Göncz Árpád akkor még nem volt köztársasági elnök, kikerült, éppenhogy kikerült a börtönből, és azok közé tartozhattam, akik elsőnek olvastuk a Sarusok című gyönyörű regényét. Akkor történt, hogy kint voltam a konyhában, és kávét főztem, kezemben a konyharuhával tettem föl a kávét, és persze nem vettem észre, hogy a konyharuha meggyulladt, és rövidesen a fél konyha meggyulladt, az asztal is, a padlószőnyeg felkunkorodott, rémes lángok voltak.

A szomszédasszony ijedten berohant, hozott egy vödör vizet, a tűz elaludt.

És akkor ott, a háromnegyedig leégett konyhában kétségbeesetten próbáltam segítséget kérni, fölhívtam néhány barátomat, mondtam, mi történt. Kaptam kedves, jó tanácsokat, hogy hívjam ki a biztosítót minél hamarabb, de más segítséget nem kaptam. Akkor hirtelen ihletből fölhívtam Göncz Árpádot, akit nem olyan régen ismertem, és neki is elpanaszoltam a tűzesetet. Göncz Árpád nem adott tanácsot, hanem megkérdezte:

Te most hol vagy?

Mondtam: Hol lennék?, otthon.

Mondta, várj, mindjárt odaérek.

És akkor tényleg rövidesen a Wartburgjával (azt hiszem, Wartburg volt) odaért, feljött hozzám a második emeletre, fogta a padlószőnyeget, a majdnem teljesen elégett padlószőnyeget, és feltépte a földről. Aztán kért egy centimétert.

Kapott egy centimétert.

Akkor letérdelt a földre, lemérte a szőnyeg helyét, föntről is, lentről is, és aztán azt mondta, hogy várj, mindjárt itt leszek.

Percek alatt ott is volt, kezében a centivel kimért új padlószőnyeggel, és szépen elkezdte a helyére rakni. Elakadt a lélegzetem már akkor, pedig Árpád akkor még nem volt köztársasági elnök, csak egy nagyon-nagyon drága és segítőkész ember. Azóta se cseréltem padlószőnyeget, ott van, ahogy Árpád fölrakta. Hadd köszönjem meg.

Árpi, hadd köszönjem meg nagyon sok minden mellett nem csak azt, hogy olyan köztársasági elnök voltál, amilyen nem lesz többé, hadd köszönjem meg, amit miértünk tettél – és hadd köszönjem meg ezt a padlószőnyeget is.