„Csak halkan mondom, gondolkodjanak már el azon, hogy 2002-ben, amikor megkezdték a nyolc évig tartó kormányzásukat – egyébként egy választási eredmény alapján –, akkor Magyarország államadóssága valahol 53 százalék körül volt a nemzeti össztermék arányában. Most meg 80 százalék. Ember, érti? 27 százalék! Nyolc év alatt 27 százalékkal növekedett az államadósság, és önök itt ülnek büntetlenül. Nem kellene hálát adni a jóistennek, tisztelt képviselőtársaim? A magyar nép rendkívül toleráns...” – ezt mondta napirend előtti felszólalásának vitazárójában február 14-én Orbán Viktor kormányfő a szocialista frakcióra tekintve, Mesterházy Attilának válaszolva.

Toleráns lehet a cseh, a brit és az amerikai nép is. Mert az OECD adatai szerint 2002 és 2009 között Csehország államadóssága több mint a duplájára, 16,1-ről 32,5 százalékra, Nagy-Britanniáé majdnem ugyanilyen arányban, 39,1-ről 75,1-re, az Egyesült Államoké 33,2-ről 53,1 százalékra növekedett. A politikai felelősséget – világválság ide vagy oda – mindenhol viselte a kormányzó elit. Jogi felelősség fel sem merülhetett.

A Fidesz–KDNP nem toleráns. Alig kellett tíz nap a kormányfői mutatóujj felemelése után, hogy Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő bejelentse: parlamenti albizottság fogja vizsgálni „a legnagyobb politikai bűnt, kik és milyen motivációk alapján adósították el Magyarországot végletesen, drámaian az elmúlt nyolc évben, a Gyurcsány-korszak alatt, s ebben milyen magánérdekek játszottak szerepet, a politikai mellett megállapítható-e jogi felelősség is”.

E szerint új frontot kell nyitni. Az elszámoltatási kormánybiztosok nem voltak elég rátermettek, a Sukoró-ügy elgyengült, vagy az ügyészség, a bíróság nem akar megrendelésre dolgozni? Hiába a görcsös akarás, csak nem sikerül vezető szocialista–liberális politikust rács mögé dugni. Az idő sürget, miközben az emberek feledik azt a nyolc évet, kezdik tapasztalni, hogyan zavarodik meg nem egészen egy év elteltével a jobboldali hatalom. Vagy kedden váratlanul nehéz bejelentések következnek?

Ha valaki úgy gondolná, hogy tanulságokkal szolgálna egy politikától független közgazdasági vizsgálat az eladósodásról, igaza volna. Ám, a kormányfői szócső nem ezt mondta, hanem azt, hogy a politikai felelősséget a választók tavaly áprilisban már kimondták, ami viszont a büntetőjogi felelősségrevonást illeti, ha a hatályos törvények ezt nem teszik lehetővé, akkor megfontolják, hogy olyan jogszabályt terjesztenek elő, amely megteremti ennek lehetőségét. Értsd: akit börtönben akarunk tudni, azt börtönbe is küldjük. Ha nincs rá törvény, gyártunk, ha kell visszamenőlegesen. Ahogyan szoktuk. A jog mi vagyunk.

A szándék átlátszó. A kormányzás eddigi eredménytelenségének felelősségét politikai perekkel az elődökre nyomni. Csakhogy az Orbán-kormány ezzel végleg megtagadja a rendszerváltást. A parlamentarizmust. A jogállamot. Megtagadja azt a politikai konszenszust, amelyet Nagy Imre temetése óta valamennyi demokratikus politikai erő elfogadott. Hogy soha többé nem használható a jog, különösen pedig a büntetőjog politikai célra. Hogy ebben az országban soha többé senkit nem üldözhetnek alkotmányos politikai tevékenysége miatt. Ha ez megtörténik, a III. Köztársaságnak vége.

Ha ez megtörténhet, egy szép napon a mai politika, például a nyugdíjrendszer lerombolása is büntetőjogi megítélés tárgyává válhat. És az sem történhet meg