Majd egy hónapja, hogy a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc pártelnök óriásplakátarcával kidekorálta az országot, hogy sürgesse az ellenzéki összefogást, amelyből kirekesztődni látszik. S mert egy felmérés azt mutatta: az emberek negyede még mindig MSZP-snek hiszi Gyurcsányt, míg 45 százalék szerint párt nélkül, függetlenként politizál. A DK-lét sulykolásának időzítése jobb nem is lehetett volna. Akkor tömött be egy kommunikációs rést a demokratikus oldalon, amikor még az Együtt és az MSZP tárgyalásai nem szolgáltak hírekkel.

Eddig semmi meglepetés. Sokan viszont arra kapták fel a fejüket, hogy bár teltek-múltak a napok, a Gyurcsány-plakátokat nem firkálták össze egy olyan országban, ahol a népharag titkos éjszakai rajzolói mindent előszeretettel mázolnak felül. Ezúttal a kormánypárti hivatalos civilek is elmaradoztak. Veszprémben ugyan még a hónap elején tudatták egy plakáton, hogy: „Szemkilövető. Fletó! A veszprémi kóbor kutyák nem felejtenek!”, de ez aligha a nép spontán keze nyoma volt.

Nem értékelnénk túl a firkák elmaradását, de a DK elnökének igaza lehet, amikor azt mondja: bár még mindig nagyon sokan vannak, akik nem szeretik, 2009-es lemondása óta mégiscsak sikerült megdupláznia a támogatottságát, ott tart, mint a politikusok többsége. Ami nem feltétlenül és nem is csak a bizonytalanul formálódó demokratikus választási koalíciónak és Gyurcsány markáns megszólalásainak köszönhető. Hanem talán inkább annak, hogy megfeneklett a Fidesz politikai marketingje, amely mindenért az egybemosott Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy triót teszi felelőssé. Megfeledkeztek a múló időről. Arról, hogy vészesen közeledik a nap, amikor nem az ellenzékről kellene nyilatkoznia, hanem arról, mit csinált kormányzás címén a saját elmúlt négy évében.

Az ország persze a veszprémi kóbor kutyákhoz hasonlóan nem amnéziás, amikor „az elmúlt nyolc évre” emlékezik. Gyurcsány olvadó népi gyalázását is olcsó lenne azzal magyarázni, hogy a múlt mindig megszépül a jelenben, főként, ha az a jelen mind élhetetlenebb, és a jövő sem ígér semmit. Viszont a gazdaságtanban ismert a szervezeti felejtés jelensége, amellyel az okosabb piaci szereplők tudatosan szabadulnak meg az elavult tudástól, tapasztalattól, miközben különös veszélyben éppen a csúcson lévők vannak, akik korábbi sikereik rabjai, s nem képesek változtatni a rutinon. A tudatos felejtés ciklusait – a technológiai megújulás szükségéhez igazítva – sokan négy-öt évre teszik, s a közösség nem feltétlenül tudatos felejtését, a múlt átértékelését is ilyen időközönként mutatják ki.

A Fideszé az a kétes érdem, hogy a politikát árucikké tette ebben az országban, miközben sikereinek ringatásában megfeledkezik retorikai rutinjának kiüresedéséről. Ami pedig a „túloldalt” illeti, nem ártana arra figyelnie, hogy az sem mindegy, milyen önképben regenerálódik a közösség közelmúltról alkotott emlékezete.