Csizmadia Ervin: Az ellenzék és az Európai Unió
Most, hogy Brüsszelben megszületett a megállapodás a 2014-2020 közötti költségvetésről (s amelynek Magyarországra vonatkozó részét természetesen homlokegyenest ellentétesen értelmezi a kormány és az ellenzék), érdemes egy rövid gondolatmenet erejéig szóba hozni egy olyan kérdést, amelyet a maga sokrétűségében ritkán szoktunk megvizsgálni, s ez pedig az Európai Unió belső állapotának kérdése. Elemzőként ugyanis sokszor támadhat az a benyomásunk, hogy hazai politikában e téma megtárgyalása nincs a helyén; a politikai élet szereplőinek legalábbis egy része kínosan kerüli azt, hogy komolyabban véleményt nyilvánítson erről.
Pedig nem kellene ennek így lennie, különösen az ellenzék szemszögéből. Csodálkozhatunk, hogy az ellenzék, amely önmagában is oly sok problémával küzd, ennek a kérdéskörnek a választást komolyan befolyásoló szerepére eddig nem jött rá. Az ellenzék – immáron október óta – elsősorban szervezeti kérdésekkel foglalkozik, ami természetesen érthető, hiszen sok-sok párt alkotja, s ezek között vétek lenne mesterségesen felgyorsítani az egységesülési folyamatot. Ám az is nyilvánvaló, hogy egyrészt az ellenzéki pártok maguk is érzik a politikájuk kapcsán jelen lévő „tartalmi deficitet” (a tévedések elkerülése végett: az MSZP által sokszor hivatkozott szakpolitikai programok nem azt a tartalmi síkot jelentik, amelyekről itt szó van); másrészt a velük rokonszenvező közönség is jóval többet várna el tőlük, mint amire eddig képesek voltak. Ez a „több” eddig szinte csak egyetlen homályos ígéretben vagy elvárásban öltött testet: az ellenzék vezérei szinte naponta ígérik meg, hogy céljuk nem a puszta kormányváltás, hanem az utána való „jó” kormányzás. Mélyen tartalmi kérdés például az, hogy az ellenzéknek mi a véleménye a mozgásban és változásban lévő Európai Unióról. Merthogy az nem valami szoborszerű, statikus képződmény.
Ha mérlegre tesszük a kormánypártok máig őrzött relatív népszerűségének tényét, azt kell mondanunk: abban nem kis szerepet játszik, hogy a kormánynak van markáns álláspontja Európáról. Ezen az állásponton lehet persze viccelődni, lehet rá mondani, hogy a magyar kormány „szabadságharcot vív Európával szemben”, de ez az értelmezés - nagyon úgy tűnik - „lefegyverzi” az ellenzéket, s abba az álomba ringatja őket, hogy ezzel az elhibázott kormányzati magatartással szemben csakis ők képviselik a helytálló alternatívát.
Anélkül, hogy lenne alternatívájuk.
Ám az ellenzéki megnyilvánulásokban Európa belső problémáiról szóló igazi tartalmi mondanivalót nemigen találunk. S különösen azzal összevetve nagyon „minimalista” az EU-ról szóló itthoni ellenzéki beszéd, ha azt az EU régi tagországainak volt és jelenlegi vezetőinek valamint véleményformáló értelmiségijeinek megszólalásaival vetjük össze. Nincs itt most mód beidézni azt a temérdek EU-kritikát, amelyet ez utóbbiaktól olvashatunk. Aggodalom és kritika, hatalmas és sorsfordító lépések folyamatos igénylése – ezek az uralkodó hangok. S bármilyen meglepő, ha ezekkel hasonlítjuk össze: az Orbán-kormány részéről megfogalmazott kritikák nem is állnak olyan távol az európai politikai elit egyik sodortól (ki tudja fősodor-e).
Viszont a magyar ellenzék sajnálatos módon ezt a témakört nem érzi eléggé súlyosnak ahhoz, hogy érdemi véleményt fogalmazzon meg róla. Aminél még nagyobb gond, hogy nem ismerte fel a témában rejlő tartalmi lehetőséget. Nem elég ugyanis azt hangoztatnia, hogy a kormány rossz EU-politikát folytat. A választóknak ennél több kell; látni akarják azt is, hogy a kormányra készülő ellenzéknek van-e bármiféle diagnózisa Európa mai válságáról.
Hogy ez ne érdekelné az embereket? Bajosan hihető. Ha a demokratikus politikai közösségben valami fontos, hát az, hogy fontos kérdéseket nyilvánosan vitassanak meg. A „jó” kormányzás előfeltétele a „jó” diagnosztizálás.
Ahhoz persze, hogy az ellenzék erre a témára „rámozduljon”, fel kellene adnia azt a bal-liberális alaptételt, miszerint a „jó” kormányzás egyenlő a „jó” szakpolitikával. Ennél lényegesen többről, vagy inkább másról van szó. Itt tehát az ellenzék „vízióképessége” is megmutatkozik. Kicsinyke vízió, hogy a leendő sokpárti kormány mindent másképpen akar majd csinálni, mint az Orbán-kormány.
Az ellenzéknek az Európai Unió megújulásáról kialakított tartalmi álláspontja nagyon is fontos lehet ahhoz, hogy választást nyerjen.
