Kommunikációs értéke lehetett a nemzeti csúcsnak, gazdasági aligha, Politikai még kevésbé. Ahogyan az ellenzék és a kormány vezetőjének kézfogása nem jelentette azt, hogy a Fidesz nem fogja szapulni és lemondásra felszólítani Gyurcsányt (dehogynem), ugyanúgy nem volt várható, hogy most az érdekképviseletek és a pártok megállapodnak abban, amiben  soha nem  is  tudtak. Annyi történt, hogy most már mindenki tudja: válság van, lehet , és ha lehet, lesz is. Ám e három lehetőség közül továbbra is politikai álláspont szerint választ mindenki - a megoldási módokat pedig saját érdekeik szerint határozzák meg a gazdaság szereplői.

Jelentős gesztus persze, hogy a  gazdasági szféra vezető képviselői egymás után mondtak le az adócsökkentésről - de nem volt igazán miről lemondaniuk. Az eredeti adócsomag se adott volna sokat, de azt is már korábban visszavonta a kormány - így annyi történt, hogy a munkáltatói érdekképviseletek beletörődtek a döntésbe. De amíg ők a kiadások csökkentését követelték, addig a szakszervezetek - burkoltan - azért még mindig azt kérdezgették: mikor lesz ismét reálbérnövekedés.

Az MDF szinte egyedül maradt rendkívül szigorú javaslatával - "csak" Surányi György volt jegybankelnök támogatta a 13. havi nyugdíj visszavonását és a bérstop bevezetését jelentő javaslatot, és Demján Sándor menne még ennél is tovább. A kormány a tanácskozás időpontjára nem tett le javaslatot: az új költségvetést most terjesztik be a Parlamentnek.

A válságnak annyi következménye biztos van: a büdzsét elfogadja majd a parlament. Ha más nem is, ez kiderült a csúcson - a liberálisok és a szocialisták megint egymásra találtak. Ezt persze megtehették volna külön rendezvény nélkül is.