A nemrég lezajlott könyvfesztiválon két idősebb, bocskaiba öltözött úr beszélgetett, s egyikük szomorúan így magyarázta az ország nehézségeit: „A nép 15%-a szocialista, 15%-a fasiszta, a maradék 70% pedig alkoholista.” Ehhez csak annyit tehetek hozzá, hogy az a 10%, aki ezekből kijózanodik, vagy konzervatív, vagy liberális lesz. Ilyen arányok mellett nem nagy mutatvány fenntartani bármilyen diktatúrát. Nem kellenek ehhez az orosz szuronyok, mindössze annyi kell, hogy az ország többsége ne józanodjon ki, vagy ha mégis egy pillanatra józan állapotba kerülhetne, akkor ne jusson eszébe semmi, üres legyen a feje. Erre való az utóbbi négy évben az oktatást felváltó köznevelés.

A tartós diktatúra két pillére: a lezüllesztett oktatás és a józan gondolkodási képesség ebből következő hiánya. A „pálinkafőzés szabadsága” a felnőttek agyát homályosította el, a köznevelés négy éve tartó átalakí­tása a pálinkás kenyérrel még el nem butított gyerekeket vette célba. Gyerekeink gondolkodási képességének mérséklését, az értelmes tanulás lehetőségének a korlátozását azzal segíti elő a kormányzat, hogy a 2010-es állapothoz képest négy év alatt a bruttó hazai termék (GDP) arányában 1%-kal kevesebbet költ oktatásra. (Az Eurostat adatai szerint 5,5% helyett 4,5%-ot.) Az oktatásra fordított állami kiadások szintje 2010-ben még kicsivel meghaladta a lengyel vagy a cseh adatot, de annak érdekében, hogy a visegrádi együttműködés országaihoz viszonyított értelmi lemaradásunk töretlenül folytatódhasson, 2012 óta már 1-1%-kal kevesebbet költünk oktatásra, mint szomszédaink.

Még súlyosabb a helyzet, ha tekintetbe vesszük, hogy az alapkészségek kifejlesztéséért felelős alsófokú oktatásra szánt állami kiadások még nagyobb mértékben csökkentek ugyanebben az időszakban. Ha volt értelme – akarom mondani célja – a Klik létrehozásának, az nem lehetett más, mint éppen az alsófokú oktatás elsorvasztása, az elbutulás szándékos elősegítése.

Az elbutulás folyamatát gyorsítja a Vezér „balkeze” címére pályázó úrnak, a kereskedelmi kamara elnökének meg a VOSZ elnökének a fejéből kipattant „gyakorlatias” ötlet is, a tankötelezettség korhatárának a leszállítása – ami az egész világon egyedülálló teljesítmény –, s azzal együtt a közismereti tárgyak óraszámának nagyon durva lecsökkentése a szakképzésben. Ha valaki felelősnek érzi magát, másrészt jót akar a gyerekének, akkor összefog a tanárokkal. Ezért sem halasztható a tanárok, a szülők és minden felelős polgár együttes fellépése a magyar gyerekek ellen elkövetett kormányzati bűncselekmények ellen.

Említhetném – de minek – a Vezér által sokszor említett illiberális államok (diktatúrák) közül Szingapúr példáját. Ott nem a felvilágosulatlan, hanem a felvilágosodott abszolutizmust (családi vállalkozást) valósította meg a nemrég elhunyt elnök, Li Kuang-jao. A szingapúri elnök a szegénység, elmaradottság felszámolásának legfontosabb feltételét az általános műveltség fejlesztésében, az oktatás kiemelt támogatásában, az idegen nyelvek ismeretének előre sorolt tanításában látta, ami párosult a nyilvános viselkedés pallérozásával (pl. az utcai italozás megtiltásával és büntetésével). Igaz, nem csupán a lakosság képzettsége, ezáltal foglalkoztathatósága, a megtermelt hazai termék és ennek eredményeképp a jólét nőtt meg, hanem a demokráciára, az autonóm életformára való igény is. Emiatt egyre nagyobb a feszültség, mert a jóléthez szokott, iskolázott lakosság nem csupán a gazdasági-fogyasztási autonómiára, hanem a politikai szabadságra is igényt tart, a szingapúri diktátor mégsem félt népe általános kulturális színvonalát uralkodása alatt emelni.

Az illiberális állam hazai prófétája – szingapúri kollégájával ellentétben – a szabad pálinkázással és az oktatás lezüllesztésével sokkal alacsonyabb szintre akar visszatérni, mint ahol hazánk a XIX. század végén, a XX. század elején tartott. Pedig néhány nagyvárost, Pestet, Nagyváradot, Kolozsvárt, Kassát leszámítva akkor sem mi diktáltuk Európának a tempót.

„Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.”

Ady Endre: A Hortobágy poétája

A szerző közgazdász