Molnár Oszkár fideszes képviselő és polgármester egy testületi ülésen azt állította, vannak olyan települések, ahol várandós cigány asszonyok a magasabb támogatásért szándékosan kárt okoznak magzatukban, hol gyógyszerrel, hol gumikalapáccsal. Veresné Szabó Éva szocialista képviselő egy zárt tanácskozáson arról beszélt, hogy a magasabb segélyért a tudatlan és befolyásolt kismamák olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra. "A képviselő megfigyelését a jelen lévők elképedve hallgatták", írja a zárt eseményről beszámoló cikk szerzője a Balközép című lapban.

Veresné aztán közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy gondolatait nem a teljes szövegkörnyezetében idézték, ő valójában arról beszélt, hogy a szociális ellátórendszer anomáliái a hátrányos helyzetű térségekben ilyen szélsőséges vélemények megfogalmazására is alkalmasak lehetnek. A Fidesz ráugrott, hogy lám csak, az MSZP neki ne Molnár Oszkározzon, hiszen ott van nekik a maguk Veresnéje. Az MSZP válasza, hogy Veresnéből az aggodalom beszélt, és mondatai nem a cigányokról szólnak, tehát nem is lehetnek rasszista tartalmúak.

Így van-e vagy sem, eldönthetetlen. Nem tudni, valójában mit is mondott Veresné, ő így magyarázza saját szavait, mi meg másképp, de véleményünk e ponton igazolhatatlan. Egy dolog viszont biztosan megkülönbözteti Molnár Oszkártól: ő legalább utólag kellemetlennek érzi a szövegmagyarázatot, míg a Fidesz képviselője inkább henceg a nézeteivel.

Miközben leegyszerűsödik az ügy a Te rasszistád-Én rasszistám témakörére, a lényeg inkább az, hogy vannak az országunkban szépen kiművelt, komoly emberfők, nem akárkik, képviselők, akik az életünket meghatározó fontos kérdésekről szoktak dönteni, mégis komolyan veszik az efféle híreszteléseket.

És hiába mondja a szakember, hogy mindez gyógyszerestül, gumikalapácsostul úgy marhaság, ahogy van, mert nincs olyan gyógyszer, amelyhez a szegény emberek hozzáférnének, és ilyen károsodást okozna, továbbá nincs az országnak olyan területe, ahol kiugróan magas lenne a sérülten világra jött gyermekek száma, mindhiába. Az ő szemükben a szakember csak egy azok közül, akik „fentről osztják az észt”, de ők, akik ismerik a rögvalót, pontosan tudják, hogy is mennek valójában a dolgok, ki is mondják, s mindegy, milyen fölháborító ostobaságot hordanak össze, az erre fogékony közeg szemében népi hőssé válnak.

De ha már ennyire aggódnak a fogyatékos gyerekekért, akkor ennyi erővel beszélhetnének értelmes, valós dolgokról is. Azokról a gyerekekről például, akiket a társadalom oly előszeretettel minősíttet fogyatékossá. Beszélhetnének Kiskunlacházáról, hogy mennyire cinikus és aljas eljárás 250 millió forint támogatást elnyerni "Fogyatékkal élők térségi esélye" címen, majd a pénzből sportcsarnokot építeni, de mivel egyetlen mozgáskorlátozott gyerek sincs a településen, villámgyorsan speciális igényűvé, magyarul fogyatékossá minősíttetni cigány gyerekeket!

Ez valahogy nem jut a társadalmi igazságosságért oly erősen aggódó Molnár Oszkárok és Veresnék eszébe.