Érdeklődtünk. A közoktatási átalakítások hárommillió embert érintenek közvetlenül, gondoltuk, jó lenne bemutatni, milyen szakmai indokok, tanulmányok támasztják alá az elképzeléseket.

Orbán Viktor szóvivőjén keresztül azt a választ adta, hogy a Széll Kálmán Terv értelmében „2011 szeptemberéig elfogadjuk a közoktatási és felsőoktatási rendszert szabályozó új jogszabályokat”. Ennyi.

Másnap, kissé megrészegülve a sok információtól, a felsőoktatással kapcsolatos kiszivárgott tervekről faggatóztunk volna: megszűnik-e a költségtérítés vagy nem, lesz-e utólagos tandíj vagy nem – ez is érint vagy egymillió embert. És erről sem esett sok szó a választások előtt, de talán majd most. Jön a válasz attól a hivataltól, amelyet azért tart fenn a kormányzat adófizetőinek pénzéből, hogy tájékoztasson: „2011 szeptemberéig elfogadjuk a közoktatási és felsőoktatási rendszert szabályozó új jogszabályokat”.

Megkérdeztük a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságot, mi a véleményük a tankötelezettség drasztikus leszállításáról, elvégre Balog Zoltán államtitkárságát azért finanszírozza a köz, hogy a legelesettebb csoportok felzárkózásával kapcsolatos ügyekről tárcaközi egyeztetéseket kezdeményezzen, azokról véleményt alkosson. A 15 éves tankötelezettség éppen a legszegényebb családok gyerekeinek tanuláshoz való jogát sértheti, mégsem kaptunk tájékoztatást a felzárkózásért felelős minisztériumtól, Balog Zoltán is csendben van.

Hát így: jelenetek a nemzeti együttműködés mindennapjaiból. Úgy is mondhatnánk, mindennapos jelenetek egy olyan kormányzat működéséből, amelyik egy mondatban ötször sem rest az emberekre hivatkozni. Eközben alig van valódi sajtótájékoztató, háttéranyagok gyakorlatilag nincsenek, a sajtóosztályoktól nem lehet gyors, tényszerű és részletes válaszokhoz jutni, mert központi jóváhagyás nélkül senki nem mond semmit. Egy interjúért hónapokon át kell könyörögni.
Az Olvasó biztosan belátja, nem az a kérdés, hogy az újságírók jól érzik-e magukat.

Többről van szó. A modern demokráciákban a politikusok a nagygyűléseket és a lakossági fórumokat leszámítva nem közvetlenül beszélnek a választóikhoz. A sajtó feladata a közvetítés (is). Az újságírók felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket az olvasók (nézők és hallgatók), egyben választópolgárok, fontosnak tartanak. Másfelől közvetítik a politikusok gondolatait, beszámolnak a tevékenységükről. Amikor a kormány egymondatos, semmitmondó nyilatkozatokkal intéz el fontos ügyeket, a társadalom azon részének, amelyik a médián keresztül érdeklődik, netán nem is kormánypárti sajtót fogyaszt, azt üzeni: tojok rátok, emberekre.

A dolgot úgy is nézhetjük, hogy felidézzük Orbán Viktor ­Kötcsén feltett kérdését: „folytatjuk-e (…) az egész társadalmat újra és újra megosztó vitákat, vagy benn tartjuk az elit szűk köreiben, ahol a helye van?” Előre megmondta, neki milyen válasz tetszene. Ezt az ígéretét betartja.