A meleg méltóság menete mindenről szól, csak nem a méltóságról. Egyik oldalon kicsit több a megmutatás, mint kellene, a másik oldalon pedig sűrűsödik az elutasítás, a gyűlölet. A tolerancia helyett az intolerancia parádéja. A két csoport között rendőrkordon. A megértés helyett a balhé dominál.

Bár világszerte (na, persze, ez attól függ, mit tekintünk világnak) növekszik a megértés, a másság elfogadására való hajlandóság (átfogó képet ad erről a Népszabadság július 5-i számában Ónody-Molnár Dóra), Magyarországon – némi javulás ellenére – még mindig annyira rossz a helyzet, hogy ha én meleg lennék, nem a felvonulást erőltetném. Annak nálunk még nem jött el az ideje.

Az évente kitörő balhék helyett egy emléknapot javaslok, a másság napját, amikor a médiában megemlékeznének olyan homoszexuális művészekről, tudósokról, akikre joggal lehetünk büszkék. (Ez ellen tüntetni sem igen lehetne. Mindenki eldönthetné, hogy nézi-e a műsort vagy sem.) Lehetne ekkor visszatekintés a múlt érintett hírességeire és beszélgetés a maiakkal, olyan filmeket vetíthetnének, amelyekben homoszexuális színészek szerepeltek, ilyen képzőművészek alkotásaiból nyílnának tárlatok és hasonlók.

A kívülről jött, de Magyarországon gyökeret eresztett egyéb etnikumok tiszteletére is tarthatnánk emléknapokat. Elsősorban a zsidókra gondolok, akik közül ezrek váltak a magyar ipartörténet és tudomány, a művészetek és a tudomány kiemelkedő alkotóivá vagy mecénásaivá. (Az Élet menete ugyan nem vált ki ekkora ellenérzéseket, és nem annyira a megmutatásról szól, mint az áldozatok emlékéről, de mellette egy „magyar zsidók napja” talán nagyobb rendet teremtene a fejekben.)

Érdemes lenne megünnepelni a kiemelkedő roma művészek, zenészek, táncosok, képzőművészek, költők és írók teljesítményét is, egy külön emléknap keretében.

A köztünk élő más nemzetiségiek közül különösen a svábok, a szerbek és a szlovákok érdemelnének figyelmet, az ő hozzájárulásukról sem ártana megemlékezni. (Hogy csak egy példát említsek: kevesen vannak tudatában annak, hogy a magyar labdarúgás legnagyobb csillaga, Puskás Öcsi is sváb gyökerű.)

Kiderülne, hogy Magyarország annyira sokszínű, hogy értelmetlen dolog megkülönböztetni a magyarokat az „idegenektől”, hiszen ők is mi vagyunk, mi ők is vagyunk.

Ilyen országban szeretnék élni.

Mándy Gábor

                                                              ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.