Az emlékművita értelmes kimenetele az lehetne, ha mindenki belátná, hogy nem kéne az államnak emlékműveket állítania.

A köztér mindenkié. Ahol világnézeti szabadság van, ott a mindenki mindenféle világnézetű emberből áll. Mindenféle világnézetű műalkotás nincs. Ezért nem is lehet olyan műalkotást a mindenki közterére állítani, amelyet mindenki magáénak érez. Ha egy köztéri szobrot nem érez mindenki magáénak, nem probléma. Kihez ez áll közel, kihez az – az épületekkel is így vagyunk. Akinek azonban egy állami emlékmű idegen, az ki van rekesztve az állampolgári közösségből. Mert az állami emlékmű a köz közös emlékezetét jeleníti meg. De csak akkor, ha mindenki magáénak érzi. S mivel ilyen mű nincs, jó és a funkciójának megfelelő emlékművet állítani lehetetlen. Csak rosszat és kevésbé rosszat lehet. A legkevésbé rossz az, amely senkit nem zavar különösebben, mert semmilyen. Nem hat. A jó mű emlékműnek csak rossz lehet. Annak csak az érdektelen, sablonos mű lehet – a legkevésbé rossz. Ezt a következtetést már sokan levonták. Az elsők között Fülep Lajos majd száz évvel ezelőtt. Ő ilyesmiket írt: „Nekünk... ehhez a szobrászathoz tulajdonképpen semmi közünk. A politika vagy a tömegsznobizmus szolgálatában állott, és közben elfelejtette, vagy soha meg sem ismerte a művészi feladatokat.” „Az emlékműnek lehetetlenségek között kell választania.” Az emlékműszobrászat „az ész világának az ellentéte”.

Az emlékmű a világnézetileg homogenizált, tehát nem szabad és nem demokratikus államok műfaja. Autoriter, totalitárius, nacionalista vagy klerikalista államoké. Ahol az államilag elfogadott világnézetet s az annak megfelelő történelmi emlékezetet demonstrálják, oktrojálják és megkövetelik. Az állami emlékmű funkciója a történelmi emlékezet hatalmi kisajátítása. És lebutítása.Hiszen sulykolni csak azt lehet, ami végtelenül egyszerű. A történelem pedig sosem az.

Én szeretem az ’56-os „vaskefét” a Felvonulási téren. Azt gondoltam róla, nyitott műalkotás, melyet mindenki magáénak érezhet és értelmezhet. De be kellett látnom, hogy ilyen nincs. A nyitottság és nyersesség is sokakat sérthet, akik a forradalom kiüresítését láthatják benne. Nem szeretném, ha a „vaskefe” nem lenne. De szeretném, ha nem lenne (és nem is lett volna) állami emlékmű, állami ceremóniák színhelye. És Jovánovits György kőtömbjei sem a 301-es parcellánál. Azt is szeretem. De elég, ha mi járunk oda civilként, akik szeretjük.

A Szalay Kör a honlapján tette közzé,melyek azok a minimális változtatások, amelyeket az alkotmány helyébe állított szövegen végre kell hajtani ahhoz, hogy azt Magyarország alkotmányának lehessen nevezni. „A Nemzeti Hitvallás azon elemeit, amelyek egyoldalú világnézetet közvetítenek... el kell hagyni a szövegből” – írják. Azokat az állami emlékműveket pedig, amelyek egyoldalú világnézetet közvetítenek, meg kell szüntetni. Nem kell őket megsemmisíteni vagy szoborparkba száműzni (bár lehet), de jelezni kell, hogy nem tekintjük őket hazánk emlékműveinek.