Olvasom az interneten, hogy Schiff András zongoraművész, akit tavaly decemberben, 60. születésnapja alkalmából a nemzetközi zenei élet egyik legrangosabb elismerésével, a kétszáz éve alapított londoni Királyi Filharmóniai Társaság (RPS) Aranymedáljával tüntettek ki, II. Erzsébet brit királynő júniusi, „hivatalos” születésnapján megkapta a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangot.

Nagyon sokak nevében köszönöm meg művészetét, őszinte szívből gratulálunk e nem mindennapi kitüntetéséhez. Az esemény kapcsán eszembe jut egy régi, vele kapcsolatos, csodálatos emlékem. Szeretném ezt megosztani mindazokkal, akik hozzám hasonlóan nagyra becsülik művészetét és tisztelik Schiff Andrást.

1968-ban lehetett – talán 13 éves volt Schiff András –, amikor a Marczibányi téri Úttörőházban Bach Olasz koncertjét játszotta. (Ez egyebekben is sikerdarab, egy a kedvenceim közül). Az előadás végén óriási, viharos, szűnni nem akaró taps, és ezt követően Schiff András – akkor még szinte gyermek – gyermeki kedvességgel és szerénységgel megszólalt. Azt mondta: „nekem a második tétel nem tetszett, eljátszom újra”. És eljátszotta!

Ez valami olyan kedves momentum volt, amelyet azóta sem tudok elfelejteni, sokaknak mesélem, és régóta keresem a módját annak, hogy megoszthassam magával az érintettel és a közzel, mert sajnálnám, ha ez a történet nem maradna meg az utókornak.