N. Kósa Judit: Baromság
Lassan mondom, hogy a fideszes urak is megértsék, sértegetők és bocsánatkérők egyaránt. Illés Zoltán Szél Bernadettnek címzett megjegyzése nem azért számít fordulópontnak, mert szexista hanggal fejelte meg az eldurvult politikai közbeszédet – a nők lebecsülése korántsem számít új jelenségnek a kormányzati nyilvánosságban. Hanem mert általa saját érzéketlenségünkkel szembesülhettünk: lám, már olyan magasan van az ingerküszöbünk, hogy amíg nem egy nő a kocsmai színvonalú politikai nyelvezet céltáblája, föl sem tűnik, milyen jelzőkkel gyalázzák itt egymást.
Az államtitkár parlamenti válasza persze kétségkívül új színt hozott a közéleti kommunikációba. Eddig inkább Fábry Sándor specialitása volt a politikai ellenfélnek számító nők külseje és szellemi teljesítménye között párhuzamot vonni, maguk a kormánypárti politikusok inkább a lányok-asszonyok semmibevételére specializálódtak. A felelős pozícióba, vagy akár a parlamenti padsorokba bekerülni képes nők száma eleve magáért beszél, de aki ebből nem értene, az tökéletes eligazítást kaphatott a miniszterelnök legújabbkeletű megjegyzéseiből. Aki ilyen tónusban képes beszélni a saját lánya lakodalmáról, és férfiasan szellemesnek gondolja magát, amikor kijelenti, hogy az esküvőn sírni az asszonyok dolga, attól tényleg kár is volna várni, hogy komolyabb feladatot bízzon a politizáló nőkre, mint hogy szolgaian szajkózzák Habony Árpád bölcsességeit, szőke lobonccal, cicababának öltözve.
De a felszólalás „baromsággá” minősítése még erős felindulás esetén sem volt eddig szokásban. Igaz, a komolyan vétele sem. Jelentkezzen, aki az utóbbi tizenöt évből fel tud idézni olyan esetet, amikor a parlamenti szópárbaj vita volt, a kérdésre választ adtak, propagandalózungok helyett érvek csaptak egymásnak. A Fidesz első kormányzása és a parlament normális működésének akkori fellazítása óta a képviselőház alig több, mint vásártér, ahol népszínműveket adnak elő: alákérdezésre öntömjén, valódi kérdésre letorkolás a felelet. És igen, most már kötőszó helyett használják választott képviselőink a hazug, tolvaj, maffia, mutyi, terrorista jelzőket. Hogy valami „baromság”? Eddig csak gondolták – most már majd mondják is.
Azért sokadszorra sem árt rögzíteni: nem csak az a baj, hogy minősíthetetlenné vált a magyar politikai közbeszéd színvonala, hogy ez már méltatlan a demokráciához, és megfertőzi a mindennapi életet is. Hanem hogy aki dühében egy választott képviselőnek azt mondja, baromságokat beszél, az a honanya mögött álló tízezrekről mond ítéletet. Ha csak egy pólóban demonstráló nőt lát is, tudnia kell, hogy mindketten valakiknek a képviseletében állnak ott. A valódi sértés nem a külsőre meg az észre tett otromba megjegyzés, hanem a kendőzhetetlen tény, hogy Illés Zoltán és temérdek politikustársa már réges-rég elfelejtette, ki küldte és miért a parlamentbe. Csak fölfele néz, a népfelség helyett kizárólag a saját főnökét látja. A miniszterelnököt, akinek nevét Szél Bernadettnek szerinte még a szájára se volna szabad vennie. Ezért kéne bocsánatot kérniük.
