Oda az illúzió, hogy akár több tízszázalékos fizetésemeléssel haza lehet hozni a külföldön dolgozó magyar orvosokat – derül ki a Magyar Rezidens Szövetség napokban nyilvánosságra került felméréséből. E szerint a kint dolgozóknak csupán két százaléka tervezi, hogy két éven belül hazatelepül. Százötven orvost kérdeztek, s ha ez a kutakodás nem is reprezentatív, a válaszokból megdöbbentő kórrajz bontakozik ki a hazai egészségügyről.

Arra a kérdésre, hogy mi tartja vissza az orvosokat a hazajöveteltől, első helyen a pénzt említik, de rögtön utána a heti hatvan óránál is hosszabb munkaidőt, ezzel összefüggésben a magánélet hiányát, harmadsorban pedig a hálapénzrendszer taszítja őket messzire a magyar kórházaktól, rendelőktől.

Ha kimondva nem is, de válaszolók szavai mögött ott van a hazai orvosi ­feudalizmus elutasítása. Hogy mindig és csakis az elöljárójának lehet igaza, hogy az előmenetel nem a munkája minőségén múlik, csupán azon, mennyire felelt meg a főnökeinek. Aki meg nem hajlik, az törik.

A németországi praxisból válaszoló rezidens például azért nem jönne haza, mert ott fiatal orvosként is operálhat. Egy másik, Németországban dolgozó orvos számára az volt üdítő, hogy kezdő létére meghallgatják a véleményét, sőt a problémákat az orvosok és a nővérek együtt próbálják megoldani. „Nagy motiváció úgy dolgozni, hogy látom, mikor kaphatok fizetésemelést, támogatják a továbbképzést, és nem szégyen beteget jelenteni. Nem kell feltétlenül lázasan is dolgozni” – írja.

Mindez pontosan jelzi: ha az ország nem lesz az orvosok számára otthonosabb, akkor aki csak tud, az elmegy. (És bizonyára ez nemcsak erre a szakmára igaz.) Lehet ugyan játszani kicsi béremelésekkel, lehet hivatkozni nemzeti érzésekre, lehet biztatgatni miniszteriáliasan: jöjjenek haza az orvosok, lehet röghöz kötési szabályokkal fenyegetni, a helyzet mégis az, hogy Európában oda lehet menni, ahol jobb. És ennek csak egy eleme a több pénz. A másik, hogy rendezettebbek a viszonyok, kevésbé halnak bele az életbe. Az „el innen, vagy azt azért ne?” kérdésre adott válasz nagyjából az egyetlen, amelyről külön-külön magunk is dönthetünk.

A fizetés mindazonáltal meghatározó szempont: a kint dolgozók kétharmada már 300 ezer forintos nettó kezdő fizetésért – a mostani átlag duplájáért – visszajönne, ha korrektül számolnák el az ügyeleti túlmunkát, s ha munkaadóik kiadnák a kötelező pihenőidőt. „Amikor ­elmentem, már beteg voltam, már megjelentek a mindennapi stressz fizikai jelei (cukorbetegség, magas vérnyomás és alvászavarok). A munkáltatónak jelzett problémáim süket fülekre találtak. Az állandó ingerültségemet a család is nehezen viselte. A külföldi munkavállalás után egy évvel elhagyhattam a gyógyszerek szedését, jelenleg már diétáznom sem kell.”

Mindez jelzi az orvoshiány egy lehetséges megoldását. Felkerekednek a betegek is, és elmennek az orvosaik után. Sokan tán már ettől meggyógyulnak.