Nem kellene sokat vizsgálódni: a svéd főügyészség kulcsrakész nyomozati dossziét nyújtana át. A magyar vádhatóságot azonban nem érdekli (és tartozunk annyival az igazságnak, hogy leszögezzük: a kormány- és a főügyészváltás előtt sem érdekelte) a dokumentumköteg. „Nincs kérdésünk” – mindig ez a hivatalos válasz, ha svéd részről felmerül, hogy változott-e a magyar álláspont. Eközben Nagy-Britanniá­ban már vádat emeltek a British Aerospace-Gripen konzorcium „döntéstámogatási” praktikáival kapcsolatos gyanú miatt, igaz sajátos vádalkuval le is zárták az ügyet.

Az évtized egyik legnagyobb horderejű hazai gazdaság- és katonapolitikai ügyletéről van szó. Olyan történésekről, amelyek ismeretében a politikai korrupció és adott esetben az illegális pártfinanszírozás természete nyilvánvalóvá válhatna.

Kevesen tudhatják, hogy mit rejt a svédországi Gripen-akta, ám sok jel utal rá, hogy kínos tények lehetnek benne. Bár a svéd nyilvánosságtörvény még a titkosított kormányzati iratok kötelező lelakatolását sem írja elő, a csomagot eddig egyetlen kérelmező sem kapta meg (a sort az LMP nyitotta meg, de akad a kikosarazott kérők között svédországi magyar újságíró is). Akkor lehetne mégis hozzájutni a dossziéhoz, ha a magyar rendőrség vagy az ügyészség új vizsgálatot indítana, és jogsegély keretében kikérné az anyagot. Azaz Pintér Sándornak (aki maga is szereplője volt a vadászgép-beszerzési döntésnek), vagy Polt Péternek (aki Orbán Viktor bizalmából lett újra legfőbb ügyész) kellene lépnie egy olyan iratcsomag Magyarországra kerülése érdekében, amelyet a magyar kormány legszívesebben a svéd gránitba temetne.

A Gripen-ügy kapcsán a nagypolitika tíz év alatt még az alapkérdésekre sem adott választ. Máig nem tudjuk, hogy miért kellett a gépbeszerzésről lóhalálában dönteni 2001-ben, miközben a vonatkozó parlamenti határozatban 2003-as határidő szerepelt. Nem tudjuk, hogy mi szólt a svéd vadászgépek mellett, amikor a honvédség szakértői szerint maga a vadászgépvásárlás sem volt feltétlenül indokolt, de ha mégis, egyértelműen egy másik, amerikai géptípusra szavaztak.

Az akkori kormány magyarázata – amely szerint az ellentételezési ajánlat volt visszautasíthatatlanul kedvező – nem hiteles: egyrészt még most sem egyértelmű, hogy mely svéd beruházásokat lehet az offsetügyletbe beleszámolni, másrészt már senki sem vitatja, hogy ezek többsége a Gripenektől függetlenül is megvalósult volna. Nem sikerült azt sem bizonyítani, hogy valóban szükség volt – már a Medgyessy-kormány alatt – a projekt (és a végső számla) jelentős kibővítésére. (Bár azt lehet tudni, hogy a NATO ezt helyesnek tartotta.)

Ha a kormány nem azt érti elszámoltatáson, hogy napi politikai érdekei szerint válogat az ügyek között (büntetőjogi eszközöket is igénybe véve ellenfelei diszkreditálásához), akkor nem teheti meg, hogy nem veszi igénybe a svéd vádhatóság segítségét. Amennyiben a dosszié mégis Stockholmban marad, az felér a beismeréssel: az iratokban az első Orbán-kormányra nézve (is) terhelő bizonyítékok vannak.