmondások újságírói-politikustársi boncolgatása, meg a többi finomság csak rontana a helyzetén.

Eszemben sincs politikai részrehajlással vádolni az MTV-seket, de az említetteken kívül tényleg mindenkinek jól jöttek volna a nyilvános összecsapások. Az ismert, és széles körben megvetett kormánypártnak csakúgy, mint a kevéssé ismert LMP-nek, vagy az MDF-nek, hogy akkor a Civil Mozgalomról ne is beszéljünk most. És ami a legfontosabb: jól jött volna a nyolcmillió potenciális ikszelőnek, a bizonytalanoknak ugyanúgy, mint a biztos pártválasztóknak. Akik határozottan tudják ugyan, hová lendül a tolluk, de szeretik az álláspont-ütköztetéseket.

És jól jött volna magának a Magyar Televíziónak is.

Mert az is tény, hogy a köztévé ritkán tudja a legnézettebb tíz-húsz műsor közé verekedni valamely saját produkcióját. Egy vita viszont garantáltan hozta volna a nézettséget. Hozta korábban is – miért épp most ne hozta volna? Nem gondolom, hogy a Frizbiben abszolvált salsa után mediális szempontból Bokros Lajos volna a követendő példa, de azért ha az ő abszolút piacgazdaság-párti ujjáról sem esett le a kapitalista jegygyűrű, hogy kampányzáró gyanánt üres székekkel vegye körül magát – lám, a köztársaság irányításáért versengő pártok vezetői nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak vitázni az MDF-fel –, akkor talán a Kunigunda utcában is meg lehetett volna játszani valami ilyesmit. Más hangsúllyal, nyilván, de.

Meghívni mindenkit – aki eljön, eljön, aki nem, nem. A többség eljött volna, azt hiszem. Ráadásul forráshiány ide, csóróság oda, az egyik legolcsóbb műsor lett volna a világon. Ha pedig úgy alakul, hogy mégsem jön el senki, zakson, Novodomszky Éva felolvasott volna néhány pajzán népmesét, és máris jóra fordul az este.

Az rendben van, hogy a hír és magazinműsorokban olykor foglalkozva volt a pártokkal és azok vezetőivel. Rendben van, de kevés. Nagyon. Úgyhogy: kicsit több felelősségérzetet, konstruktivitást és ötletességet a pénzünkért – ha szabad.

Legalább a második forduló előtt.