Nem tudott az aggályos végkielégítésekről, a különböző furmányos trükkökről, nem tudott arról, hogyan szipkázzák ki a cégből a pénzt. Nem látott, nem hallott semmit.

Azon természetesen nincs meglepődve, hogy egykori helyettese, az MSZP-s Hagyó Miklós lemondott a Fővárosi Közgyűlésben betöltött mandátumáról, vigye csak el a balhét, ha már egyszer ott sertepertélt ilyen-olyan ügyekben a közlekedési társaságnál, de személyes barátja és tanácsadója, Mesterházy Ernő meggyanúsítása már igencsak meglepte.

Már hogyne lepte volna meg! Hiszen ő semmiről sem tudott, ő csak főpolgármester, akinek a dolga az, hogy főpolgármesterkedjen, világvárost építsen. Valószínűleg reggelente bement a hivatalába, hagyta, hogy a helyettesei intézzenek mindent, ami a város életéhez szükséges, barátja és tanácsadója meg elintézte a politikai egyeztetéseket.

De akkor mit csinált ő, ha semmit nem tudott, így azt sem, hogy sokak szerint barátja és tanácsadója Hagyóval karöltve dolgozott ki olyan modellt, amellyel saját kézi irányításuk alatt tarthatták Budapest közműcégeit és így a BKV-t is?

Demszky semmiről sem tudott. Mesterházy meggyanúsítása utáni meglepetésében négy napra eltűnt. Ebben nagy gyakorlata van, a BKV-sztrájk idején sem igazán sürgölődött, nem volt ott az egyeztetéseken, nem próbálta koordinálni a folyamatokat. Igaz, jó érzékkel, a megállapodás estéjén néhány kamera társaságában megjelent a közlekedési cég székházában, ahol a rendőrség nyilvánvalóan otthonosabban mozog mostanában, mint a város főpolgármestere.

Igaz, miért is kellene neki otthonosan mozognia a főváros legfontosabb cégének épületében? Ezek szerint voltak arra mások is.

Demszky semmiről nem tudott. Legfőbb felelőssége, mondja, hogy elfogadta azokat a kereteket, amelyek között a BKV a kormány és a főváros közötti politikai alku tárgya volt. Elfogadta? A főpolgármesterrel tavaly szeptemberben készített interjút a Magyar Narancs. A cikkíró azon kérdésére, hogy „mit tud elérni a főváros a kormánynál akkor, amikor a kabinet épp az önkormányzatoktól és a tömegközlekedéstől kíván pénzt elvonni a válságra hivatkozva?”, Demszky Gábor így válaszolt: „A következő kérdést kell megválaszolnia a kabinetnek: bevállal-e egy olyan helyzetet, amikor összeomlik, fizetésképtelenné válik a BKV, leállnak a járatok, sztrájk van, az önkormányzat képtelen rendet teremteni, a lakosságban pedig gyűlik a harag – pár hónappal a választások előtt?”

Ez a mondat akár politikai zsarolásként is értékelhető, s azt sejteti, hogy Demszky épp a BKV-t használta föl politikai alkura. Vagyis a kereteket nem elfogadta, hanem ő maga alakította. És ha így volt ez tavaly, a szabaddemokraták szakadásakor, amikor épp ő választatta elnökké Retkes Attilát, miért lett volna másképp korábban? 

A főpolgármester 2006-ban, legutóbbi megválasztásakor azt mondta, hogy Budapest liberális város maradt. Ebben igaza volt. Épp ezért kéne mélyen elgondolkodnia azon, hogy hol van az a pont, amikor az embernek le kell mondania. A politikai felelősség elismerésének talán már nem nagyon van más módja.